Ilyen kreatívan még egy magyar se használta fel, amit matekórákon tanult

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gitár formájú desszertjei külön műalkotásként is megállják a helyüket. A ritka kísérletről maga a híres mestercukrász mesél.

Enzsöl Balázs közgazdaságtan-diplomával indult a gasztronómia világába, eleinte mesterszakácsként készítette a fogásokat, majd felismerte, hogy van egy terület a konyhán belül, ami sokkal közelebb áll a reáltudományokhoz, így váltott a cukrásziparra. „Az egyetemen is a matematikai tárgyak érdekeltek leginkább, szeretek a számokkal, képletekkel foglalkozni, ami nagyon jól jött a gasztronómiai területen is. De volt egy pont, amikor azt mondtam: a cukrászathoz kell igazán a mértan, így desszerteket kezdtem tervezni.”

A matematikai gondolkodás a titkos hozzávaló 

A mestercukrász térfogat-, kerület- és területszámítással kezdi a tervezést az íróasztal fölött, utána jöhet az űrtartalom- és a tömegszámítás, majd az ízek, a színek, és alkalomadtán egy kis fizika. „Egy jó desszert precíz előkészítést igényel, és ebben nagy segítséget jelent számomra a matematika vagy éppen a fizika, ha egy extrém formát akarok tányérra tenni. Például tudnom kell, hol legyen a desszert tömegpontja, hogy ne boruljon fejre az egész alkotás” – magyarázza Balázs, majd elárulja, hogy nemrég szilikonformát tervezett legújabb alkotásához. A Hard Rock Hotel Budapest felkérésre gitár alakú édességekkel kezdett foglalkozni, amikor eldöntötte, hogy elkészíti a lehető legegyedibb desszertet, ami létezhet. A Covid alatt 3D-tervezést tanult, ezzel a technikával alkotta meg azt a gitárformát, ami a rockdesszert alapját képezi.

Mértani pontossággal készült desszertek /Fotó: Hard Rock Hotel Budapest

Megszólalásig tökéletes desszert született

„Nagyon örültem Futó Attila F&B igazgató felkérésének, az étterem világa közel áll hozzám, izgalmas kísérletnek ígérkezett, hogy gitárt idéző desszertet készítsek. A végeredmény egy karakteres, erőteljesebb whisky-étcsoki és egy lágyabb, pezsgő-licsi-málna édesség lett. Mindegyikből készült alkoholos és alkoholmentes változat, míg a desszertek színe kifejezi, hogy melyik nyújt markánsabb és melyik kifinomultabb ízvilágot.” Az gitárdesszertek a debütálás óta folyamatos népszerűségnek örvendenek, Balázs pedig minőségkontrollal biztosítja, hogy minden egyes adag megőrizze azt az egyediséget, amivel megtervezte. 

Olyan finom, mint amilyen mutatós 

„Balázzsal az együttműködésünk célja az volt, hogy olyan egyedi desszertet készítsünk, amelyben megjelenik a zene szeretete, a vagányság, és jól kapcsolódik a hotel és az étterem koncepciójához – mondja Bayer Bence marketingigazgató, majd azonnal hozzáteszi, hogy a gitárra emlékeztető desszertek olyan finomak, mint amilyen jól mutatnak a tányéron.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.