A Vörös Pimpernel megteremtője, báró Orczy Emma angolul írta nagy sikerű regényeit: az írónő előtt a londoni metró egyik állomásán jelent meg a kettős életű gentleman alakja.
1868-ban a tiszaabádi (ma: Abádszalók) Orczy-kastélyban álarcosbált tartottak. Báró Orczy Bódog és felesége, Wass Emma különös kívánsággal fordult a vendégekhez: azt kérték, hogy a férfiak nőnek, a nők pedig férfinak öltözve jelenjenek meg. A hároméves Emma és a nála néhány évvel idősebb nővére, Madelaine is ott sertepertélt a titokzatos meghívottak között, ám a kislányokat szüleik korán ágyba parancsolták. Nem tudtak aludni az izgalomtól, s az ablakon beszűrődő különös, vörös fényt nézegették – amíg ki nem derült, hogy birtokukat valakik felgyújtották.

Egy új élet kezdete
Minden odaveszett: az istállók, az állatok, a gazdasági épületek. A szülők úgy határoztak, Budapestre költöznek: Orczy Bódogot – aki Liszt és Wagner barátja volt és maga is írt operákat – egyébként is jobban érdekelte a zeneszerzés, mint a gazdálkodás. A Nemzeti Színház intendánsa lett, újításokért lelkesedő, tehetséges muzsikus. A család anyagi helyzete azonban nem javult, így külföldre távoztak: Brüsszelben, majd Párizsban éltek.
1880-ban, amikor Emma 14 éves volt, a család Londonba költözött. Emma művészeti iskolába járt, itt ismerkedett meg egy angol lelkész fiával, az illusztrátornak készülő Montagu Barstow-val. Eleinte a közös érdeklődés, majd a szerelem vonzotta őket egymáshoz, s 1894-ben összeházasodtak. Emma később így jellemezte házasságát:
![]()
„Közel fél évszázadon át a tökéletes boldogság és megértés, a tökéletes barátság és gondolatközösség."
Az írónő és az illusztrátor
Az ifjú pár azonban sokat nélkülözött. Orczy Bódog már esküvőjük előtt elhunyt, és Barstow családjára sem számíthattak, így, hogy némi pénzhez jussanak, munkát vállaltak. Orczy Emma, aki időközben tökéletesen, akcentus nélkül megtanult angolul, fordításokat vállalt, férje pedig illusztrációkat készített. 1899-ben megszületett egyetlen gyermekük, John; Emma pedig a fordítást írásra cserélte. Első regénye, a Ferenc József gyertyatartói azonban nem hozta meg számára a várva várt sikert, így újabb nehéz évek vártak a fiatal párra.

Vörös Pimpernel a metróban
1903-ban, amikor Orczy Emma a londoni metró egyik peronján várakozott, amikor megpillantotta regényei későbbi főhősét. (Hogy a valóságban is ott volt-e a férfi, vagy csak egy látomás formájában, arról később maga Orczy Emma is eltérően nyilatkozott.)
![]()
„Magas, sovány férfi volt, háromszögletű kalapban, majdnem földig érő fekete köpenyben.
Ott állt a ködös pályaudvaron, időnkint furcsán felnevetett, majd pipogyán, mekegve szólt társnőjéhez. Később láttam, hogy a jelleme percenként változik, mert egy pillanat múlva már okosan, férfiasan viselkedett, de nem sokáig, mert ismét valamilyen ellenszenves pózt vett magára.
![]()
Ahogy néztem ezt a köpönyeges férfit, nem tudtam, hogy kicsoda, csak megszületett bennem a Vörös Pimpernel témája.”
Színdarabból regény
Orczy Emma férjével közösen előbb színdarabot írt a történetből, amit a londoni West Enden lévő New Theatre 1905. január 5-én mutatott be. A kritikusok eleinte fanyalogtak: „A Vörös Pimpernel – írta a Daily Mail – egy kis virág, amely egyetlen nap alatt kivirágzik és elpusztul. Nyilvánvalóan ez lesz a darab sorsa is.” A közönség azonban lelkesen tódult az színházba, s végül több mint 2000 előadással A Vörös Pimpernel London egyik legnépszerűbb darabja lett. Báró Orczy Emma ekkor írta meg – angolul – a regényt, mindössze öt hét alatt: ezt az öt hetet később „élete legboldogabb időszakának” nevezte.

Az első modern szuperhős, szűk nadrágban
A Vörös Pimpernel 1905-ben jelent meg, és azonnal óriási sikert aratott. Orczy regényeinek főhőse egy flegma, passzív arisztokrata, akit csak a bálok és estélyek érdekelnek, s aki emiatt köznevetség tárgya – valójában azonban bátor és igazságszerető férfi, igazi lovag, aki félelmetesen gyors észjárását, kardforgató tudományát egy nemes ügy érdekébe állítja: francia arisztokratákat ment, mielőtt az elszabadult forradalom képviselői a guillotine alá küldenék őket – a rend őrei pedig bottal üthetik a nyomát, hiszen valóságos alakváltó- és szabadulóművész. Kilétét természetesen csak néhányan tudnak, jelképét, egy egyszerű virágot azonban mindenki ismeri a 18. századi Franciaországban.
A Vörös Pimpernelt természetesen vonzó férfiként ábrázolta az írónő: széles vállú, magas termetű, kifogástalan szabású ruhákat viselő úriember, akinek
![]()
„testhezálló csíkos térdnadrágja tökéletesen kiemelte szálfatermetét”.
Széles mellkasa, karcsú kezei és végtelen lelkiereje azonnal a hölgyolvasók kedvencévé tette az első modern kori szuperhőst.
Báró Orczy Emma, a sikeres írónő
A darabot Európa számos színházában bemutatták, a regényt pedig 16 nyelvre fordították le, meghozva az írónő számára a várva várt sikert és az anyagi biztonságot. Báró Orczy Emma számtalan folytatást írt az első történethez; s a kettős életű hős figurája később több mint harminc filmben is megjelent, továbbá musical is született róla.
A család a jogdíjakból immár fényűzően megélt: a délkelet-angliai Kentben vásároltak maguknak birtokot, de fenntartott egy kényelmes londoni házat és egy monte-carlói nyaralót is. Rengeteget utaztak – többször látogattak Magyarországra és édesanyja szülőföldjére, Erdélybe is. 1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel.

Báró Orczy Emma magyar nevét megtartva, de angolul írta regényeit. „Magyarul már nem is tudnék írni, csak a legszükségesebb kifejezésekre emlékszem” – nyilatkozta 1936-ban a Délibábnak. Ugyancsak angolul vetette papírra önéletrajzát is, amely Links in the Chain of Life (Életem láncszemei) címmel jelent meg halála évében, 1947-ben. Ebben így vallott: „Sokszor tették fel nekem a kérdést, hogy hogyan jutott eszembe a Vörös Pimpernel. A válaszom mindig az volt: »Isten akarata volt, hogy így tegyek.« Nektek, modern embereknek, akik talán nem hisztek úgy, mint én, azt mondom: »Életem láncának szemei mind sorsom beteljesüléséhez vezettek.«”
Kapcsolódó: Nem báró Orczy Emma volt az egyetlen arisztokrata nő, aki sikeres író lett
























