Zsidó szeretetkórházban halt meg a hírhedt antiszemita újságíró

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Turay Idát 1945-ben örökre eltiltották a színpadtól, miután a nyilas uralom alatt valaki látta Dövényi Nagy Lajos újságíró társaságában. Ki volt Dövényi Nagy Lajos, hogyan került a szélsőjobboldali lapok közelébe, és mi lett a sorsa a háború után?

1945. október 13-án, a háborús bűnösök pereinek időszakában kiemelkedő esemény volt Dövényi Nagy Lajos tárgyalása. Rengetegen voltak kíváncsiak a Magyar Rádió bemondójának és tudósítójának, a Tarnopolból indult el… című, nyíltan antiszemita regény szerzőjének a perére, aki több szélsőjobboldali lapban közölte írásait, és rendkívüli népszerűségnek örvendett: akadt, aki egyenesen az „egyik legzamatosabb magyarságú” írónak nevezte.

A törvényszék Markó utcai épülete előtt már reggel 9-kor tolongtak az érdeklődők. Annyian voltak, hogy a Népbíróságnak jegyeket kellett kibocsátania; ezeket percek alatt elkapkodták. Végül százötvenen követhették Dövényi Nagy tárgyalását élőben – a többieket a karhatalom oszlatta szét. A Pálosi Béla vezette bírói tanács a vádlott fejére olvasta bűneit: szélsőségesen uszító írásait a Magyar Futárban, amelynek „a szadista munkaszolgálatos keretlegények mind a zsebükben hordták példányait és mielőtt a nekik kiszolgáltatott szerencsétlenek ellen gaztetteiket elkövették, a Dövényi Nagy tollából írt Tarnopolból indult el című regényből merítettek maguknak ihletet”. Ennél is súlyosabban estek latba a rádió mikrofonja előtt, szpíkerként elmondott szavai, a nyilasok kitartásra buzdítása és a náci Németország tömjénezése.

Háborús főbűnösök felelősségre vonása a Zeneakadémia Nagytermében tartott tárgyaláson (1945)
Fotó: Fortepan / Mészáros Judit

Félárva zsellérfiúból lett nyilas újságíró

Dövényi Nagy Lajos 1906-ban, zsellérszülők gyermekeként született. „Apám, anyám zsellér volt. Zsúpfedeles házban laktunk. Apám kisnemesi családból származott, de amikor én megszülettem, már tönkrementek.

Idézőjel ikon

Apám korán meghalt, anyám dolgozott rám. Napszámos-béréből járatott iskolába”

– vallotta Szirmai Rezsőnek. Pap akart lenni, majd orvos, de leginkább író, végül az Eger című politikai napilap segédszerkesztőjeként kezdte pályafutását. A 30-as évektől kezdve szinte az összes szélsőjobboldali lap közölte írásait, amelyek között voltak riportok, tárcák, glosszák és történelmi tárgyú elbeszélések egyaránt. Ekkor még nem minden írása állt feltétlenül a propaganda szolgálatában: sokszor papírra vetette a budapesti kávéházak figuráit, a határon túli magyarság mindennapjait vagy éppen a magyar falvak (szerinte) idillikus környezetét; ugyanakkor Bolyongás Kazárföldön című cikksorozatában már többször is antiszemita módon nyilatkozott meg. Ahogy Huhák Heléna történész írta Dövényi Nagyról szóló tanulmányában (amely e cikk fő forrása is), a családi legendárium szerint az újságíró jómódú nagyapját egy zsidó ügyvéd kiforgatta mindenéből, innen eredt zsidóellenessége, amely egyre nyíltabban jelent meg írásaiban a 30-as évek végétől kezdve.

Dövényi Nagy az 1940-es években a színházi világban is meglehetős befolyásra tett szert, a „magyar Jud Süss”-ként ismert, Ártatlanok című antiszemita színdarabot dolgozta át, hogy még inkább zsidóellenes legyen. Sokan csak a „második Rajnissként” emlegették, (Rajniss Ferenc szélsőjobboldali magyar újságíró és lapszerkesztő volt, akit Szálasi Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezett ki, és akivel Dövényi Nagy baráti viszonyt ápolt.)

Vérbeli propagandista

1938-tól a Magyar Rádiónál dolgozott, ahol tudósított az Eucharisztikus Világkongresszusról és az első és második bécsi döntés után visszacsatolt területekre való bevonulásról. A német megszállás után vezető pozíciót ajánlottak neki, de nem fogadta el – bár később a Sztójay-bábkormány invitálására mégis visszatért politikai kommentárokat készíteni: a propaganda kérésének megfelelően buzdította háborús kitartásra a hallgatóságot, hosszan ecsetelte a szövetségesek gyengeségét és Hitler győzelmét jövendölte. Rádiós pályafutásának Kolozsváry Borcsa Mihály érkezése vetett véget, akivel állítása szerint nem tudott együtt dolgozni. A háború utolsó napjaiban a Kitartás című, németek által kiadott lapban jelent meg néhány írása, majd a Dunántúlon, elváltoztatott külsővel bujkált. Balszerencséjére egy katonai járőr felismerte, és 1945 augusztusában Budapestre szállították.

A nyilasokkal rokonszenvező újságíró a rádióból buzdította kitartásra a katonákat
Fotó: Fortepan / Miskolci Zsuzsa

„Nem tapadt a kezemhez vér”

A népbírósági tárgyaláson Dövényi Nagy, sok más nyilashoz hasonlóan, hárította a felelősséget: azt állította, „eszköznek használták fel”, „belekényszerítették a politikai rovatba”. Amikor, még a népbírósági tárgyalás előtt felkereste a Független Magyarország újságírója, „magába roskadtan, borostás arccal” ült a cellájában: „Nem tudom, miért kerültem ide – mondja szomorú hangon –, hisz én olyan jó ember voltam. Nem tapad a kezemhez vér.” Dövényi mindent meg tudott magyarázni:

Idézőjel ikon

„Igaz, hogy a rádióban propagandabeszédeket kellett mondanunk, de ezt, véleményem szerint, egy józan ember sem hitte el."

Dövényit 1945. december 1-jén „háborús és népellenes bűntettek miatt” kötél általi halálra ítélték. Amíg az ítéletre várt, a hajdani újságíró és rádiószpíker a börtönben interjút adott Szirmai Rezsőnek, aki több háborús bűnössel készített beszélgetést. Szirmai így festi le Dövényit Fasiszta lelkek című interjúkötetében: „Alacsony ember, valamikor zömök lehetett, most csontos, sovány. Fakószín arcából elővillog barna szeme. Szeme alatt mély karikák árkai. Fiatalember, 1906-ban született. Felfelé fésült szénfekete hajában, a két ajka mellett mélyen lelógó bajuszában ősz szálak csillannak. Imbolyogva jön le cellájából, járásában van valami bizonytalanság, ingatagság, tántorgás. Két karját bizonytalanul, tétován lóbálja a szűk börtönfolyosón, hol a falat súrolja, hol a korlát vasát.” Szirmainak Dövényi Nagy tagadja, hogy antiszemita lett volna: „Egyetlen személy sem volt életemben, akit gyűlöltem volna” – mondta, hozzátéve, hogy a zsidótörvényeket sem tartotta sem helyesnek, sem igazságosnak, a „német pokolról” pedig hallott ugyan, de nem hitte el. Rádiós tevékenységét így mentegette: „Én igyekeztem fék lenni... meg voltam győződve, ha helyemen maradok, akkor tudok valamit segíteni... ha elmegyek, sokkal rosszabb jön utánam.”

Háborús főbűnösök tárgyalása, 1945
Fotó: Fortepan / Mészáros Judit

15 év börtön és kényszermunka

A tárgyláson Dövényi az utolsó szó jogán kegyelmet kért, amit végül megkapott: az ítéletet életfogytig tartó kényszermunkára változtatták, állítólag Veres Péter író közbenjárására. Dövényi végül a váci börtönben raboskodott, majd a téglagyárban dolgozott, ahonnan hat év múlva a kőbányai gyűjtőfogházba került. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, de néhány hónap múlva feladta magát és visszatért a börtönbe. (Talán mégiscsak igazat mondott, amikor Szirmainak úgy nyilatkozott: „Vezekelni akartam... Mélységesen hittem, hogy egy igazi demokráciában még hasznos munkát végezhetek... Akár egy messzi bányában is.”) Többször nyújtott be kegyelmi kérvényt, végül 1960-ban, 15 év büntetés után szabadult. 1963-ban szívtrombózissal került be a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs Utcai Kórházába, ahol 1964-ben elhunyt. „Gyermekkorában orvos és pap szeretett volna lenni. Az embergyógyítás és az emberszolidaritás mesterségei jártak a fejében és az emberirtás és az embervadítás publicistája lett” – summázta életútját a Szirmai-kötetben a pszichoanalitikus, dr. Gartner Pál. (Borítókép: Háborús főbűnösök felelősségre vonása 1945-ben. Szemben, középen ül Bárdossy László korábbi miniszterelnök, jobbra áll Rassay Károly korábbi politikus, lapszerkesztő. Forrás: Fortepan / Mészáros Judit)

Ha szívesen olvasnál egy másik rádiószpíker jóval tragikusabb életéről is, ezt a cikket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.