Rendkívül ritka madárfaj bukkant fel Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Akár egy Pixar-mese főszereplője is lehetne ez a ritka déli madárfaj, a kuhi. Letisztult fehér tollazatával és főleg nagy vörös szemeivel tűnik ki a többi ragadozómadár közül. Bár a kisebb rágcsálók számára vérengző fenevad, igazából elég imádnivalóan néz ki.

A kuhi, tudományos nevén Elanus caeruleus, csak nagyon ritkán fordul meg Magyarországon, főként Afrikában (a Szaharától délre), Ázsia trópusi részein, Európán belül pedig Spanyolországban is költ, mivel a sivatagos, sztyeppés élőhelyeket kedveli alapvetően. Az utóbbi időben viszont megfigyelték már más európai országokban is, Franciaországban és Portugáliában pedig már fészkelőként is regisztrálták.

Hogyan ismerd fel

A feketeszárnyú kuhi messziről látva hasonlíthat akár egyéb kisebb ragadozómadarakhoz is, például a vörös vércséhez hasonló termetével (33 cm-es testhosszal és 75 cm-es szárnyfesztávolsággal rendelkezik). Azonban ha kicsit közelebb repül, rögtön észrevehetjük a madár különlegességeit. Leginkább színeiről, kirikító fehér hasáról, kékesszürke hátoldaláról és fekete szárnyairól ismerhetjük fel, a legszembetűnőbbek azonban vörösen csillogó szemei, melyek egészen egyedivé teszik a madarak között is.

A kuhinak saját arányaihoz képest nagy feje is van, talán ettől tartjuk ilyen aranyosnak.
Fotó: Yndesai / Wikimedia Commons

Magyarországon eddig összesen tizenkét alkalommal figyelték meg, a legújabb, májusi adattal együtt. Legelőször 2012-ben szúrták ki, azonban az utóbbi hét évben tíz madarat is megfigyeltek. Legutóbb a Körös-Maros Nemzeti Parkban a Kardoskúti Fehér-tónál figyeltek fel rá a nemzeti park munkatársai. Úgy tűnik, a madarak évről évre egyre sűrűbben térnek vissza hazánkba

A természet megóvása az ilyen különleges fajok miatt is rendkívül fontos. Itt elolvashatod, hogy milyen károkkal járhat az, ha valaki mégsem figyel oda erre.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.