Több mint 1000 napig tartott minden idők leghosszabb pápaválasztása

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közelgő pápaválasztás kapcsán már elindultak a latolgatások, hogy vajon ki lesz a katolikus egyház új vezetője. Ugyanolyan fontos kérdés az is, hogy mindez vajon mikor derül ki. A valaha volt leghosszabb konklávé ugyanis 1003 napig tartott.

Az 1268-as konklávé megdöntötte a valaha volt leghosszabb ideig tartó rekordot. Ahhoz, hogy az érvényükért harcoló bíborosok végre elhatározzák magukat, a helyi tisztviselőknek drasztikus intézkedéseket kellett tenniük. 

A pápaválasztás szabályozásában kell a hibát keresni

Csak reménykedhetünk abban, hogy a most esedékes konklávé nem tart majd két évig és kilenc hónapig, vagyis addig, ameddig a valaha volt leghosszabb pápaválasztási rituálé tartott. X. Gergely pápa megválasztása ugyanis 1268-ban kezdődött és 1271-ben ért véget.

A leghosszabb pápaválasztás 1003 napig tartott; a képen X. Gergely pápa síremléke látható az Arezzo-i székesegyházban
Fotó: Sergio Nogueira / Getty Images Hungary

A katolikus egyház ideiglenesen létrehozott pápaválasztó testülete a döntéshozók megosztottsága miatt ülésezett rekord ideig. Ugyanis a háborúskodó francia és olasz bíborosok nem voltak hajlandók megállapodni a győztes személyéről. A korabeli feljegyzések szerint a helyi tisztviselők még az olaszországi Viterbo városának egy épületébe is bezárták őket, amelynek még a tetejét is leszedték, hogy ezzel is szavazásra kényszerítsék a döntéshozókat, akik végül megtették a feladatukat, és döntöttek. 

De vajon miért tarthatott ilyen sokáig? Az ok a minősített többség hiánya volt.

Bár a pápaválasztás helyszíne az évszázadok során változhatott, a rituálé változatlan. A konklávé első napja a pápaválasztási szentmisével kezdődik, majd a bíborosok az Apostoli Palota pálos kápolnájában gyűlnek össze, és énekelve bevonulnak a Sixtus-kápolnába, miközben arra kérik a szenteket és a Szentléleket, hogy segítsék őket a pápaválasztásban. Ezt követően a bíborosok megesküdnek arra, hogy soha nem fedik fel a konklávé részleteit.

Majd miután a konklávé résztvevői megvitatják a következő pápával szemben támasztott elvárásaikat és az egyház előtt álló kihívásokat, a bíborosokon kívül senki nem marad a teremben. Ekkor kezdődhet el a szavazás. A bíborosok felírják választásukat egy papírra, amit egy ezüst-arany urnába tesznek, majd összesítik a szavazatokat.

A szavazást az 1503-ban bevezetett, a győztes megválasztásához szükséges kétharmados többségről szóló rendelkezés rövidítette le.

Ennek köszönhetően szinte azonnal, mindössze néhány óra leforgása alatt megválasztották II. Gyula pápát. Szintén rövid idő alatt lett pápa 1939-ben XII. Piusz, míg 2005-ben két nap alatt mondtak a bíborosok igent XVI. Benedek pápára.

Ferenc pápa magyarokról elsütött viccén mindenki jót derült. Olvasd el te is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.