Ő volt az első aradi vértanú, már hetekkel a többiek előtt mártírhalált halt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenki tudja, hogy 1849. október 6-án végezték ki a 13 aradi vértanút a reggeli órákban, és ugyanezen a napon Pesten kioltották az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos életét is. De nem csak 14-en haltak hősi halált a hazáért 1849-ben, már augusztus 22-én, a világosi fegyverletétel után 9 nappal megtörtént az első mártír kivégzése.

Ki volt az első aradi vértanú? Sokan arra a személyre gondolnak, akit az "aradi tizenhárom" közül azon az október 6-ai reggel, fél hat tájban a kivégzőhelyre vezettek. Ő Lázár Vilmos ezredes volt. De már közel másfél hónappal korábban, augusztus 22-én is kivégeztek Aradon egy ezredest, Ormai Norbertet, akit éppen ezért szokás az első aradi vértanúnak is nevezni.

Az első aradi vértanú: Ormai Norbert

Az 1848. májusi Közlönyben ezt a rövid tudósítást olvashatjuk, három hónappal az első aradi kivégzés előtt, amikor ténylegesen elkezdődött Haynau rémuralma és a megtorlások sorozata:

Idézőjel ikon

Ormai Norbert a’ honvédvadász ezredek parancsnoka sikeresen folytatja Kolozsváron a’ tüzér ujonczozást, ’s a’ honvéd vadászujonczok számára szükséges fehér ruhaneműek bevásárlására is helyes intézkedéseket tett.

Ormai Norbert ezredes, az első aradi vértanú
Fotó: Wikimedia Commons

1850-ben, vagyis a szabadságharc bukását és megtorlását közvetlenül követő évben A forradalom férfiai 1848/9-ből című kiadványban ezt a némileg maliciózus leírást találhatjuk róla:

„Cseh fiú. Igazi neve Auffenberg. Hadnagy volt a Leiningenéknél, hanem felségsértésért 1847-ben 10 évi sáncra ítélték. A tavalyi amnesztiakor a munkácsi várból ő is kiszabadult, s beállott közhonvédnek. Gyönyörű szép fiú volt, s tán ezért kapkodott annyira a reménység után. Kossuth adjutánsa lőn. Legelőbb is őrnaggyá nevezteték ki, s megbízatott vadászezredeket alakítni (1848. nov. havában). E bizottmányt, valamint azutáni emelkedését (az ezredességet) nőkegynek köszönhető. Abban is valami regényes vala, valamint regényes házasságában is, mástól választván el nejét. E miatt elveszté a nőkegyet.

Idézőjel ikon

Csatában részt soha sem vett, 36 éves korában Aradon aug. 22-én felakasztatott.

Nem rossz Spartacus lett volna belőle. Na de csitt! De mortuis aut bene aut nihil.”

Az említett női kegy egyébként, amelynek köszönhetően Ormai felemelkedett, Kossuth nővéréé, a 37 évesen, 1854-ben elhunyt Meszlényi Rudolfné Kossuth Zsuzsannáé volt.

A Szegedi Híradó 1867. novemberi számában (valamint a Nefelejtsben és a Vasárnapi Ujságban) olvashatunk először arról, hogy az aradi vértanúk száma nem 13, hanem 15, hiszen az első magyar vadászezred parancsnokát, Ormait, továbbá Kazinczy fiát is kivégezték:

Idézőjel ikon

Az „Alföldben” Baló Benjámin azt a megjegyzést teszi közzé, hogy tévedés az, midőn az aradi vértanúk számát 13-ra teszik, mert vértanú volt még Ormai Norbert is, kit akkor végeztek ki az aradi erdő melletti téren, midőn a vár még Damjanics kezében volt. Okt. 15-én reggel pedig Kazinczy Lajos ezredest lőtték agyon, Kazinczy Ferenc fiát. Mindkettő szintén vértanúja volt a függetlenségi harcnak.

Az első aradi vértanú valójában Brazíliában halt meg?!

Mindezek után némileg váratlanul ér minket, amit a Fővárosi Lapok 1885. augusztusi száma közöl. A lap szerint a szabadságharc ismert szereplője, Ormai Norbert valójában nem halt mártírhalált:

„A szabadságharc nevei közt eléggé ismeretes az Ormai Norberté is. Az ő neve voltaképp báró Auffenberg volt, s midőn a honvéd zászló alá állt, Kossuth adta neki a magyar nevet, s ő lett a fiának keresztatyja is. Ormai vadász-ezredes volt, de harcokban nem vett részt, hanem a Kossuth udvarához tartozott, mint bizalmas ember.

Idézőjel ikon

A fegyverletétel után Braziliába költözött, s ott halt meg,

míg neje férjhez ment egy Byr nevű gyarmatoshoz. Fia kalandos életet élt, hadnagy lett a brazíliai hadseregben, majd Magyarországba költözött, és Csömörön települt le; de nyugtalan és exaltált ember lévén, újra kiköltözött.”

Akárhányan is voltak, az aradi vértanúk sírhelyét sokáig nem ismerték

Az 1885. júliusi Fővárosi Lapok-szám már ismét az 1849-es kivégzést kezeli tényként. Azzal indokolja, hogy Ormait nem sorolják a 13 mártír mellé, hogy nem harctéri tevékenységért végezték ki, hanem azon okból, hogy korábban politikai vétségért elítélt államfogoly volt Munkácson. 1890-ben megírták, hogy mivel a "nemzeti köztudalom" csak 13 aradi vértanút ismer, ezért sem Ormai, sem Kazinczy nevét nem vésik fel a szoborra és az éremre.

1895. október 6-án a Magyar Hírlap arról ír, hogy nem az a legnagyobb mulasztása az utókornak, hogy 16 helyett (Ormai, Kazinczy és Hauck Lajos) csak 13-at tart számon, hanem hogy 7 vértanúnak a sírja még mindig ismeretlen...

Ha Magyarország első miniszterlnökének szerelmeiről is olvasnál, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.