Egy diák fejtette meg, amit korábban senki, 14 milliót kapott egyetlen szóért

Olvasási idő kb. 5 perc

Kétezer éve váltak majdnem enyészetté az ókor egyik leghíresebb városának pusztulásakor, sosem gondoltuk volna, hogy valaha elolvashatjuk a régi római iratokat. Egy diák jött rá a megoldásra egy egyetemi projekt során, miként férhetünk hozzájuk.

A Nápoly melletti lávafennsík stratégiailag előnyös helyszínnek számított a Vezúv közelsége ellenére az ókorban, ennek ellenére egészen a 16. századig nem is sejtették, hogy a felszín alatt városok rejlenek.  

A dúsan termő talaj és a terület elhelyezkedése szinte kínálta magát, nem csoda, hogy már a Krisztus előtti 6. században benépesítették a későbbi Pompeji környékét az oszkok. Erőteljesen jelen lévő kultúrájuk az etruszk és a római hódítást is túlélte, még a lávával borított, fennmaradt pompeji házakon is találunk oszk nyelvű feliratokat. 

Ragyogó kereskedelmi központ lehetett az egykori Pompeji
Fotó: Atlantide Phototravel / Getty Images Hungary

A földrengés megszokott volt ezen a vidéken

Az egykori, elfeledett itáliai törzs szállásterületén száz esztendő adatott a rómaiaknak. Krisztus előtt 80-ban Sulla foglalta el a városkát, mely így a Római Köztársaság részévé vált. A nagyszabású infrastrukturális fejlesztések elhelyezkedésének köszönhetően a legfőbb kereskedelmi útvonalat, a Via Appiát épp a városon keresztül vezették észak felé, így gazdasági jelentősége hamar nyilvánvalóvá vált. 

Augustus császár idején már négy fürdő, egy amfiteátrum, illetve a teljes várost behálózó vízvezeték is épült, a lakók kereskedelmi kapcsolatainak hála kifejezetten gazdag településnek számított Pompeji. 

Már 62-ben, éppen Augustus császár ünnepén hatalmas földrengés pusztított a vidéken, szinte az egész várost a földdel tette egyenlővé. A kialakult káoszban és anarchiában a fosztogatók minden mozdíthatót elvittek, rengetegen el is hagyták a várost, az elvándorlás pedig fokozódott a későbbi évek rendszeres földmozgásai következtében. A Vezúv mozgolódott. A lassú újjáépítési munkák még 79-ben, a végzetes évben is tartottak, a pompás kereskedőváros ekkor már rég nem tündökölt korábbi fényében. A vulkán kráterét évezredekig elzáró lávadugó állítólag 79. augusztus 24-én szabadult ki fogságából, rárobbanva a campaniai városkára. A láva és a kőtörmelék kilométernyi magasságba lövellt fel, amikor a hegy csúcsa szó szerint lerobbant. Három napig hamu takarta el a napot a térség felett, Pompejit pedig 7-8 méternyi hamuréteg fedte be. 

A Vezúv teteje egyszerűen lerobbant 79-ben
Fotó: Atlantide Phototravel / Getty Images Hungary

Rossz ómen volt az ünnep

A város pusztulásának pontos időpontja egészen 2018-ig csak feltételezés volt, ugyanis az egyetlen forrásként Plinius, a római flotta egyik parancsnokának visszaemlékezése szolgált, azonban az ezredfordulót követő feltárások során előkerült egy antik graffiti, melynek köszönhetően ma már úgy gondolják a kutatók, hogy nem augusztusban, hanem októberben történt a kitörés. 

A szénrajz kora viszonylag pontosan megállapítható, alig egy hete írhatták fel a falra a „a november előtti 16. nap” feliratot, mely október 17-ét jelentette. Ez a nap meglehetősen baljósnak bizonyult, ugyanis ekkor tartották Vulcanus isten ünnepét, a vulcanaliát. 

A hatalmas robbanást követő hamu és kőtörmelék elől nem volt menekvés. Bár tudták, hogy a közeli hegy egykor vulkán volt, de olyannyira csendesnek tűnt a korábbi évszázadokban, hogy még a kortársak sem tudták eleinte, vajon melyik hegy okozta a katasztrófát. A lakosság nagy része azonban jó irányba menekült, a vulkánnal átellenes Sarno folyó völgye felé, azonban senki nem jutott messzire. A folyóparton rengeteg csontvázat találtak a feltárások során. Akik a pincébe menekültek, szintén mind meghaltak. Pompeji végzetét a hamu és a kőtörmelék okozta. 

Mindenki odaveszett a hamunak köszönhetően
Fotó: sestovic / Getty Images Hungary

Már a középkorban rábukkantak az eltemetett városra

1592-ben Domenico Fontana nápolyi mérnök volt az első, akik a törmelékrétegek alatt felfedezett valamicskét az egykori ókori városból. A felszínre került márványtáblák felkeltették D’Elboeuf herceg érdeklődését is, aki hatalmas területeket vásárolt meg a feltárások zavartalansága érdekében. A terv nélküli ásatások következtében fedezték fel a később Drezdai nők néven ismert három márványszobrot, melyet aztán Savoyai Jenő herceg vásárolt meg, s később II. Frigyes Ágost drezdai választófejedelem udvarába került. Az ő lánya, a későbbi nápolyi királyné volt az, akinek az ókori, csodálatos alkotások felkeltették a figyelmét, s az ásatások újabb hullámát indította el. Neki köszönhetően bukkantak elő a láva által megsemmisült Herculaneum maradványai is. 

A Vezúv által semmivé tett Pompeji melletti város, Herculaneum feltárásakor számtalan írott elmék is a felszínre került.

A leletek azóta is közérdeklődés tárgyai, a feltárások napjainkban is folynak. Számtalan épületet sikerült rekonstruálni a két városkában, és rengeteg használati tárgyat őrzött meg épségben a vulkáni hamu, melynek köszönhetően Pompeji és Herculaneum lett az a két ókori város, amiről a legtöbbet tudhatunk. Az ásatások során rengeteg tekercs is előkerült, azonban a sérülékeny leletekhez napjainkig senki nem mert hozzányúlni.

Megfejtették, miről írtak a rómaiak

Az elszenesedett tekercsek tartalmával kapcsolatban tavaly egyfajta kihívást indítottak, melynek célja az volt, hogy valaki – akár nem szakmabeli – rájöjjön, vajon hogy lehet a mállékony lapokat sérülésmentesen elolvasni. A Villa Papyriban, egy római államférfi gazdag birtokán tárolt tekercseket a Vezúv-kihívás során hozták nyilvánosságra, remélve, hogy a kreatív technológiák és innovatív technikák segítségével valaki megfejti, mi is lehetett rajtuk. A kihívás nyertesének 700 ezer dollárnyi fődíjat és több kisebb összeget ajánlottak fel, így nem csoda, hogy rengetegen próbálták kisilabizálni, mit is vethettek papírra kétezer évvel ezelőtt. 

Idézőjel ikon

Today we are announcing a major breakthrough in the Vesuvius Challenge: we have read the first word from an unopened Herculaneum scroll.The word is "πορφυρας" which means "purple dye" or "cloths of purple."https://t.co/0EDGBX4t4hCongratulations to 21yo computer science… pic.twitter.com/VLwtU9I8xl
— Nat Friedman (@natfriedman) October 12, 2023

Az Első Levelek megfejtéséért járó 40 ezer dollárért (kb. 14 millió forint) egyetlen szót kellett megfejteni, ez volt az első, amit a sárba és hamuba ragadt tekercseken felismert valaki. A nagy felfedezést egy 21 éves informatikushallgatónak, Luke Farritornak köszönhetjük, aki a mesterséges intelligenciát használva rekonstruálta a lila festéket vagy lila ruhát jelentő porphyras szót. Nem sokkal később egy másik induló, Youssef Nader is sikerrel járt. Casey Handmer a harmadik, akinek a nevét megőrzi az emlékezet a tekercsekkel kapcsolatban, ő azonosította ugyanis a tintát, amellyel a papírokra írtak. A fődíj azonban még mindig nem kelt el, a lelkes amatőrök, számítógépes szakemberek és kutatók a három fiatal eredményeit felhasználva ezekben a pillanatokban is a megfejtésen dolgoznak. Megtudjuk valaha, vajon ruha vagy festék a témája annak a bizonyos első levélnek?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.