„Bemegyek, kijövök, de milyen jóóóól kijövök, ha bemegyek” – Aki a nyolcvanas években volt gyerek (vagy felnőtt), emlékezhet még a Skála Coop reklámszlogenjére. Budapest, a neonreklámok városa a Kádár-korszakban számtalan nagyáruházzal büszkélkedhetett, és minden magyar háztartásban volt néhány Centrum vagy Skála Áruházat hirdető nejlonszatyor.
Amikor Gutmann Jakab 1882-ben, a Rákóczi út 16. szám alatt megnyitotta áruházát, a korabeli szokástól eltérően nem különböző kiskereskedéseket hozott egy fedél alá: egyetlen cég, a Gutmann J. és Társa termékeit árusították egyetlen, viszonylag nagy térben. Ezek pedig az elnyűhetetlennek tartott munkaruhák voltak: nadrágokat és szakácskabátokat éppúgy árusított, mint festőköpenyeket vagy női kötényeket. A második világháború után az összes többi, a második világháború előtt magánkézben lévő áruházzal együtt a Gutmann-féle áruházat is államosították. A Gutmann család 1956-ban Brazíliába emigrált, és ott Staroup néven hozta létre Brazília legnagyobb farmergyárát.
Verseny Áruház: „Csak férfiaknak!”
A Gutmann Áruház emblémája, a nadrágokat szétszakítani igyekvő férfiak csoportja még ezután is sokáig ott pompázott az akkor már a Centrum Áruházakhoz tartozó, Verseny Áruház néven működő üzlet tetején, neonreklámként. A szocializmusra jellemző hiánygazdaságban viszont ez a pesti humor szerint az árucikkekért marakodó vásárlókat jelképezte. Az ötvenes években a Verseny Áruház leginkább férfiruhát árusított. A hetvenes években átalakították, és szlogenje szerint „Csak férfiaknak!” kínált mindenféle árut, bár a vevők nem tobzódtak: „Aki végigjárja – árubőséget talál. Sajnos azonban sokan – főleg azok, akik még nem ismerik – már az ajtóból visszafordulnak. Ennek oka: az egyik ajtó a szövet-, a másik a fehérneműosztályra vezet. Márpedig sem a méteráruk, sem a még oly szép férfipizsamák nem csalogatják különösebben a belépőket” – állapította meg 1973-ban a Magyar Ifjúság újságírója. (Ma könyváruház működik a helyén.)
Csillag Áruház: „Gyors, választékos, divatos!”
A Verseny Áruház „női” megfelelője néhány sarokkal arrébb a Csillag Áruház volt. A területen a világháború előtt az Ostende kávéház működött, a szocializmusban pedig leginkább női ruházati termékeket árusítottak. Egy 1978-as karácsonyi hirdetés szerint lehetett kapni például alkalmi blúzt 450 forintért.
De volt a kínálatban „hosszú matlaszépongyola, jerseyalj bakfisoknak, importált farmeralj” is, ez utóbbi 500 Ft-ba került.
A Csillagban ezen kívül szandálakció, fürdőruhavásár, függönyök és lakástextíliák várták a vásárlókat, „korszerű önkiválasztó, önkiszolgáló eladási formában”. A szlogenje szerint „gyors, választékos, divatos” Csillag Áruház helyén ma élelmiszerüzlet működik.
Lottó Áruház: „Mindent egy helyen!”
A Lottó Áruház már 1934-től kezdve áruházként működött, ekkoriban a Hangya szövetkezethez tartozott, Szövetkezeti Bolt néven emlegették. A Rákóczi út és Klauzál utca sarkán álló épület nehéz tölgyfa bútorzata, angolos berendezése kezdetben minőségi és az úri osztály igényeit kielégítő árukat (illatszerek, bőrdíszmű, minőségi ruhadarabok) tartott, majd a harmincas években egyre inkább olcsó és kétes minőségű női pongyolákat és kombinékat kezdett árusítani. 1940-ben már „keresztény áruház”-ként reklámozta magát, majd 1948-as államosításakor az I. Számú Állami Áruház nevet viselte. 1949-től Terv Áruház, 1951-től Minőségi Áruház néven ismerték. Amikor 1957-ben megjelent Magyarországon is a lottó, az áruház vezetősége megállapodott az Országos Takarékpénztár képviselőivel, hogy a szerencsejáték tárgynyereményeit és vásárlási utalványait kizárólag itt lehet majd beváltani. Az áruház homlokzatán esténként pedig mindenki megcsodálhatta a betűről betűre ugráló Lottó Ottót.
Corvin Áruház: „Minden szinten szinte minden”
A Corvin Áruház, Budapest legrégebbi, folyamatosan működő nagyáruháza 1926-ban épült. Szenzációszámba ment a fővárosiak körében, hogy 1931-ben itt jelent meg először Budapesten a mozgólépcső. A Corvinban helyet kapott még – akkoriban szokatlan módon – étterem, „gyermekjátékterem”, menetjegyiroda és fényképészet is. A második világháború során kiégett áruház 1956-ban is komolyan károsodott, 1966-ban kapta meg alumíniumborítását, 1967-ben pedig már a Centrum Áruházak emblematikus színhelye lett. A „jóárasított Centrum-hétfőket” Gobbi Hilda ajánlotta a tévénézők figyelmébe, és sokáig a „Legnagyobb áruház – legnagyobb választék” címmel büszkélkedhetett. 1976-ban azonban elvesztette ezt a rangot: ekkor nyílt meg Lágymányoson az új szövetkezeti áruház, a Skála. Ekkor találták ki a „minden szinten szinte minden” szlogent, és próbáltak a változó idők változó ízléséhez alkalmazkodni, mind a berendezés, mind az árukészlet tekintetében. „Az árut – konfekciót, kötöttárut, fehérneműt – belógattuk az eladótérbe, ahol megoldható volt, butik jellegű turkáldákat alakítottunk ki”, nyilatkozta az igazgatóhelyettes 1979-ben az Ez a divatnak, hozzátéve, hogy az indiai blúzok, a „tölténytáras kekiruhák” és a „fehér szaténból varrt bő húzott diszkóblúzok” iránt igen nagy volt a kereslet. A Corvin Áruház mindezek ellenére egyre kevesebb vásárlót vonzott, különösen a plázák megjelenése után. Nemrégiben, hosszú évtizedek után, végre lekerült róla az alumíniumborítás.
Úttörő Áruház
A Kossuth Lajos utcában álló Úttörő Áruház, mint a neve is mutatja, a gyerekeket és a serdülőket célozta meg. Holzer Simon, majd Nagykovácsi Milenkó Monarchia-szerte ismert, elegáns divatháza a háború után igencsak átalakult: 1950-ben, szovjet mintára létrehozták benne az első gyermekáruházat. Az épület a korszellemnek megfelelően a szocializmus, a béke és a tervgazdálkodás jegyében változott meg:
az üvegmennyezetre békegalambokat festettek, a csempére VIT-tánccsoportot pingáltak, a neonreklámon vörös nyakkendős pajtások emelték fejük fölé a labdát.
Presztízsértékét jól jelzi, hogy megnyitásának napján három budapesti iskolában is tanítási szünetet rendeltek el.
Az áruház alsó szintjén játékokat és tanszereket árultak, az emeleteken pedig a szocialista ruhaipar remekei közül lehetett válogatni. A hatvanas években még egy postahivatal is működött benne, ahol úttörővasutasok szolgáltak ki az ablakokban. A berendezés a gyerekek számára igen vonzóvá tette: a középső részen egy játék vasútpálya futott körbe, a mennyezetről pedig két kis repülőgép lógott. Szeptember előtt az iskolai tanév kezdetére itt vásároltak be, akik tehették, ilyenkor nagy volt a kereslet iskolaköpenyek, egyenruhák és tornacipők iránt. 1980-ban 23 fazonban árusítottak iskolaköpenyeket, a kislányok tizenhárom, a kisfiúk tíz fazon közül választhattak. „Tudjuk, hogy a gyerekek szeretik a változatosságot, és szívesebben mennek szebb öltözetben az iskolába, könnyebben »viselik el« az általuk választott kötelező viseletet” – nyugtatta meg az újságolvasókat 1980-ban az áruház igazgatója. A rendszerváltás után még öt évig üzemelt Ifjúsági Áruház néven, majd 2006-ban lebontották, helyére szálloda épült.
„Csak egy ugrás a Sugár”: újabb szocialista áruházak
A hetvenes-nyolcvanas években újabb szocialista bevásárlóközpontok épültek. Elsőként 1976-ban a ma is működő Flórián (amelynek szükségességét az óbudai lakótelepek kialakítása indokolta), még ugyanebben az évben a budai Skála, illetve 1980-ban az Örs vezér téri, „csak egy ugrás”-ra lévő Sugár, amely a szocialista tömb legnagyobb bevásárlóközpontja volt: 30 000 négyzetméteren 80 üzlet kapott helyet. (Ma már szinte eltörpül a szomszédos pláza mellett). A szinte plázaszerű elrendezés már a Flóriánra is jellemző volt, és olyan, a szocializmusban jól ismert üzletek kaptak ezekben helyet, mint az Aranypók, az IBUSZ, a Keravill, a Patyolat, a Röltex vagy a Vasedény.
Skála Áruházak: „Nyugati nívó a Nyugatinál”
A Skála megnyitásakor már jól látszódott, hogy a nyugati modell Magyarországra is begyűrűzik. Amikor az áruháznak nevet kellett adni,15 000 fő szavazott, a nyitás napján pedig hatalmas tömeg gyűlt össze. Az áruház népszerűségét az is növelte, hogy olyan, hazánkba látogató ismert tévésztárokat fogadott, mint Lucélia Santos (Isauramegformálója) vagy Kabir Bedi, azaz Sandokan. A kék-piros Skála Kópé figura a tévéreklámokból mindenki számára ismerős volt, és a Skála a Pajtás újsággal közösen iskolaköpenytervező-versenyt is hirdetett 1977-ben. (A nyertesek Skála-trikót és társasjátékokat kaptak.) Náluk volt először kapható a korszak slágerének számító világítós iskolatáska, és iskolakezdés előtt rengetegen keresték a Praktilon iskolaköpenyt, amelyet „este, lefekvés előtt a gyermek is könnyűszerrel, egyedül ki tud mosni, vállfára akasztva lecsurgatja, reggelre megszárad, vasalni nem kell”. A második áruházat, a Skála Metrót 1984-ben nyitották meg. „Metróval a metróba”, „Nyugati nívó a Nyugatinál”, utaltak a szlogenek is a korszak két legfontosabb újdonságára és a követni kívánt trendre. Az akkoriban hallatlanul modernnek számító, füstszínű üvegborítású épület (amelyet ugyanaz a Kővári György tervezett, akinek a nevéhez a Déli pályaudvar épülete is fűződik) mozgólépcsőkkel és széles választékkal várta a vásárlókat, híradástechnikai termékekkel éppúgy, mint divatos ruhadarabokkal. Ma azonban leginkább retró hangulatba kerülünk, ha rápillantunk – akkor is, ha nem az a célunk. (Borítókép: Fortepan / Főfotó)
