Vegetáriánus hadművelet. Ez volt az a sajátos terv, ami a második világháborúban született meg a szövetségesek hadikonyháján: nevezetesen, hogy lépfenével fertőzött lenmagpogácsákat dobáljanak le a szarvasmarhák számára Németország fölött, elterjesztve így a veszélyes biológiai fegyvert az ország területén, és megadásra kényszerítve Hitlert. Végül nem került rá sor, de nem a tehénlepényeken múlott.
1942-ben egy aprócska, skót szigeten, Gruinardon lázas, ám igencsak veszélyes munkálatok folytak. Winston Churchill, attól tartva, hogy a németek hamarosan bevetnek Nagy-Britannia ellen valamilyen biológiai fegyvert, arra utasította a Porton Down Vegyvédelmi Kísérleti Központ biológiai osztályának igazgatóját, Paul Fildest, hogy állítson elő lépfenével szennyezett lenmaglepényeket. A lépfene-baktériumokkal a Skócia nyugati partjainál fekvő lakatlan szigeten, Gruinardon kezdtek kísérletezni, természetesen szigorúan titokban: a túlparton lévő település lakói mit sem sejtettek, bár egy idő után gyanús lett számukra, hogy állataik minden ok nélkül hullani kezdtek.
A lépfenekísérlet és következményei
A lépfene halálos baktérium, különösen belélegezve, és szinte minden esetben végzetes, még orvosi kezelés mellett is. Az angolok a törzs egyik igen fertőző, „Vollum 14578” típusát szerezték meg egy oxfordi professzortól, majd munkához láttak. A szigetre szállítottak nyolcvan bárányt és egy lépfenespórákat tartalmazó bombát robbantottak fel. Néhány nap múlva az állatok pusztulni kezdtek. A kísérletet filmre rögzítették, amelyet 1997-ben oldottak fel a titkosítás alól, ezen jól látható, hogy a bomba felrobbanása után egy barnás aeroszolfelhő sodródik az állatok felé. Egy későbbi felvételen az is látszik, hogy lépfenével fertőzött báránytetemeket égetnek el a kísérlet végén.
A kísérlet sikeresnek bizonyult: a szigetet nem lehetett fertőtleníteni, a spórák annyira életképesnek bizonyultak, hogy ellenálltak mindenféle tisztítási kísérletnek. 1943-ban a közeli populációk megfertőzésének kockázata túl nagyra nőtt, így a szigetet karantén alá vonták, ami így is maradt egészen 1990-ig. Időközben egy bárány elpusztult tetemét a túlpartra mosta a víz, és ennek következtében a szárazföldön is számos állat megfertőződött.
A lépfene-baktériumokkal az lett volna a cél, hogy Németország szarvasmarha-állományát elpusztítsák, ezáltal pedig egyrészt éhínséget idézzenek elő, másrészt pedig a szarvasmarhákról akár az emberekre is átterjedhetett volna a kór. A Gruinard területén történtek után a tudósok úgy vélték:
az antrax évtizedekre lakhatatlanná tenné Németország területét.
Ötmillió „tehénlepény”
Ezután kiválasztották a lenmaglepények gyártására a legalkalmasabbnak tűnő céget, a darabolást pedig egy szappankészítő vállalatra bízták. A végső cél az volt, hogy több mint ötmillió, 2 és fél centi átmérőjű, 10 gramm súlyú lepényt gyártsanak 1943 áprilisáig. A süteményekbe korábban szappanfőzőként dolgozó nők juttatták be a baktériumokat, majd néhány repülőgépet átalakítva 1944 tavaszán minden készen állt a bizarr terv kivitelezéséhez. A britek kiszámolták, hogy 18 perc alatt hatvan mérföldnyi területet tudnak beteríteni a lépfenés lepényekkel, és már csak a megfelelő időzítésre vártak. Ez 1944 nyara lett volna: úgy számoltak, addigra elfogy a tavaszi fű, és a marhák ráfanyalodnak a lepényekre. Egyetlen ok miatt nem dobták le végül a fertőzött pogácsákat: 1944. június 6-án megtörtént a normandiai partraszállás.
Az elkészült ötmillió antraxos lenmaglepényt a második világháború vége után nem sokkal egy szemétégetőben megsemmisítették. A projekt vezetőjét, Paul Fildes mikrobiológust 1946-ban lovaggá ütötték, Gruinard szigete pedig karanténban maradt, ahová csak a Porton Down munkatársai látogattak el időnként, hogy felmérjék a lépfene-szennyezettség mértékét.
1990-re sikerült csak fertőtleníteni
1981-ben ismeretlen környezetvédők követelni kezdték, hogy a brit kormány tegyen lépéseket a szennyeződés megszüntetésére, és ehhez durva eszközöktől sem riadtak vissza: a szigetről származó, olykor lépfenével szennyezett talajmintát hagytak többek között a Porton Down előtt és a kormányon lévő Konzervatív Párt éves konferenciájának helyszínén. Végül 1986-tól kezdve folytak a próbálkozások a sziget fertőtlenítésére: a lépfene ellen beoltott és védőruhába öltözött szakemberek tengervízzel vegyített formaldehidet fecskendeztek szét a közel 200 hektáros területen, és eltávolították az erősen szennyezett talaj felső rétegét. Egy juhnyájat is a szigeten hagytak, amely – szerencsére – életben maradt, így 1990-ben biztonságosnak minősítették a szigetet, és eredeti tulajdonosa az eredeti árért (500 font) visszavásárolhatta.
Gruinard szigete legutóbb 2022 márciusában került be a hírekbe, amikor ismeretlen okból tűz ütött ki rajta, amely felemésztette gyakorlatilag egyik végétől a másikig. Szemtanúk beszámolói szerint apokaliptikus látvány tárult a szemük elé, a szigeten lévő összes madár elpusztult, és mindössze néhány fa maradt meg a part mentén. „Csak abban reménykedem, hogy nem maradtak lépfenespórák, amik a levegőbe kerülhettek volna” – mondta az egyik, túlparton élő szemtanú.
