A berlini fal 28 éves fennállása alatt több százan kíséreltek meg – sikeresen vagy kevésbé sikeresen – átjutni Kelet-Berlinből a szabadságot jelentő nyugati oldalra. Egyesek kifejezetten kreatív megoldásokkal próbálták kicselezni a fegyveres őrséget: közülük is kiemelkedik leleményességével egy osztrák fiatalember, Heinz Meixner, aki barátnőjével és leendő anyósával szó szerint átgurult az ellenőrző sorompó alatt.
Az 1950-es években a kommunista Német Demokratikus Köztársaság vezetői számára súlyos problémának bizonyult a tömeges Nyugatra vándorlás miatti népességveszteség – 11 év alatt az NDK 17 millió lakosa közül mintegy 2,6 millió fő távozott az országból. A disszidensek számára a legjobb távozási lehetőséget a kettéosztott Berlin jelentette, ezért 1961 nyarán Walter Ulbricht pártfőtitkár úgy döntött, lezárja a berlini belnémet határt, és örökre véget vet a népességfogyásnak. Nyugat- és Kelet-Berlin határán először szögesdrót kerítés, majd védelmi zónákkal határolt betonfal épült, utóbbi egészen a ’80-as évek végéig, a hidegháború lezárásáig a kétpólusú világ szimbólumát jelentette.
A csomagtartóba rejtette leendő anyósát
A fal és a szigorú határellenőrzés – az őrök fegyverrel is kötelesek voltak megállítani az esetleges disszidenseket – dacára sokan próbáltak illegális módszerekkel Nyugatra jutni. Számos szökési kísérlet végződött halállal, másoknak azonban sikerült kicselezniük a kifinomult határzárat. A szerencsések közé tartozik a linzi illetőségű mérnök, Heinz Meixner, aki két évvel a fal felállítása után, 1963-ban munkaügyben látogatott Kelet-Berlinbe. A húszéves fiatalember berlini tartózkodása idején megismerkedett egy Margarete Thurau nevű hölggyel, akivel első látásra egymásba szerettek, a vasfüggöny árnyéka azonban rávetült a bimbózó románcra, és nem kecsegtetett fényes jövővel.
Meixner azonban nem hagyta, hogy a geopolitika szerelme útjába álljon, inkább kieszelt egy vakmerő tervet, hogyan szöktesse szíve hölgyét és vele együtt anyósát a város nyugati felére, ahonnét már szabad volt az út hazájába, Ausztriába. Egy kölcsönzött robogóval átkelt Nyugat-Berlinből Kelet-Berlinbe a Checkpoint Charlie-nak nevezett leghíresebb határállomáson keresztül, és mialatt az őr az útlevelét ellenőrizte, mérnöki precizitással lemérte a sorompó magasságát, mely pontosan 95 centiméterre volt a talajtól. Nyugat-Berlinbe visszatérve Meixner az autókölcsönzőket járta, kutatni kezdett egy olyan kocsi után, ami elég alacsony ahhoz, hogy szélvédő nélkül áthajthasson vele a sorompó alatt.
A tökéletes választásnak egy angol gyártmányú, piros színű Austin Healey Sprite sportautó bizonyult, mely szélvédő nélkül mindössze 90 centiméter magasra „nőtt”. A nagy szökés időpontjának 1963. május 5. vasárnap kora reggelt tűzték ki. Meixner néhány órával az indulás előtt saját maga leszerelte a szélvédőt, és a biztonság kedvéért a kerékgumikból is kicsit kiengedte a levegőt, hátha nyer még egy-két plusz centit. Margarete a sofőrülés mögötti szűk részre préselődött be, a leendő anyós pedig a csomagtartóban húzta össze magát; Meixner egy 30 téglából álló „védőfalat” is felhúzott szerelme köré arra az esetre, ha rálőnének az autóra (az anyós nem kapott hasonló védelmet).
A gázra lépett, és áthajtott a sorompó alatt
A piros sportautó a hajnali sötétségben a Checkpoint Charlie-hoz hajtott, ahol az őr annak rendje és módja szerint elkérte az osztrák állampolgárságú férfi papírjait; Meixner készségesen megmutatta az útlevelét, azonban amikor az őr utasította, menjen tovább a vámosokhoz, a gázpedálra lépett, és egyenesen áthajtott a sorompó alatt. Az őröket annyira meglepte a hirtelen akció, hogy köpni-nyelni nem bírtak, mire a gépfegyverükhöz nyúltak, a kocsi és annak három utasa áthajtott az utolsó határakadályon is, és Nyugat-Berlinben találta magát. A túloldalon strázsáló amerikai határőrök hasonlóképpen megrökönyödtek, amikor meglátták a feléjük száguldó sportautót; Meixner annyira gyorsan hajtott, hogy lefékezéskor 30 méteres fékcsíkot hagyott maga után az aszfalton.
A történet szerint amikor az autó megállt a nyugati oldalon, és odalépett hozzájuk az amerikai őrség, Meixner Margaretéhez fordult, és annyit mondott: „most már összeházasodhatunk”. Az eset természetesen mindkét oldalon nagy szenzációt keltett, az NSZK-ban a bulvárlapok címlapon hozták a bátor meneküléstörténetet, miközben az NDK határőrszerveit sokkolta a döbbenetes szökés sikere: válaszlépésként megerősítették a határpontok védelmét, a sorompókat függőleges rácsokkal látták el, megakadályozva egy hasonló kísérlet véghezvitelét.
Meixner és szerelme sikeresen eljutottak Ausztriába, összeházasodtak, és Linzben telepedtek le, történetük mégsem ért boldog véget: néhány évvel később Meixner egy háztartási balesetben vesztette életét, amikor véletlenül puszta kézzel nyúlt a lefolyóba esett, konnektorba dugott villanyborotvája után.
