Január végén-február elején, amikor a vitaminraktáraink már igencsak kiürültek, a nagymamám minden évben nekilátott búzát csíráztatni. Néhány nap múlva, amikor a búzaszemek már összefüggő csíraszőnyeget alkottak, befűtötte a kemencét, és kezdődhetett a csíramálé sütése.
A csíramálét nálunk, az Alföldön majdhogynem olyan tisztelet övezte, mint a disznóvágásra adott kóstolót. Mivel nem kis munka volt az elkészítése, ha valaki mégis rászánta magát, kóstolót vitt a rokonoknak és a szomszédoknak. (Ha pedig mi kaptunk, lehetett bosszankodni, hogy Manci néni csíramáléja mennyivel jobban sikerült, mennyivel édesebb lett, mint a múltkor a miénk.)
Jókai imádta
De mi is ez a különös étel, amelynek Jókai Mór is nagy rajongója volt? Az író Az arany emberben két helyen is említi, először Brazovics úr kérdezi, hogy mit csináljon a nedves búzával: „Csak nem állhatok be keményítőt csinálni tízezer mérő búzából, vagy csíramálét köleszteni belőle!” Timár Mihály pedig „egy tál fenséges mézédes csíramálét” kapott Fabula János egyik leányától. Ezenkívül 1862-ben, amikor összegyűjtötte „nemzeti eledeleinket”, a felsorolásból nem hiányozhatott a „komáromi csíramálé” sem, olyan étkek társaságában, mint a görheny, a nyögvenyelő vagy a boszorkánypogácsa.
Ősi paraszti édesség
A csíramálé legrégebbi édességeink egyike: a gabonatermesztéssel egy időben, a bronzkor elején honosodott meg Magyarországon. A málé szó régen leginkább kukoricalisztből sütött lágy lepényt (prósza) jelentett, a csíramálé viszont leginkább búzából készült.
A sajátos ízű sütemény több tájegységben is ismert volt, csíramálé, kőttés, szalados vagy csiripiszli néven.
Elkészítése több módon is lehetséges: volt, ahol a csírát megszárították, megőrölték, majd az őrleményt vízzel elkeverve tésztává gyúrták. Máshol a csírázó gabonát frissen, mozsárban összezúzták vagy megdarálták, majd kevés liszttel és vízzel elkeverték. A csíramálét az Alföldön magában fogyasztották, más tájegységek lakói tejfölt vagy lekvárt tettek rá.
Olcsó, édes és laktató
A paraszti konyha eme archaikus süteménye talán két ok miatt volt igazán kedvelt: olcsósága és édessége miatt, hiszen eleink akkor is ki voltak éhezve az édes ízekre, amikor még nem használtak cukrot. (A csíramálé édességét annak köszönheti, hogy a csírázás során az enzimek a keményítőt szőlő- és gyümölcscukorrá alakítják át.) A böjti időszakban is kedvelt tápláléknak számított: hozzáadott zsiradék nélkül készül, így a hústalan időszakban is megfelelő energiát adott a fogyasztóinak. A tél végi és kora tavaszi hónapokban, amikor nem igazán állt rendelkezése friss zöldség és gyümölcs, a csíramálé fontos vitaminforrást jelentett és biztosította a kellő energiát a kemény fizikai munkához.
Így készül a csíramálé
Ami az elkészítési módját illeti, először is be kell áztatni a búzát. Miután egy napig ázott, a nagymamám leöntötte róla a vizet és tiszta vízzel átmosta. Ezután kiterítette egy tálcára, letakarta nedves konyharuhával, majd ki kellett várni, hogy a búza gyökérzetet növesszen.
Fontos a rendszeres locsolgatás is: ha jól csináltuk, 7-10 nap múlva valóságos csíraszőnyeg keletkezett a konyharuha alatt.
Nagyon kellett figyelni a megfelelő hőmérsékletre: a búza sem a túl meleget, sem a túl hideget nem szereti, és ha bepenészedett vagy elkezdett kizöldülni, búcsút mondhattunk a csíramálénak. Az édesség szempontjából a legfontosabb a gyökérzet, hiszen ettől lesz édes a csíramálé. Amikor elérte a kellő vastagságot a gyökérzet, kezdődhetett a valódi munka: a nagymamám kézi darálóval ledarálta a búzaszemeket gyökerestül, langyos vizet adott hozzá, majd átszűrte. Közben befűtöttük a kemencét, és a csíraléhez a kellő mennyiségű lisztet adva tepsikbe adagolta, és a forró kemencében kisütötte.
Sajátos íze van, de nagyon egészséges
A szeleteléssel meg kellett várni, amíg a csíramálé teljesen kihűlt.
A jó csíramálé felszíne pirult, kissé ropog, belül pedig krémes. Az ínyencek különösen a szélét szeretik.
Az íze igen egyedi, nem igazán hasonlítható semmihez, az édesség mögött egyfajta fanyar keserűség és savanyúság bujkál. Viszont kétségtelenül egészséges: A-, B-, D- és E-vitaminokat, fehérjét, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz, a búzafűléről pedig közismert, hogy rákmegelőző hatással bír. Készítői és fogyasztói szerint a csíramálé fogyasztása jó hatással van a bél- és májbetegségekre, ízületi gyulladásra, erősíti az immunrendszert, és előnyösen befolyásolja a vérsejtek, csontok, izmok és mirigyek működését. Fogyasztják fáradtság ellen, méregtelenítés céljából vagy a petefészek működésének serkentése céljából is.
Az Alföld kincse
Aki kíváncsi rá, de még nem próbálta a hagyományos paraszti konyha ezen vitaminbombáját, érdemes először valamelyik alföldi város piacán megkóstolnia. Az elkészítés nem bonyolult, de jobb, ha tudjuk, milyen ízélményt keressünk. Szentesen, Orosházán és Cegléden egészen biztosan találni kistermelőket, akik autentikus recept alapján készítik a csíramálét.
