A szerzetes, aki sohasem látott nőt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak emberek, akik soha életükben nem ülnek vonaton, repülőn, nem hagyják el szülővárosukat vagy akár szomszédságukat, vagy éppen nem próbálnak ki bizonyos ételeket. Egy görög ortodox szerzetes, Mihailo Tolotosz atya ennél sokkal extrémebb „leggel” vált világhírűvé: soha életében nem találkozott nővel, de még arról sem volt pontos fogalma, hogyan néznek ki a másik nem képviselői.

Az 1856-ban Görögországban született Mihailo Tolotosz mindössze négy órája volt a világon, amikor édesanyja elhunyt: miután egyetlen rokon sem jelentkezett a csecsemőért, néhány jó szándékú ember egy, az Athosz-hegy lábánál lévő kolostor lépcsőjén helyezte el őt. A kolostorban élő ortodox szerzetesek befogadták és felnevelték az árva kisfiút – tőlük kapta a nevét is –, aki felcseperedve az általa ismert egyetlen hivatást, a szerzetesi létet választotta, és élete nyolc évtizedében sohasem hagyta el a zárda falait.

Nem találkozhatnak nőkkel a görög hegység szerzetesei

Az Athosz-hegynél található húsz ortodox kolostorban több mint ezer év óta működik zavartalanul a rendi élet, a szerzetesek hétköznapjai szigorú szabályok szerint zajlanak; az egyik legfontosabb és legrégebbi – egy 1046-ban IX. Kónsztantinosz bizánci császár által hozott rendelet óta érvényben lévő – előírás, miszerint a kolostoroknak otthont adó mintegy 300 négyzetkilométeres félsziget területére nőnemű személy nem teheti be a lábát. A szabály nem csak az emberekre vonatkozik, a nőstény állatok szintén ki vannak tiltva, ezért a szerzetesek nem termelhetnek tojást, tejet és sajtot, máshonnét kell beszerezniük ezeket a javakat.

A Szent Pantaleon-kolostor az Athosz-hegy lábánál
Fotó: Athanasios Gioumpasis / Getty Images Hungary

Az autonóm klerikális köztársaságként működő félsziget mintegy 1600 lakója számára a borotválkozás is tiltott, mindenki hosszú szakállal jár, így szűrik ki az esetleg titokban besettenkedő nőket – minderre természetesen azért van szükség, nehogy a szerzetesek akár csak véletlenül is vétkezzenek a részükre előírt szigorú cölibátus ellen. Turistákat ugyan beengednek a félszigetre, de kizárólag férfiakat, és számukra is előzetes engedélykérés szükséges.

Csak társai elbeszéléséből hallott a nők létezéséről

A szerzetesek normál esetben korábbi életük során, mielőtt elvonulnak a kolostorok magányába, találkoznak nőkkel, Mihailo atya azonban születésének és neveltetésének egyedi körülményei miatt soha életében, még képen sem látott nőt, kizárólag társai leírásai alapján lehetett elképzelése róla, milyenek is a másik nem képviselői. Hasonlóképpen, az atyának a hosszú élete során történt technikai és társadalmi változásokról sem volt fogalma – sohasem látott autót, filmet, repülőgépet vagy elektromos berendezéseket.

Társai körében idővel híre ment Mihailo atya egyedi sorsának, gyakran emlegették őt úgy, mint a világ egyetlen olyan férfiját, aki sosem találkozott még nővel – a furcsa „világrekordnak” köszönhetően a szerényen és a világtól elzártan élő szerzetes személyével az újságok is többször foglalkoztak, pedig ő igazán ódzkodott a hírnévtől. Amikor hősünk 1938-ban, 82 éves korában elhunyt, társai különleges temetést rendeztek számára, melyen az Athosz-hegynél élő összes szerzetes megjelent leróni kegyeletét.

Egy, a klerikális köztársaságban élő görög szerzetes napjainkban
Fotó: Rick Findler / Getty Images Hungary

Férfinak öltözve járt a kolostorban a szépségkirálynő

A szigorú szabályok ellenére párszor mégis megfordultak nők a klerikális köztársaság területén: a 14. században IV. István Uroš szerb cár ide menekítette feleségét a tomboló pestisjárvány elől, a cárné lába azonban nem érinthette a félsziget talaját, athoszi tartózkodása idején végig a kocsijában kellett maradnia. Az 1920-as években Maryse Choisy francia írónő magát matróznak álcázva jutott el a szigetre, és könyvben meg is írta az ottani élményeit, egy évtizeddel később pedig Aliki Diplarakou görög szépségkirálynő, a Miss Európa cím győztese szivárgott be férfigúnyában a szerzetesek közé. Az incidens komoly visszhangot váltott ki, az amerikai Time magazin is cikkezett róla.

A nőstény állatokat illetően különleges kivételt képeznek a macskák, mivel ők nagy segítséget jelentenek a lakók számára a rágcsálópopuláció kordában tartásában. Az 1988 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő félsziget nőellenes törvénye gyakran viták tárgya, 2003-ban például az Európai Parlament kérte a tilalom feloldását nemi diszkriminációra hivatkozva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.