Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Apa, ne színészkedj!” – hangzik néha el a mondat, amikor a szinkronszínész otthon óhatatlanul beveti egyik legnagyobb fegyverét, a sokak által ismert és szeretett orgánumot, amivel tudat alatt és spontán, de mégis mindenkire hatva játszik.
Néhány órája érkezett a szomorú hír, hogy mindössze 66 évesen elhunyt Batman szinkronhangja, Kevin Conroy. A Dívány Batman magyar hangjával, Sótonyi Gáborral készített interjút, aki a szinkronizálás rejtelmei és örömei mellett irodalmi ambícióiról is mesélt.
Hogyan kell elképzelni a szinkronizálás menetét? Hogy zajlik ez a folyamat?
Amikor egy stúdió megkap egy filmet, a fordító lefordítja annak szövegét. Már neki is figyelnie kell arra, hogy az egy levegővétellel elmondott mennyiségek az eredeti és a fordított szöveg között összecsengjenek. Közben a gyártásvezető egyeztet a szerepről a szinkronszínésszel, akinek a szájmozgás, a szájra mondás, a szünet és a levegővétel betartása a színészi alakítás és megformálás utáni legfontosabb feladatai. Ha a rendező úgy ítéli meg, hogy nem sikerült tökéletesen, legtöbbször újra kell venni a jelenetet, vagy a vágónak marad több utómunkája. Sajnos a digitális technológiák az ő hivatásukat is egyre inkább veszélyeztetik, hiszen az idők változnak. Míg régen ott álltunk a mikrofon mögött öten, hatan, nyolcan is akár, és együtt szinkronizáltunk, rengeteg vicces helyzetbe keveredve, addig ma már a Covid terjedése és a digitális technológiák térhódítása óta egyesével vesszük fel a jeleneteket. Egyszerre csak egy színész van jelen, a dialógusban részt vevő partner hangját jó esetben a fülesben hallja a színész, ha párja már előbb felmondta azt.
Van, hogy a szinkronszínész eltér a megadott szövegtől?
Az idő pénz, s már a fordítóknak sincs mindig arra idejük, hogy sokat gondolkozzanak a legjobb megoldáson, ilyenkor az ember 25 év szakmai tapasztalattal a háta mögött változtat a leírt szövegen, és eltér attól. Könnyebb a dolga is, hiszen sokszor jobban érti a szituációt, benne van a szerepben.
Soha nem hiányzott, hogy láttasd magad, nem szerettél volna színpadon játszani? Ha látod a megformált karaktert, nincs olyan érzésed, hogy te jobban ki tudnád fejezni az arcjátékoddal, amit ő akar?
1997-ben Gosztonyi János tanár úr ezt a nagyon hízelgő mondatot mondta nekem: „A magyar színházi élet nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy ilyen tehetséget, mint maga, nélkülözzön.” De én link és lusta voltam. A színházi műfaj speciális életet követel meg az embertől. Este tízkor csak az előadásnak van vége, egy komolyabb szerepben benne marad az ember lelkileg, és van, aki bele is hal.
Jól értem akkor, hogy a szinkronszínészet kevesebb bevonódással jár?
Mindenképpen. Sokkal kevésbé veszi magára a szerep terhét az ember. Nem vagyok ott az egész testemmel, s én anno gyáva voltam felvállalni a színpadi játék lelki terheit és ezt az életformát. De utólag visszatekintve úgy gondolom, talán jól döntöttem, mert felőrlődtem volna. Persze sokszor érzek legbelül olyat, hogy én jobban ki tudnám ezt az érzést fejezni, de már nincs bennem vágy arra, hogy ezt meg is mutassam. Szeretem, amit csinálok, és jól érzem magam benne, de ma már sok egyéb dolog is foglalkoztat.
Sokszor a szinkronszínész és az általa magyarul megszólaló karakter hasonlítanak is egymásra. A hasonló fizimiskájú embereknek hasonló a hangjuk is?
Gyakran így van. Bud Spencer esetében például adta magát, hogy Bujtor Istvánra essen a választás, és kettejük hangja valóban hasonlított is az életben. Az ilyen egyezések nagyban segítik a szereposztói munkát. De van pár ellenpélda is: Nicolas Cage nem igazán hasonlít Józsa Imrére, aki mégis tökéletesen adja a magyar hangját, s ugyanez igaz például Arnold Schwarzenegger és Reviczky Gábor egyébként remek párosára is.
Benned és Batman alakjában mi a közös?
Batman figuráját még 2004-ben nyertem el egy casting során, amelyre Kertész Andrea szinkronrendező hívott meg, és a Warner Brothers munkatársai csináltak, de nyilván abban is szerepe volt a fizikumnak, én mindig is sokat edzettem, erős alkatként, azt hiszem, passzoltam a figurához. Úgy tűnik, sok esetben jutok eszébe egy karakterről valakinek: egy alkalommal elmentem egy stúdióba egy munkára, és leszinkronizáltam a rám osztott szerepet. Két nappal később egy másik stúdióba voltam hívva. Kiderült, hogy ugyanannak a filmnek a moziváltozatát kell elkészíteni, amelyiknek 2 nappal korábban egy másik stúdióban a videós verzióját mondtam fel. A produkció 80-100 fős stábja közül én voltam az egyetlen, aki mindkét szinkronban benne volt, ráadásul ugyanannak a karakternek a hangjaként. Mindenki mást eltérő színészek szinkronizáltak a két stúdióban.
Több szálon kapcsolódsz a kultúrához, és említetted, hogy már sok egyéb dolog is foglalkoztat. Elárulod, mivel foglalkozol mostanában legszívesebben?
Két gyermekem van, akik mindig fókuszban vannak. Sokat sportolok, de közben, amikor csak tehetem, megnézek egy művészfilmet. Nem a lila művészfilmekre kell gondolni, hanem olyan szakmai kincsekre, amelyek igazi kulturális csemegeként valódi élményt okoznak. De legnagyobb régi-új szenvedélyem az irodalom. Olvasni mindig is szerettem, és sok kortárs írót olvasok is, de már korábban megpróbálkoztam magam is az írás műfajával. Az Élet és Irodalomban régebben is publikáltak már tőlem novellát, de sajnos nem lettem író. A Covid alatt aztán kitartó ösztönzésre, amiért hálás is vagyok, elvégeztem egy íróakadémiai kurzust, ahol további bátorítást kaptam a folytatásra. Így ma már elmondhatom, hogy a Péterrfy Akadémia Felhő Café internetes orgánuma mellett az Irodalmi Jelen, az Új forrás és a Népszava szépirodalmi rovata is közölte már novellámat, melyek közül az egyik legfrissebben publikált a Keserűmandula.
Honnan jön az ihlet? Miből meríted a témát?
Ma reggel például arra ébredtem, hogy egyszer csak valahonnan jött egy téma a fejembe. Azóta elejétől végéig össze is állt nagyjából a történet, de nem mindig van ez így. Néha először csak a sztori magja van meg. Mivel nem határidőre írok, megtehetem, hogy a minőségre koncentrálok. Reggelente megy legjobban az írás, ha van pár órám, leülök, és átadom neki magam, belemélyedek. Még az út elején járok, de nagyon élvezem. Nagy a konkurencia, sokat olvasva tudom, mi az a szint, amit meg szeretnék ütni. Nem akarom még csak a jóval sem beérni.
