Polgárháború sodorta hazánkba a híres görög étteremtulaj családját

Olvasási idő kb. 3 perc

Az 1946 és 1949 között zajló görög polgárháború idején Magyarországra is több ezer görög menekült érkezett. A szabadságszerető családból származó Lehoudis Andreas nagypapája már az 1919–20-as harcok során is annak köszönhette megmenekülését, hogy jó úszóként hosszan bírta a tengerben, a víz alatt kikerülve a golyózáport. Ez a szabadság utáni vágy a családban tovább élt, így Andreas szülei a polgárháború után szabadságharcosokként érkeztek ide. Hű ápolói maradtak a görög kultúrának, miközben a magyar identitás is kialakult bennük. Andreas napjainkra a mediterrán gasztronómia egyik legjelentősebb hazai népszerűsítője, holott az olívabogyót maga is csak felnőttként kedvelte meg.

A gyökerek

A polgárháborús menekült görögök a hetvenes évek közepétől látogathattak újra el az őshazába, s sokan vissza is települtek, de Andreas családja akkoriban már sok szálon kötődött hazánkoz is, így új otthonukat választották lakhelyül. Ugyanakkor egyre gyakrabban látogattak Görögországba, ahol szinte ismeretlen ízekként kezdték újrafelfedezni gyökereik alapvető zamatait. Amikor megtanulta élvezni az olívabogyó sajátos és először furcsának tűnő ízét, és egyre több fogást kóstolt, …annyira beleszeretett óhazája ízeibe, hogy elhatározta, ezekkel meg kell ismertetni a magyar ízlelőbimbókat is.

Így függ össze a zene és a gasztronómia

Andreas sokoldalú tehetségének köszönhetően a görög zenének is aktív művelője, így fiatal kora óta zenekarával együtt bejárva Dél-Európát egyre inkább gazdagítani tudta gasztronómiai élményeit, kulináris tapasztalatait.

1947, Athén közelében, asszonyok és gyerekek egy rögtönzött menekülttáborban
Fotó: Hulton Deutsch / Getty Images Hungary

„A Sirtos zenekarral több száz koncertet adtunk már a mediterrán országokban, egészen eldugott helyeken is. Ilyenkor mindig érdekel a helyi gasztronómia: ha van a közelben hal-, hús- vagy zöldségpiac, elfog a kísértés, a vágy és a szenvedély, hogy átadjam magam az autentikus kínálatnak és hangulatnak. Sőt, az éttermek konyháiba is szeretek bekéredzkedni, megfigyelni, milyen technikai megoldásokat és alapanyagokat használnak. Nem a turistacsapda helyek érdekelnek, ehelyett mindig a helyiek mutatják meg az adott gasztronómia kihagyhatatlan ínyencségeit, értékeit” – meséli tapasztalatszerzéséről.

Érthető, hogy ez a látvány rabul ejt és hívogat… Getty Images Hungary
Fotó: Gatsi

Így teremtődött Budapesten autentikus görög hangulat

Törekvései nyomán 1993-ban megnyithatta a mára méltán ikonikussá vált Dionysos Tavernát a budapesti Duna-part Belgrád rakparti szakaszán. Ahogy meséli, amikor az ötlettel a megfelelő hatóságokhoz kilincselni jártak, azt a választ kapták, van már egy söröző a rakparton, nincs szükség újabb helyre. Kitartó utánajárásának köszönhető, mégiscsak sikerült egy kis görög életérzést csempészni a budapesti vendéglátásba. A taverna ugyanis nemcsak ízeiben, fogásaiban, de kialakításában és atmoszférájában is Görögországba röpíti az odalátogatókat. Andreas filozófiája pedig a folyamatos megújulás és tökéletesítés utáni kiapadhatatlan vágy.

Magas minőség és efféle hangulat került Budapest gasztropalettájára 1993-ban
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Így lett belőle folytatás

Ezért amellett, hogy a mára legendássá vált taverna étlapján és receptjein folyamatosan dolgozik, most Mínima néven új mediterrán bisztrót is nyitott a Belgrád rakparton. A fogások itt már a teljes mediterrán vertikumból sorakoztatnak fel nagyszerű ízeket, s a kialakítás is inkább egy letisztult és semleges mediterráneumot idéz, mint annak bármely konkrét szegletét, noha ortodox püspök szentelte fel a bisztrót a hivatalos megnyitón.

Így ehetünk jót és jól

A mediterrán étrend az egyik legegészségesebb táplálkozási forma, amit követhetünk. Előtérbe helyezi a zöldségek és gyümölcsök, valamint a halak és tengeri herkentyűk dominanciáját receptjeiben. A rántás, a habarás, a tésztaételek, a panír helyett a grillezett húsok és zöldségek, valamint a saláták kapnak nagy hangsúlyt, természetesen olívaolajjal.

A Mínima Bistro mediterrán ihletésű ízeket gourmet tálalásban kínál. „Az étlapunkon megtalálható számos közismert finomság is, miközben nem akartunk kirekesztők sem lenni: jó néhány étel a kisebb pénztárcájú vendégeinknek is megfelel. Szerettük volna, ha a minőségi fogások megfizethető áron lennének elérhetők” – mondja a magát „tavernásnak” tituláló alapító, hozzátéve: „a főételek közt ugyanakkor találunk igazi különlegességeket, újszerű kreációkat is, mint például a ratatouille-fúzió, a borjúborda garnélatársítással, vagy épp a haltrió és a langusztaafrodité zellersztéken.”

Letisztult, elegáns, de mégis földközi-tengeri hangulat
Fotó: Amolla

„Mindehhez a minőségi hozzávalót nem könnyű beszerezni, de mi kizárólag ezekkel dolgozunk” – mondja a tulajdonos. „A mediterrán kultúra szerves része a kávé- és teafogyasztás is. Érdemes lehet akár tehát csak egy különleges meleg vagy hideg kávéra is betérni.”

Amikor étterméről kérdeztük a rendkívül közvetlen és szívélyes Andreast, csak azt felelte: „Mi inkább azt mondanánk, hogy a vendégeké az étterem.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.