Tudományosan bizonyított: ez az olcsó fűszer segít elérni az álomalakod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Időről időre felröppen a pletyka egyes fűszerek rákmegelőző, fogyasztó és immunerősítő hatásáról. A kurkuma az egyik legnépszerűbb, legtöbbet emlegetett közöttük, aminek sokszor fogyasztó hatást is tulajdonítanak. De vajon mi igaz ebből az egészből?

A kurkuma folyamatosan szerepel a szuperfoodok és egészséges összetevők toplistáján, de mi nem csak emiatt szeretjük. Gyönyörű színe lesz tőle a citromos süteményeknek, vajas és főzött krémeknek, kevert süteményeknek is. Enyhe íze miatt bármihez hozzákeverhető, ráadásul a kurkuma latte remekül helyettesíti a délutáni tejeskávét, így azok számára is remek, akik éppen napi koffeinadagjukat igyekeznek korlátozni.

Vajon igaz, hogy egyik kedvenc fűszerünknek fogyasztó hatása van? És ha igen, hogyan fejti ki azt, mennyit kell ennünk belőle, és mire kell figyelnünk a fogyasztása közben? A Healthline oldalán tudományos válaszokat is találtak a kérdésre. 

Több kísérlet utal arra, hogy a kurkumát érdemes fogyasztanod, ha épp diétázol

A kurkuma egészségügyi tulajdonságainak többsége a kurkuminnak tulajdonítható, ami erős antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik – ennyi már tudományosan is bizonyított. 

A legújabb tanulmányok pedig azt mutatják, hogy a kurkuma szerepet játszhat a fogyásban is. Mindazonáltal felmerülhet a kérdés, hogy valóban hatékony-e, és az is, hogy egyáltalán mennyit kell ennünk belőle, hogy az eredmények láthatóvá váljanak.

Egyes vizsgálatok azt sugallják, hogy a kurkumin elnyomhat bizonyos gyulladásos markereket, amelyek szerepet játszanak az elhízásban. Ezek jellemzően magasabbak a túlsúlyos vagy elhízott embereknél. 

Állatkísérletek azt mutatják, hogy ez a vegyület elősegítheti a fogyást, csökkentheti a zsírszövet növekedését, csökkentheti a súlygyarapodást és fokozhatja az inzulin hormonra való érzékenységét.

Egy 30 napos, 44 olyan személy bevonásával végzett vizsgálat, akik korábban nem tudtak fogyni, azt találta, hogy a napi kétszeri 800 mg kurkumin és 8 mg piperin szedése a testsúly jelentős csökkenéséhez vezetett. A piperin egy vegyület, ami a fekete borsban található meg, és ami akár 2000%-kal is fokozhatja a kurkumin felszívódását. 

Ezen túlmenően 21 korábbi vizsgálat áttekintése összefüggésbe hozta a kurkumin bevitelét a csökkent súllyal, a BMI-vel és a derékkörfogattal. A fogyasztóknál megemelkedett az adiponektin szintje is, amely hormon segít szabályozni az anyagcserét. Noha a jelenlegi kutatások ígéretesek, több humán vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy a kurkumát fogyáshoz ajánlják.

A kurkuma lattét próbáltad már?
Fotó: Olga Pankova / Getty Images Hungary

De vajon biztonságos ennyit enni belőle?

Általában a kurkuma és a kurkumin biztonságosnak tekinthető, habár a legkörültekintőbben akkor jársz el, ha a háziorvosod is megerősít ebben.

A rövid távú kutatások azt mutatják, hogy napi 8 gramm kurkumin fogyasztása csekély kockázatot jelent az egészségre, bár hosszú távú vizsgálatokra van szükség. Mindezeken túl néhány fogyasztó, akik a vegyületet nagy adagokban szedik, káros hatásokat tapasztalhatnak, például allergiás reakciókat, hányingert, hányást, gyomorfájdalmat, székrekedést, bőrkiütést vagy hasmenést – ez szintén tudományosan igazolt.

Különösen véralvadási zavarokkal és cukorbetegséggel élőknek, vashiányosoknak és vesekövekben szenvedőknek érdemes a fogyasztása előtt egy orvossal is konzultálni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.