Ezt eszi Katalin hercegné egy átlagos napon – te bevállalnád?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Katalin hercegnét elnézve az ember nem arra gondol először, hogy a jövendőbeli királyné nagy barátságban lenne a csokoládétortákkal és végtelen adag pacalokkal. A valóságban azonban Katalin nem tart szigorú diétát, inkább a mennyiségekre figyel, miközben teljesen hétköznapi fogásokat eszik. Igen, akár tésztákat is.

Katalin hercegné a hírek szerint nagyon szeret főzni a családjának, és gondosan válogatja meg, mit készít, hiszen nemcsak formában kell tartania magát, de energiaszintjét is érdemes magasan tartania a folyamatos programok és a három eleven gyereke mellett. 

Katalin hercegné közismert az egészséges életmódjáról és a sportszeretetéről is, így nem lepődünk meg azon sem, hogy többnyire egészségesen táplálkozik. Abból, amit a cambridge-i család napi étrendjéről tudunk, szeretik változatos, tápláló, ízletes ételeket, és Katalin többnyire maga főz. A hercegnő szereti bevonni gyerekeit is az ételek készítésének folyamatába, és amikor csak lehet, kisebb feladatokat ad főzés közben az apróságoknak. 

Nem túl különleges a diéta
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

Mit eszik Katalin hercegné reggelire?

A háromgyerekes anyuka köztudottan nagy rajongója a reggeli turmixoknak, akárcsak sógornője, Meghan Markle. A hercegné a kelkáposzta, a spirulina alga, a matcha, a spenót, a római saláta, a koriander,  és az áfonya keverékét szereti a legjobban, de bármilyen egészséges, gyümölcsös keverékkel szívesen kísérletezik. A hírek szerint a smoothie-k mellett olykor egy tál zabkását is szívesen fogyaszt reggelire.

Mit eszik Katalin hercegné ebédre?

A hercegné nem vegetáriánus, de azt mondják, főként húsmentes ételeket választ ebédre. A család indiai körútja során Raghu Deora séf – akinek az volt a feladata, hogy ételeket készítsen a királyi pár számára a Tadzs Mahal-palotában való tartózkodásuk alatt – elárulta, hogy zöldséges kebabból és lencsecurryből álló ebédet szolgált fel a párnak.

Idézőjel ikon

„Ez mind vegetáriánus fogás, mert azt mondták nekem, hogy ezeket a könnyű, zöldséges ételeket szeretik”

– magyarázta.

Ha pedig már húsféle, akkor előnyben részesítik a halat. Például a Japan House Londonban tett látogatása közben nagyon lelkesen dicsérték a japán fogásokat, és Akira séfnek Vilmos ezt mondta,  miközben lazacos sashimit evett:

Idézőjel ikon

„Nagyon lenyűgöző. A feleségem és én szeretjük a szusit. Lehet, hogy le kell jönnünk ide ebédelni, amikor senki más nincs bent.”

A Daily Mail 2014-es cikke szerint Katalin kedvencei között vannak a görögdinnyés saláták, a tabbouleh, a ceviche és a gazpacho. Fura neveik ellenére valójában hideg zöldséglevesről, egyszerű, petrezselymes kuszkuszsalátáról és citromlében pihentetett, marinált halról van szó. 

Mit eszik Katalin hercegné vacsorára?

 A hercegnő vacsorája nem is olyan nagyon tér el a brit átlagtól: sülteket, tésztaételeket és indiai curryt.

Amikor várandós volt György herceggel, nagyon szerette azt a házi készítésű, indiai zöldségpörköltet, amelyet Chan Shingadia indiai házaspár és férje, Hash főzött, akik akkoriban a Spar üzletet vezették Katalinék berkshire-i otthona közelében. Katalin korábban bevallotta, hogy rajong a fűszeres ételekért, így a frissen főtt ragu iránti rajongása senkit sem lepett meg. 

Katie Nicholl királyi tudósító 2012-ben a Vanity Fairnek így nyilatkozott: „Katalin esténként olykor Vilmos kedvenc vacsoráját, az egyszerű, sült csirkét készíti el.”

A tészta a cambridge-i párnak is a kedvence. Az angol Lavender Általános Iskolában tett látogatása során Katalin hercegné és Matthew Kleiner-Mann a családi vacsorákról is beszélgettek: „Elmesélte, mennyire szeretnek a gyerekei főzni, és hogyan tüsténkednek körülötte a konyhában. A minap például sajtos tésztát készítettek. Az egyikük belekeveri a lisztet, a másik hozzáadja a tejet és a vajat, szóval valódi csapatmunka nálunk az ételek készítése” – árulta el az egyik jelenlevő.

Eszik Katalin hercegné desszertet?

Naná, Katalin szereti az édességet, de azért visszafogottan fogyasztja, és nem tolja be a maradék két szeletet, hogy meg ne száradjon holnapig. Kedvenc desszertje az angol datolyás piskóta és a ragacsos karamellpuding.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.