Kristen Stewart: Kísérteties volt felvenni Diana hercegnő esküvői ruháját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Diana hercegnő ikonikus menyasszonyi ruhájának közel azonos mását öltötte magára Kristen Stewart, és utána azt mondta, nem volt olyan izgalmas, mint azt először az ember lánya gondolná.

Kísérteties nap volt, amikor felvettem a ruhát – mondta a 31 éves színésznő a Spencer című film premierjén.

Stewart, aki a néhai Diana hercegnőt alakítja a filmben, hozzátette, hogy a jelenet, amelyben a menyasszonyi ruhát viseli, tulajdonképpen egy montázs amely Diana lelki szemei előtt játszódnak le – ilyen jelenet az esküvője Károly herceggel 1981-ben.

Szerettünk volna ízelítőt adni az egész életéből, nemcsak annak a bizonyos hétvégének a történéseiről – osztotta meg a színésznő. 

Bár Stewart azt mondta, hogy magáról az esküvőről nem lesz jelenet a filmben, Pablo Larraín rendező segített neki elképzelni, mit érezhetett Diana közvetlenül Károly herceggel való esküvője előtt – írja a People.

A színésznő a néhai hercegnőt alakítja a filmben, amely egy háromnapos ünnepi hétvége során játszódik 1991 decemberében. A Spencer valós eseményeken alapul, olyannyira, hogy azt az ünnepi hétvégét eleveníti fel, amelyen Diana úgy döntött, ideje véget vetni közös házasságának Károly herceggel.

Kristen Stewart-ot a filmben nyújtott alakítását egyébként a Post „kísértetiesen zseniálisnak” nevezte.

Az Alkonyat színésznője az interjúban arról is beszélt, hogy az egyik jelenetben Lady Di besétál egy étterembe útbaigazítást kérni, és mindenki azonnal felismeri – ehhez pedig valóban tud kapcsolódni.

Kicsit butának hangzik, de abszurd ez a jelenetnek, mert azt mondod magadnak: Haver, te Diana hercegnő vagy, aki éppen most ment be egy helyre, ahol fish and chipset adnak enni – mondta. Egyértelműen tudod, hogy az embereknek ez lesz a reakciójuk – fűzte hozzá.

A film Magyarországon november 11-én kerül a mozikba.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.