10 kilátó, ahonnan a legszebb balatoni panorámában gyönyörködhetsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kirándulj, sétálj, piknikezz vagy látogass el egy kalandparkba – minden programhoz találhatsz magadnak egy kilátót, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Balatonra.

Vannak olyanok, akik szeretik a kilátókat, képesek egy teljes napos programot egy szép panoráma köré szervezni, és vannak olyanok is, akik csak akkor másszák meg a kilátáshoz vezető lépcsősorokat, ha éppen az útjukba akad egy erre alkalmas magaslat. Tízes listánkban biztosan rátalálsz majd a hozzád illőre. 

#1 Balatonfűzfői kiáltó

A balatonfűzfői kilátó tökéletes célpont, ha a balatoni panorámáért nem szeretnél hosszú kilométereket kutyagolni egy hegyoldalban. A tizenöt méteres, ötszintes építményről tiszta időben egészen a túlparti Kőröshegyi Völgyhídig ellátni, ráadásul a Serpa Kalandpark területén állították fel, ezért a kilátó felfedezését összevonhatod bobozással, íjászkodással vagy a kötélpálya bejárásával. 

#2 Csere-hegyi kilátó, Alsóörs

A Csere-hegyen épült, közel háromszáz méter magasan található kilátót 1935 óta látogatják a turisták. Különlegessége, hogy a Balaton-felvidék első kőből épült kilátója. Az épületről a környező településre nyílik panoráma, de akár a Somogyi-dombságig és Veszprémig is el lehet róla látni. A kilátóhoz több turistaútvonal is vezet: Alsóörsről, Felsőörsről és Balatonalmádiból. 

Szeretnéd belátni az egész Balatont? Irány a déli part
Fotó: Matthew Micah Wright / Getty Images Hungary

#3 Jókai-kilátó, Balatonfüred

Balatonfüred nem csak korzózásra vagy strandolásra érdemes, erdői izgalmas túraútvonalakat rejtenek. A Koloska-völgy ideális célpont, ha a természet lágy ölén piknikeznél vagy sütögetnél, a tisztásról indulva pedig felfedezheted a Lózy-barlangot és a Jókai-kilátót, amihez zöld  háromszöggel jelölt ösvény vezet. A háromemeletes építményről elláthatsz egészen a Tihanyi-félszigetig. 

#4 Őrtorony-kilátó, Tihany

Nem kérdés, hogy ha Tihanyba érkezel, első utad az apátsághoz vezet, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Balaton észak-keleti csücskére. De ha kirándulnál egy kicsit, keresd fel az Apáti-hegy erdejében felállított Őrtorony-kilátót, amit a régi római hadiút mentén építettek. A kilátóból ráláthatsz az apátságra, a Külső- és a Belső-tóra, és nem kell lemondanod a balatoni panorámáról sem. 

#5 Folly Arborétum kilátója, Badacsonyörs

A badacsonyörsi Folly Arborétumot szerény táblácska jelzi, pedig a teraszos domboldal buja növényvilága, a gyerekhívogató fajátékok és a kert kávézója balatoni borokkal feldúsított itallapjával kihagyhatatlan program. Fenyőtoboz formájú kilátója a fák lombkoronái fölé emelkedik, ahonnan a tóra nyílik kilátás. 

Kirándulj egy magaslatra a gyönyörű panorámáért
Fotó: Walter Bibikow / Getty Images Hungary

#6 Kisfaludy-kilátó, Badacsony

A Balaton fölé tornyosuló Badacsony szinte kiált a csúcsára szervezett túrákért. A tizennyolc méter magas Kisfaludy-kilátót Badacsonytomaj központjából hat kilométeres kirándulással lehet megközelíteni. A panoráma megéri a sétát. Az építményről Tihanytól Keszthelyig belátni a Balatont, a Balaton-felvidék hegyeit, a túlparton pedig Fonyód tűnik fel. 

#7 Sipos-hegyi kilátó, Fonyód

A Fonyódon található kilátó nem véletlenül kapta a helyiektől a Postás-kilátó becenevet, ugyanis postai mikrohullámú átjátszóként is működik. Félórás sétával közelíthető meg a hegyfalon kiépített sétányon. Különlegessége, hogy a tetejéről teljes egészében belátható a Balaton. A kilátóra viszont belépővel juthatsz fel. A felnőttjegy 300, a diák és nyugdíjas 150 forint. Nyitvatartásáról érdemes érkezés előtt tájékozódni. 

#8 Xantus János-gömbkilátó, Balatonboglár

A déli parton is összekötheted a kalandparkban töltött napot az északi partra nyíló panoráma felfedezésével. A balatonboglári gömbkilátó a város kalandparkja melletti dombon áll. Igaz, az ’50-es években építették a brüsszeli világkiállításra, de mai formáját 2012-ben nyerte el. A kilátóba a felnőttbelépő 300, a gyerek 250 forint. 

Csodáld meg a balatoni naplementét egy kilátóból
Fotó: Walter Bibikow / Getty Images Hungary

#9 Kőhegy-kilátó, Zamárdi

A Zamárdiban található építmény valószínűleg nem a legmagasabban álló és nem is a legimpozánsabb, de mindenképp az egyik leghangulatosabb kilátó, és a vádlikímélő lépcsősor tetejéről szinte az egész Balatont be lehet látni. 

#10 Panoráma-kilátó, Balatonvilágos

Balatonvilágos bája a tó fölé emelkedő magaspart, ahonnan az egyik legeszményibb panoráma nyílik a tóra és a Bakony kékbe vesző vonulatára. Tökéletes helyszín, ha a balatoni naplementében vagy az augusztus 20-i tűzijátékban gyönyörködnél. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.