Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hajnali órák, éppen ébredezik a város, de a nap még nem bukkant fel. Az ablak nyitva, friss tavaszi levegő áramlik be. Gyér fény világítja meg a szoba kanapéját, felette falióra: a nagymutató még egyet mozdul, és négy óra húsz perc lesz. A joint készenlétben áll.
Világszerte megtörténhet egy ilyen pillanat április 20. hajnalán, pedig biztosan senki se tudja, mi is a pontos eredete a marihuána körül kialakult 420-as kultusznak. Persze mítoszok és legendák mindig léteznek: köze lehet Hitler születésnapjához? Ennyi kémiai vegyületet tartalmaz a marihuána? Ez a holland teadélután elrendelt ideje? A sokat emlegetett Bob Dylan dal címében szereplő számok szorzásának eredményéhez van köze? Ki kell ábrándítanunk: a vélhető igazság kevésbé misztikus.
A naplementébe fújták a füstöt
1991-ben a marihuánával foglalkozó High Times magazin egy levelet közölt: az áll benne, hogy a 420 eredete a ’70-es évek végére tehető, a kaliforniai rendőrség akkor ezt a kódot használta a marihuánaellenes küzdelemre. A szmókerek persze mindezt lefordították, és elkezdtek pontban négy óra húsz perckor gandzsázni, a szokás pedig terjedt, így lett az aranybetűs füves ünnep. „Az emberek reggel vagy este 4:20-kor kezdtek beszívni. Van valami fantasztikus ebben a közös tépésben, hogy tudod, az embertársaid szerte az országban, vagy akár a bolygón veled együtt szívják a füstöt, és állnak be.” A cédulán rövid meghívás volt egy bizonyos Marin megyei Bolinas-gerincnél tartandó közös szmókolásra a közelgő Grateful Dead-koncert előtt. „Figyelj arra, hogy minden jól menjen. Ne legyen erős szél, sem zsaru, sem elromlott öngyújtók. Csatlakozz a barátaiddal, és szívj be durván!” Habár a cédula tényleg valós volt, az eredet még mindig nem volt teljes: a 420-as „kód” ugyanis nem létezett a rendőrségnél. A történet magva ugyanakkor szintén Kaliforniában, Marin megyében található.
A Waldók története
1971 őszén a Waldo-fiúk – egy csapat tizenéves fiatal, akik a „falat támasztották” az iskola előtt (innen a név) – fülest kaptak, hogy a Point Reyes-i parti őrség nem tudja tovább felügyelni a marihuánaültetvényét. A hírre a fiúk útra keltek, hogy ingyen boldogságot vigyenek haza. Megegyeztek, hogy a San Rafael iskola előtt, a biológus Louis Pasteur szobra előtt találkoznak, pontban 4 óra 20 perckor, és a vadászat el is indult. „Eleinte 4:20 Louisként lett emlegetve a találka helye, de aztán a Louist elhagytuk” – számolt be a Huffington Postnak a banda egyik tagja, Steve. Az első fosztogató kísérlet eredeménytelen volt, de a fiúk nem adták fel. „Ahogy találkoztunk 4:20-kor, bepattantunk a 66-os Chevy Impalámba, és természetesen rá is gyújtottunk, szmókoltunk egészen Point Reyesig, és amikor odaértünk, tovább füstöltünk. Hétről hétre ez ment.” A marihuánaültetvény azonban sosem lett meg.
A titkos kód viszont igen. Létrejött egy rejtett nyelv, amit csak a beavatottak értettek. „Oda tudtam mondani a haveromnak, hogy
hé, mennék négyhúszazni,
ő pedig tudta, miről van szó.” De hogyan is tudott elterjedni ilyen módon pár fiatal kedvelt kifejezése?
Ekkortájt még érezhető volt a ’60-as évek hippiforradalmának utószele, aminek egyik főszereplője volt a Grateful Dead: a rockzenekar, amelyik nem messze telepedett le attól a helytől, ahol a híres-neves biológus szobra alatt a fiúk először találkoztak 4:20-kor. És innen kezd összeállni a puzzle: az egyik fiú, Mark apja tartotta rendben a zenekar házát, a tinibanda másik tagja, Dave bátyja, Patrick pedig menedzselte a Dead basszusgitárosának egy másik zenekarát. A bonyodalmas szálak, akár egy szappanoperában, összeérnek: a banda gyakran lógott az együttessel, akik Dave-et Patrickkal együtt magukkal vitték egy-egy vagy turnéra. Évtizedek alatt több száz koncertet adtak, és az azt követő bulikban, ahol szájról szájra ment a gandzsa, szájról szájra terjedt a kifejezés is.
A High Times egykori szerkesztője szerint akkoriban rengeteg szlogen épült a 420 köré, elkezdtek találkozók, expók szerveződni a kifejezéssel, a magazinban való megjelenések pedig mindezt globális jelenséggé duzzasztották. (Az újság bölcsen a 420.com domaint is megvásárolta még akkor, amikor az internet nagyon gyerekcipőben járt.) A High Times szerepe nagy volt a terjesztésben, de az általuk terjesztett eredettörténet nem volt helyes, így a Waldo-fiúk 1997-ben meg is keresték az újságot, rákérdezve az egyértelműre, hogy vajon egyszer is ellenőrizték-e azt, hogy volt-e Kaliforniában valamikor is 420-as rendőrségi kód.
Ki is négyhúszazott először?
Itt jön a sztoriba Brad Bann, aki ugyanabba a suliba járt, mint a Waldók, illetve bandát is vezetett Bebék néven, utólag nézve talán konkurensek is voltak az iskola falain belül. Amikor kitisztult az ég, és úgy látszott, hogy minden a helyére került a 420-szal kapcsolatban, Bann a semmiből betoppant, és a fenti sztorit cáfolva előrukkolt egy újjal: miszerint 1970 októberében, tizenhét évesen két haverjával egy nap így kiáltott fel:
Már 4:20 van, elő a bonggal!
Miután beálltak, zenéket mixeltek, hangmintákat vettek, többek közt Abraham Lincoln egyik beszédéből, amelyben a két számot egymás mellett említi meg. A „four-twenty” könnyed kiejtése annyira megtetszett a fiúknak, hogy rögtön megalkották a kódnevet. Brad Bann szerint a Waldo-bandának tehát nem a szleng megteremtésében, hanem csak az elterjesztésében vannak elévülhetetlen érdemei.
Hogy ki használta először a 420-as kifejezést, azt már szinte lehetetlen megmondani. Lehet, hogy a Waldók, lehet, hogy a Bebék. Kívülről nézve iskolai viszálykodásnak is felfogható, ami már csak azért is ironikus, mert pont egy olyan tevékenységet szimbolizáló szám kapcsán történik, amelyet legtöbbször a békével és a testvériességgel hozunk kapcsolatba. Nem tudni az igazságot, az viszont mindenképpen figyelemreméltó, hogy miként lett a világunk szerves része.
