Délidőben irodisták tömegei rohamozzák meg a munkahelyük közelében lévő kifőzdéket, égnek az ételkiszállító cégek telefonvonalai, a közös étkezőkben sorra nyílnak az otthonról hozott dobozok. Ha a munkahelyeden főtt ételhez szeretnél jutni, választhatsz: otthonról hozol saját vagy legalábbis családi készítésűt, vagy az étkezdék szakácsaira és kifutófiúkra bízod magad.
Kevesen vannak, akik vígan kihúzzák napközben meleg étel nélkül: a magyar embernek dél körül főtt ételt kell enni, mióta világ a világ. De mi legyen az? Sokan a jó kis hazaira esküsznek, mások a mindenféle meló nélkül eléjük tett üzemi verzió mellett teszik le a voksukat. Nézzük, milyen érvek és ellenérvek csapnak össze, ha a munkaidőben elköltött ebédről van szó.
Az otthon íze
Vannak, akik számára elképzelhetetlen, hogy nap mint nap üzemi ételt egyenek. Az otthon készült ételek (akár főznek ránk, akár mi magunk készítjük), a mi szánk íze szerint főnek, pont olyanok, mint amilyennek egy adott fogást a legjobban szeretünk, mondják. Ráadásul az otthonról hozott étellel kapcsolatban a minőségben is jóval biztosabbak lehetünk, mint a kifőzdék vagy az étel-házhozszállítók esetében: míg az üzemi étkeztetésben a költséghatékonyság a legfontosabb szempont, otthon az íz és a frissesség.
Azok, akik nem szívesen esznek ezeken a helyeken, nemcsak az adagok sokszor apró méretére panaszkodnak, de arra is, hogy sokkal több a rántás, a habarás és az ételízesítő ezekben az ételekben, mint a jó minőségű alapanyag, és ez a jó íz és állag rovására megy. Mások viszont épp a menzák és falodák ízvilágát szeretik, ők azt vallják, hogy igazán jóízűt nagy mennyiségben lehet készíteni, így ott, ahol nem 1-2, hanem 20-30-50 adag készül egy fajta ételből, sokkal jobb ízekre számíthatnak. Az adagok kapcsán is ellenvetnek, és többek között a kínai étkezdéket hozzák fel példának: ezeken a helyeken akkora adag ételt tesznek elénk, hogy ember legyen a talpán, aki egy ültő helyében megbirkózik velük. És még csak nem is drágán.
Ha már az ár
Sarkalatos kérdés az is, hogy jövünk ki jobban. Ha egy étkezdei ebéd budapesti átlagárával, mondjuk, egy jóindulatú 1100 forint körüli összeggel számolunk (átlagolva a kínai és egy szokványos, irodai dolgozókra specializálódott étkezde árait), húsz munkanap alatt bőven húszezer forint fölött költünk az ebédre, ami után (sokak tapasztalata ez) egy félórás kajakóma után pár órával már megint éhesek vagyunk. Otthon ekkora összegből 3-4 adag ételt is ki lehet hozni, teszik hozzá az otthonevők.
A kifőzdepártiak viszont arra emlékeztetnek, hogy ez a matek csak addig igaz, ameddig több főre vagy több adagot készít valaki. Egy főre otthon is minden sokkal nagyobb összegre jön ki, mert így egy adag étel viseli a bevásárlással járó, majd a főzéssel töltött idő, munka és energia költségét is. Lehet persze akár egy hétre is ugyanazt főzni, mondják, de ők a maguk részéről inkább a változatosságot keresik, és a kifőzdék változatosabb kínálatából szemezgetnek. Az otthonról hozók viszont úgy gondolják, okos menütervezéssel, néha fagyasztással vagy 1-2 napnyi egyenmenüvel lényegesen jobban ki lehet jönni, mint ha a céges büfékben falnánk.
Kényelem
Vannak, akik azért döntenek a kifőzdék vagy az étel-házhozszállítók mellett, mert számukra ez a kényelmesebb megoldás. Nemcsak a bevásárlás, a főzés és a csomagolás elhagyásával nyert időnek örülnek, de annak is, hogy nem kell reggel kézben vagy a táskájukban a szivárgástól tartva egyensúlyozniuk az otthonról csomagolt ételt, elég ebédidőben foglalkozniuk a kérdéssel, ráadásul mosogatniuk sem kell, feltéve, ha nem saját edénybe kérik a menüt.
Az otthoni ételt pártolók viszont szintén hivatkoznak a kényelemre is: ők akkor járnak jól, amikor délidőben nem kell kimenniük vagy hosszan sorban állniuk az étkezdében, nem kell bosszankodva egy órát vagy akár még többet várniuk az ételkiszállításra.
Végül pedig: úgy érzik, jó kompromisszumot találtak azok, akik rendszeresen, kifejezetten munkahelyi étkeztetésre szakosodott szállítótól rendelnek. Ételüket már jóval az ebédidő előtt megkapják, így délben sem várakozniuk, sem túrázniuk nem kell, és elmarad a mosogatás is. Igaz, ebben az esetben nem, vagy csak az étel-házhozszállítók igen kis részénél tudnak újrahasználható dobozban ételhez jutni.
Doboz?
Igen, a doboz. Rengeteget olvasunk arról, hogy az egyszer használatos műanyagok mekkora környezeti terhelést jelentenek, és kifejezetten szennyezők azok a melegen tartó habdobozok, amikben nagyon sok kifőzdéből elvitelre lehet kérni az ételt. Ezeket a tálakat nem hasznosítjuk újra, így rövid, 10-20 perces szolgálat után a kukában landolnak, tovább növelve az egyébként is egyre hatalmasabb szeméthegyeket. Ráadásul a csomagolásért még külön fizetünk is: a napi 50-60 forintos összeg nem tűnik soknak, de havi húsz alkalommal már összejön egy ebéd ára ezekből az apróságokból is. Ha otthonról hozunk, jó eséllyel többször használatos dobozainkkal oldjuk meg ezt.
Nem lehetetlen ugyanakkor kifőzdepártiként sem tenni ez ellen: saját, többször felhasználható műanyag dobozba akkor is kérhetjük az ételt, ha nem otthonit ennénk, ehhez csak kis odafigyelés szükséges: az, hogy tartsunk benn, vagy reggel ne felejtsünk el otthonról hozni dobozt. Vagy – feltéve, ha főműsoridőben van hely – együk meg a kifőzdében, amit vettünk.
Akik otthonról hoznak, ebből a szempontból előnyben vannak: nem felejthetik el a dobozt (vagy extra bosszúsak lesznek, ha ebédestül hagyják otthon), amikor pakolnak. Ebből a szempontból a kiszállítás tűnik a legkevésbé szerencsés dolognak: az ételkiszállítók csak nagyon kis részénél megoldott egyelőre az, hogy többször használható dobozba hozzanak ételt, és itt kicsit bonyolult a logisztika felhasználónak és a dobozok begyűjtőinek is.
Egészség
Vannak, akik egészségügyi okok miatt ragaszkodnak az otthonihoz. Ha valamilyen speciális diétát követünk, vagy bizonyos ételcsoportokat kerülnünk kell, még fontosabb, hogy pontosan tudjuk, mi van a tányérunkon, és egyes ételallergiáknál csak olyan ételek fogyaszthatók, amelyek nem is egy légtérben készültek az allergizáló részeket is tartalmazókkal. Egy átlagos céges menzán nehezen oldható meg mindez, míg otthonról egészen biztos, hogy a számunkra is biztonságos (vagy épp fogyókúrás) ételt tudjuk hozni. Azok viszont, akik nem pepecselnek az otthon főzéssel, felkutatják azokat a szállítókat, akik az ő diétájuknak megfelelő étel kiszállítását is vállalják, így pedig maximálisan biztosak benne, hogy jót esznek.
Idő?
Vita tárgya az is, melyik módszer az időtakarékosabb. Azok, akik a kifőzdéket pártolják, kiemelik, hogy sem a vásárlással, sem az étel elkészítésével nem telt a drága idejük, így biztos, hogy az ő megoldásuk a kedvezőbb. Azok viszont, akik az otthoni főzést preferálják, az ebédidőben megtakarított időnek örülnek: nem kell elsétálni, majd hosszan sorban állni az ételért. Ha félórányi ebédszünete van az embernek, biztos, hogy nem túl időtakarékos megoldás 20 percet a beszerzéssel tölteni, majd rohanvást falni. Az otthonról hozott ételekkel ugyanakkor még egy bökkenő akadhat irodai környezetben: elég 5-10 otthonról csomagoló kolléga, hogy a melegítésre használt mikrók előtt kulminálódjanak a sorok, ezzel pedig szintén sok értékes idő megy el.
Nem is tudok főzni
Vannak, akik úgy gondolják, számukra nincs alternatíva. Mivel nem tudnak főzni, és olyasvalaki sincs a környezetükben, aki tudna nekik ételt készíteni, rá vannak szorulva arra, hogy kész ebédet egyenek – érvelnek. Az ellentábor szerint viszont csak nagyon kis odafigyelés kérdése az egész, egy-egy tésztaételt, könnyebb fogást olyan is el tud készíteni, akinek nincs konyhai rutinja, így nem elérhetetlen senki számára, hogy házi kosztot egyen.
A főzni nem tudók ugyanakkor nem szeretnének – szegényes konyhai szakértelmüknek hála – minden nap ugyanolyat enni.
Sokak szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az együtt dolgozó, nem diétázós, nem finnyás kollégák vetésforgóban főznének egymásra, így mindenkinek csak heti, akár kétheti egy alkalommal kellene főznie a többiekre, miközben mindenki olcsón és háziasat ehetne, nem terhelve műanyagokkal a környezetet.
És te? Főzöl vagy veszed? Szavazz!
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
