Ha evolúció, akkor Darwin az első, aki az eszünkbe jut, és az elmélet ellenzői közül is sokan az ő személyével és munkásságával kezdik a hibák sorolását. Pedig nem Charles Darwin volt az első, aki a világon előállt az evolúció elméletével, és vallásellenes támadással is nehéz lenne megvádolni. Ahhoz azonban, hogy pontosan lássuk Darwin szerepét, először meg kell ismerkednünk a korral, amelyben élt.
Forrongó világ
A 19. században a különböző tudományok szakértői egyik érdekes felfedezésre jutottak a másik után: olyanokra, amelyekre az egyház válaszai nem bizonyultak elegendőnek. Akkoriban alapvetően a teremtéselméletből indultak ki, ami úgy szólt, hogy minden élőlényt Isten teremtett, méghozzá hatezer évvel ezelőtt. Igen ám, de a geológusok vizsgálataiból az derült ki, hogy a Föld ennél jóval idősebb, ráadásul a leletek alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy réges-régen ugyanolyan erők alakították a földrajzi környezetet, mint amilyenek a jelenben. Az ősi kőzetekben ráadásul élőlények nyomaira is bukkantak.
William Thomson, akit később Lord Kelvinként ismert meg a világ, úgy becsülte, hogy bolygónk 24-400 millió éves, és folyamatosan hűl. Itt már erősen megkérdőjeleződött a hatezer éves világegyetem létezése, pedig Darwin még nem adott ki egyetlen munkát sem. A tudomány berkein belül egyre elfogadottabbá vált a fajok változása, olyan tanulmányok jelentek meg az ő könyve előtt, mint Patrick Matthew 1831-es A hajófa és a fatermelés című könyve, amely előrevetítette a természetes szelekció által mozgatott evolúciót, vagy Thomas Malthusé, amelyben már szó esett az emberek között óhatatlanul kialakuló versenyről, és amely megkérdőjelezi a mindenre kiterjedő isteni gondoskodást.
Robert Grant, az Edinburgh-i Egyetem tanára – Darwint is oktatta egyébként – Jean-Baptiste Lamarck nézeteit képviselte: ahelyett, hogy a fajok változatlanságát hangoztatta volna, azok keletkezését és változatosságát lassú, fokozatos fejlődési folyamattal magyarázta. Lamarck, sok kortársával egyetemben, hitt abban, hogy az újonnan szerzett tulajdonságok öröklődnek. Alfred Russel Wallace brit természettudós 1858-ban már a természetes szelekcióról írt könyvet. Ezek után Charles Darwin 1859-es munkája, A fajok eredete a természetes kiválasztódással tulajdonképpen csak logikus magyarázattal szolgált arra a rengeteg, a teremtéselmélettől eltérő „furcsaságra”, amikre addig is sokan felhívták a figyelmet.
Hogy került Darwin a Galápagos-szigetekre?
Természetesen ahhoz, hogy Charles Robert Darwin megírja híressé vált munkáját, még abban a tudományos értelemben forrongó időszakban is sok-sok évnyi kutatásra és elmélkedésre volt szükség. Kellettek hozzá orvosi tanulmányai, amelyeket végül azért adott fel, mert egy életre visszariadt az altatás nélkül végzett műtétektől, illetve geológiai képzése az Edinburgh-i Egyetemen. 1831-ben, miután kiderült, hogy apja papot sem fog tudni faragni belőle, a természettudományok iránt érdeklődő, csupán 23 éves Charles világ körüli tudományos útra indult Dél-Amerika területére. A Beagle nevű hajó öt éven át vitte a tudóscsapatot a Zöld-foki szigetek, Brazília, Buenos Aires, a Tűzföld, a Falkland-szigetek, Patagónia, Tahiti, Új-Zéland, Ausztrália, Mauritius, Fokváros és a Galápagos-szigetek területére. Az itt felfedezett, majd hazaküldött maradványok, ásványi anyagok egyre elismertebb geológust faragtak Darwinból, akit mégis az állatvilág nyűgözött le igazán.
A Darwin-pintyek csőre
A fiatal Darwin elsősorban mindennek az eredetét kutatta: hogyan jöttek létre a különböző földtani képződmények, állatfajok, honnan jövünk mi, emberek? A Galápagos-szigeteken kutatva először is az állatvilág sokszínűségével és változékonyságával szembesült. A hüllő- és madárvilágra koncentrálva rengeteg őshonos fajt fedezett fel. Ezek nagyon hasonlítottak egymásra, ugyanakkor mindegyikük a maga módján alkalmazkodott saját élőhelyéhez és táplálékforrásához. Néhány nap után már azt írta naplójába, hogy érzi: közelebb jutott a „titkok titkához”, annak megértéséhez, hogyan jelennek meg újabb és újabb élőlények a földön.
Ebben főleg a Darwin-pintyek segítették: a szigeteken összesen 13, egymáshoz nagyon hasonló, de más és más életmódot élő madárfajt fedezett fel. Mindegyikük alkalmazkodott ahhoz a táplálékhoz, amit elért, és ehhez mérten tért el a csőrük alakja: másmilyen eszközre volt szükség a magevéshez és más a lárvák elfogyasztásához, megint más a kaktuszevéshez. Darwin azt feltételezte, hogy mindegyik faj egy közös ősből fejlődött ki, csak természetes szelekcióval járó folyamat során adaptálódtak környezetükhöz. Igazát egyébként nemrég az Uppsalai és a Princetoni Egyetem kutatói tudományosan is bebizonyították: a galápagosi pintyek génjeit vizsgálva világosan nyomon tudták követni, hogyan jöttek létre a különböző csőrtípusokat okozó változatok.
Négy éven át dolgozta ki az elméletét
Darwin öt hetet töltött a Galápagos-szigeteken, utána folytatta az utazást, és végül hazatért. Elképesztő felfedezései után rendszerezésbe és további kutatásokba fogott. Szép lassan kristályosodott ki előtte az evolúció elmélete, miközben más kutatókkal beszélgetett és gondolkodott. 1838 őszére tulajdonképpen el is készült: úgy vélte, hogy a fajok folyamatosan változnak, és a táplálékért és a jobb életkörülményekért folyamatosan versengő állatok közül azok élnek a legtovább, maradnak fenn és szaporodnak, amelyek a legjobban alkalmazkodnak a környezetükhöz. Az aktuálisan élő fajok – köztük az ember – azért élhetnek a földön, mert őseik sikerrel hajtották végre ezt a folyamatot, a változások pedig öröklődtek. Akiknek nem sikerült adaptálódniuk, azok a természetes szelekció során elhullottak. A rokon fajok elterjedése pedig folyamatosan történt, egyfajta akadályokkal tűzdelt, lassú szétterjedésként.
„Honnan származhatnak a Galápagos-szigetek élőlényei? Semmi sincs az életfeltételeikben, a szigetek földrajzi karakterében, az éghajlatban, vagy az élőlények egyes osztályainak egymás közti arányaiban, ami nagyon hasonlítana a dél-amerikai part megfelelő viszonyaira. Valójában inkább tekintélyes különbségek vannak. Igen nagyfokú viszont a hasonlóság a Galápagos-szigetek és a Zöld-foki szigetek között, ami a talaj vulkanikus jellegét, az éghajlatot és a szigetek méretét illeti. Mégis micsoda teljes és tökéletes eltérés van a lakóik között! A Zöld-foki szigetek lakói az afrikaiakra hasonlítanak, pontosan ugyanúgy, ahogy a galápagosiak az amerikaiakra. Az efféle tényekre a független teremtés elmélete alapján semmiféle magyarázatot nem lehet adni. A most kifejtett nézetek alapján azonban nyilvánvaló, hogy a Galápagos-szigetek valószínűleg Amerikából, a Zöld-foki szigetek pedig Afrikából kaptak bevándorlókat, akár alkalmi szállítóeszközök révén, akár (amit én nem hiszek) azért, mert egy korábban összefüggő szárazföld részei voltak. A bevándorlók ugyan hajlamosak voltak a módosulásra, de az öröklés elve mindig elárulja az eredeti szülőföldjüket” – írta könyvében Darwin.
Felesége kedvéért állt ki a teremtés lehetősége mellett
Darwin a Galápagos-szigeteki kalandja után meglepően sokat, 23 évet várt A fajok eredete című könyve megjelentetésével, elméletét folyamatosan csiszolgatta. Még ekkor is csak azért adta ki, mert Alfred Russel Wallace természettudós meglehetősen hasonló következtetéseket vont le saját vizsgálataiból, és riválisával szemben ő nem félt azokat közre is adni. E nyomás kellett ahhoz, hogy 1859 novemberében végre kiadja a könyvet. Az egyház természetesen azonnal tiltakozni kezdett az eretnek írás ellen, felháborítónak találták az elképzelést, hogy a majmokból fejlődtünk volna ki. Tették ezt annak ellenére, hogy Darwin nem pocskondiázta senki hitét, és a teremtés szó meglehetősen sokszor szerepel A fajok eredetében. Sőt, a szerző ennél is tovább ment: sokak szerint pont mélyen hívő felesége kedvéért nem szállt szembe egyértelműen az egyház tanításával. A könyv vége például így hangzik:
„Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is.”
Az evolúció elméletét nem Darwin találta ki. Azt a metódust azonban, ami lehetővé teszi a fajok kialakulását, változását a közös ősből kiindulva szerte a világon, azaz a „módosulással való leszármazást” ő adta a megoldáshoz. Nem jósolta meg a jövőt, nem jelölte ki az evolúció haladási irányát, sőt. Könyvében többször is kitér arra, hogy a természetes kiválasztás mögött nem feltétlenül áll a haladás, a fejlődés, a komplexitás felé való törekvés, nincs erre vonatkozó természeti törvény, egyszerűen csak módosulnak a fajok, ha arra lehetőségük nyílik. Darwin tényleg arról írt, amire könyvének címe is egyértelműen utal: a fajok eredetéről.
A Galápagos-szigeteket is fenyegeti a környezetszennyezés
A szigetek egyértelműen Darwin munkássága miatt váltak világhírűvé. Az Egyenlítő környékén elhelyezkedő szigetcsoporton 1968-ban nemzeti parkot hoztak létre, és ettől kezdve csak engedéllyel lehetett látogatni. 2007-ben az UNESCO mégis veszélyeztetett világörökségi helyszínként jelölte meg, mivel a növekvő népesség, az egyre nagyobb teret hódító turizmus, a behurcolt fajok térhódítása, illetve a halászat veszélyt jelentett az állatokra nézve. Igaz, három évvel később ezt visszavonták, mivel Ecuador, ahová a szigetek tartoznak, igen sokat fejlődött. Azóta nagyobb biztonságban vannak az óriásteknősök, az iguánák, a fókák, a 150 különböző madárfaj, illetve a több mint 300 fajt számláló halvilág. Jelenleg a környezetszennyezés, a nagy mennyiségű műanyag hulladék az állatok legnagyobb ellensége. Hiába szemetelnek kevesen a szigeteken, az óceáni áramlatokkal odasodródnak az apró műanyagszemcséket és nagyobb zacskókat, palackokat egyaránt tartalmazó szemétszigetek, veszélyeztetve azokat az állatokat, amelyeket Darwin oly lelkesen tanulmányozott.
