Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindenkinek megvan az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernfilm, ugye? Azt viszont kevesen tudják, hogy a Paul Newman és Robert Redford főszereplésével készült mű igaz történeten, Butch Cassidy elképesztő életén alapult – csak jó nagy mennyiségű romantikus cukormázat öntöttek rá.
Butch Cassidy a polgárháború után Utahban, Robert LeRoy Parkerként látta meg a napvilágot mormon bevándorló szülők gyerekeként. A tanya, ahol 12 testvérével együtt lakott, a mai napig áll és meg is lehet látogatni: 200 kilométerre fekszik Salt Lake Citytől.
A család nem élt túl jó anyagi körülmények között, ezért a leendő legenda már gyerekkorában farmokon dolgozott napszámosként, amit pedig nem tudott a pénzéért megvenni, azt nyugodtan ellopta a boltból. Nadráglopásért 13 éves korában fel is jelentették, de büntetésre végül nem került sor.
Egy év múlva a kamasz már vándorolni kezdett, hogy jobb munkákhoz jusson, és távolabb kerüljön a családjától. Ekkor találkozott Mike Cassidy marhatolvajjal, akitől sokat tanult a szakma fortélyairól és akitől a vezetéknevét is kölcsönözte. 1884-ig, 18 éves koráig hentesként és marhatenyésztőként dolgozott egy farmon, ekkor ragadt rá végleg a Butch Cassidy név (a butcher hentest jelent).
A legendás bandita megszületése
A fiatal felnőtté ért Cassidy cseppet sem élt tisztességes életet, így nem csoda, hogy lótolvajlás miatt 1884-ben börtönbe is került. Mivel békés rab volt, másfél év után szabadult, de cserébe meg kellett ígérnie, hogy eltűnik Wyomingból. Ezt persze nem tartotta be. Röviddel a szabadulása után már a Wild Bunch banda egyik tagjaként építette karrierjét, akiknek a rablásai egyre nagyobb ívűek lettek, egy idő után már bankokat és vonatokat raboltak ki nagy profizmussal.
Különösen szerették a Union Pacific Flyer szerelvényeit megtámadni, ahol kétszer is beleütköztek a vonatot védő, túlbuzgóságáról híres alkalmazottba, Charles Woodcockba. A vele való konfliktusukat a film is bemutatja: Woodcock nem volt hajlandó ajtót nyitni, ezért dinamittal robbantottak lyukat a vonatba, hogy elvihessék a zsákmányt.
Végül olyan sikeresek lettek, hogy a Wild Bunch lett Amerika leghíresebb, leghosszabban működő rablóbandája. A tagok nemcsak kiválóan lőttek, de az eszüket is használták: támadás előtt többször felmérték a terepet, és a visszavonulásukat is fedezték. Cassidy pláne híres volt arról, hogy ha nem muszáj, nem alkalmaz erőszakot, és amikor épp nem rablótámadásban vett részt vagy lopott lovakat kozmetikázott és adott el a farmján, szerény, csendes, rendes, kifejezetten kedves emberként éldegélt. Talán emiatt alakult ki róla az a romantikus kép, hogy a szegények Robin Hoodjaként tört borsot a gazdagok orra alá, de az az igazság, hogy ugyanolyan bandita volt, mint a többi: rabolt, hazudott, lőtt, és a megszerzett zsákmányt esze ágában sem volt a szegényeknek adni.
Hősi halált haltak?
A középmagas, átlagos testalkatú férfit nem volt olyan könnyű elkapni, hiába kereste egy sor lovas osztag, és adtak ki ellene körözést. Rejtekhelyül a banda egy elhagyatott barlangot használt Cassidy farmjához közel, és ezzel szinte minden rablást megúsztak nagyobb veszteség nélkül.
De a fosztogatások mégsem folytatódhattak a végtelenségig, pláne úgy, hogy Cassidy maga is belefáradt abba, hogy állandóan meneküljön és bujkáljon. Ahogy egyre szorult a hurok a banda körül – az FBI előfutárát, a Pinkerton nyomozóirodát állították rájuk –, Butch Cassidy és Sundance Kölyök utóbbi barátnőjével, Etta Place-szel együtt Amerikából Argentínába, majd Bolíviába menekült.
Itt érte utol őket a végzetük. 1908 novemberében San Vicentében az egész bolíviai hadsereggel kellett szembenézniük, akik mind rájuk vadásztak – előtte ugyanis a helyi bányászok bérét szállító vonatot sikerült kirabolniuk. Lövöldözés tört ki, amiben a túlerő végül győzedelmeskedett a két kitartó, magát egész nap tartó bandita felett.
A katonák végül egy kiáltást, majd két lövést hallottak. Valószínűleg az történt, hogy Sundance Kölyök súlyosan megsérült, Butch pedig véget vetett a haláltusájának, majd magát is agyonlőtte. A holttestek azonosítása soha nem történt meg elég pontosan ahhoz, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy mindkét bandita ott halt meg a helyszínen, de nagy valószínűséggel így történt. A romantikus túlzások rajongói persze utána évtizedekig azt hajtogatták, hogy látták Cassidyt különböző városokban, ahol békésen, családot alapítva éldegélt, de ugyanezek az emberek megrögzötten hiszik azt is, hogy Elvis egy elhagyatott szigeten koktélozik.
Nem is voltak barátok
Bár a bolíviai harcban ketten vettek részt és bajtársként álltak ki egymás mellett, azt túlzás lenne állítani, hogy a két bandita szoros barátságot ápolt volna – a valóságot a westernfilm kicsit kiszínezte. Ugyanakkor Butch Cassidy filmbéli ábrázolásának hitelességéről nem más gondoskodott a felvételek során, mint Butch húga, az akkor már 84. évében járó Lula Parker Betenson.
A film valóban zseniális, nem hiába nyert egy rakás díjat, többek között négy Oscart. Csak azt felejtik el, hogy egy olyan banditának állít emléket, aki – kérdeznénk csak meg bármelyik áldozatát, ha lehetséges lenne – cseppet sem volt olyan békés, igazságszerető hős, mint amilyennek láttatni akarták.
