A juhtejből készült Casu marzut, a „rohadt sajtot” eleve olyan helyen helyezik el, hogy hozzáférjenek a legyek. Nem is akármilyen legyek, sajtlegyek. A szardínai sajt akkor fogyasztható, ha a legyek lárvái már szépen átfúrták a sajtot, olyan anyagokat kiválasztva eközben, amik tovább rohasztják a lyukacsos, önjáró, a lárvák „könnyétől” (lagrima) felpuhult tejterméket.
Érdemes megvizsgálni Michael Tunick, A sajt tudománya (The Science of Cheese) című könyv szerzőjének arcán látható csendes beletörődést, mikor a sajtról beszél. Nagy kár, hogy nem közvetlenül azután készült a videó, amikor a vegyész először találkozott a sajttal. Ő azt mondja, nem enne olyan sajtot, amin még élő rovarok motoszkálnak. Ami szembemegy a Csu marzu használati utasításaival, a szardíniaiak szerint ugyanis épp hogy akkor jár le a sajt szavatossága, ha a kukacok, amikből több ezer darab is lehet egy érett gurigában, természetes úton elhaláloztak.
A sajt fogyasztására, nem túl meglepő módon, jó pár módszert kidolgoztak már az olaszok. A legbátrabbak kukacostól kenyérre kenik, vagy harapják. A kenyérre kenés azért is praktikus, mert a sajt felszeletelésével lefejezhetjük, a kenés során pedig agyonnyomhatjuk a sajtkukacokat. Erre azért van szükség, mert a sajtkukac izgága jószág, egy jól megtermett, nyúlánkabb lárva akár 15 cm magasra is fel tud ugrani. Éppen ezért sokan kis tetőt formálnak a tenyerükből a sajt fölött evés közben, nehogy elmeneküljenek a nyüvek. A gyávábbak persze lesöprik a sajtról a dögöket, vagy valamilyen úton-módon kiirtják őket fogyasztás előtt. Le is lehet fagyasztani őket, de sokkal izgalmasabb módszer a sajt bezacskózása. A lárvák, amikor észreveszik, hogy fogy a levegő, megpróbálják hasznosítani rúdugró képességeiket, és menekülőre fogják. A zacsi felületén kitapintható ütközések száma aztán lassan csökkenni kezd, majd megszűnik, elhal a mozgás, és máris fogyasztható a sajt!
