Rózsaszínben és foltos farmerben fog járni

Vége a leárazásoknak, tényleg már csak a maradék maradéka árválkodik a fast fashion boltok rejtett zugaiban, végre itt a tavasz. Legalábbis közeledik. Ennek megfelelően az üzleteket ismét elborították a pasztellszínek, de a korábbi évektől eltérően most bőven túlsúlyban van a babarózsaszín és a pink, ráadásul fodrokkal gazdagon megspékelve.

A fájóan édes lányos szín és túlburjánzó fodrok mellett még egy fontos trend van kibontakozóban: a testhezálló és lógós, szaggatott farmereket most a közepesen bő, több darabból összevarrt vagy színében foltos patchwork farmerek váltják a szezonban. Elnéztünk öt népszerű üzletbe, hogy felpróbáljuk a trendet: különösebb megerőltetés nélkül mindenhol sikerült ugyanúgy felöltöznünk, körülbelül mindenhol ugyanannyiért (nagyjából 20 ezer forintért).

Mango

A Mango elképesztően belehúzott a tavaszi készülődésbe, nincs olyan ruhadarab, ami ne lenne náluk rózsaszínben is megtalálható. A legdurvább darab egy fémes metálpink dzseki, amit nehéz utcai viseletként elképzelni, de majd ha szembejön velünk valakin, akkor már könnyebb dolgunk lesz e tekintetben. Van hozzá miniszoknya is, a kettő együtt már végképp nagyon durva lenne. A többi ruha viszont a márkától megszokottan visszafogott, kedves ingek, cuki, fáradt rózsaszín pulcsik és világoskék patchwork farmerek kínálják magukat a megszokott 10 ezer forint körüli árakon.

Reserved

A lengyel márkánál mindig az az érzésünk, hogy egy szezonnal a többiek mögött kullog, és ezzel nem is lenne semmi baj, csak valahogy pont egy hajszálnyival drágább, mint amilyennek a ruhái kinéznek. Ettől függetlenül találtunk olyan pulcsit (lenti képen látható), amit azonnal hazavinnénk és nem is túl drága (8 ezer forint), plusz vannak ötletes, tüllel megtoldott oversized pulóverek is lányos színben, ezeket nem találtuk meg máshol. A csipkeruha mondjuk pont nem ragadott magával, és a púderszín bomberdzseki se a legjobb vásár 12 ezerért, de az ujján fodros pulóver például tök jó darab.

H&M

A svéd cég a fodrokat nem tartotta meg csak a pink cuccaira: piacra dobott egy halványlila alapon tigrises kollekciót, blúzzal, ruhával, bomberrel, ami kell. Mi imádjuk, de kíváncsiak leszünk, másoknak is tetszeni fog-e az ennyire direkt 80-as évek retro. A H&M-nél is jó patchwork farmerek kaphatók, a szokásos 10 ezer forint körüli árakon. Ha már pink: kapható a Váci1-ben egy fényesen csillogó pink rakottszoknya, na az igazi kötelező kellék a szezonban - már ha elég bevállalós hozzá. Természetesen visszafogott pulóverek és bomberek is kaphatók, ezeket is megnézheti a galériában!

Zara

Furcsa látvány a rengeteg rózsaszín rögtön a bolt bejáratánál: még a cipők és szandálok is fuldokolnak a csajos árnyalatban. Természetesen a spanyol márka is futja a kötelző köröket az oversize, pink színű melegítőktől kezdve a bársonyruhákon át a fodros blúzokig, de ha valami oknál fogva szeretne a hideg ellenére divatosan hasat villantani, akkor is itt a helye, főleg ha nem sokall 10 ezer forintot egy derékig érő pulóverért. Ugyan a honlap alapján itt is vannak patchwork farmernadrágok, azért az üzletben vadászni kellett rájuk, de ha megelégszik a márványszerű koptatással vagy a direkt szakadásokkal, akkor már egy fokkal könnyebb helyzetben van. Ha pedig ötvözné a két nagy tavaszi trendet, van egy szuper hírünk, itt van fodros farmering is. 

Bershka

Persze az Inditex többi márkánál is van miből választani, ám nem biztos, hogy náluk olcsóbban megússza, a koptatott mami-farmerért  itt is 8995 forintot kérnek, ha szereti a felvarrókat, az plusz háromezer lesz. Jó, mondjuk a képen látható feliratos melegítőfelső csak 4995 forint. A méretekkel viszont vigyázzon, mi két 42-es farmert kaptunk le a vállfákról, és míg az egyik majdnem kicsi volt annak ellenére, hogy 36-38 a méretünk, a másik lecsúszott, annyira nagy volt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra