6 dolog, amit séfek soha nem rendelnének

Olvasási idő kb. 2 perc

Hasznos kisokos arra az esetre, ha étteremben eszünk. Például: ne rendeljünk halat hétfőn! Tippek és magyarázatok sztárséfektől.

Ha nem is mindennap, de időnként be-be szoktunk térni éttermekben, ahol általában azt esszük, amit már kóstoltunk, vagy éppen a hasunkra és megérzéseinkre hagyatkozva új fogásokkal kísérletezünk. De mik azok a dolgok, amiket jobb ha kihagyunk egy rendelés során? A nemzetközi Marie Claire-en találtunk rá arra a cikkre, ahol séfek árulják különös tippjeiket, hogy mit, hogyan és mikor ne rendeljünk. Nézzük a listát!

1. Ne rendeljünk halat hétfőn!

A világon elismert séf, Anthony Bourdain meggyőződése, hogy rosszul járhatunk, ha ezen a napon rendelünk halat, hiszen az éttermek általában minden héten csütörtökön vagy pénteken rendelnek friss halat. Így a csütörtöki halfogás már hétfőre négy napos lesz, amit nem éppen mondhatunk frissnek. Anthony azt tanácsolja, hogy ha mindenképpen azt szeretnénk fogyasztani, akkor előtte kérdezzük meg a pincért, hogy mikor érkezett meg a halszállítmány az étterembe.

2. Felejtsük el a Kobe marhás burgert!

A Kobe marha a nagyon drága és ritka húsok közé tartoznak. A rendkívüli ára miatt kis adagokban szokták felszolgálni, így ha például egy hamburger összetevői között látjuk, akkor gyanakodni kezdhetünk, hogy nem azt a méregdrága húst esszük, mert egyetlen épeszű szakács sem pazarolná azt a fantasztikus alapanyagot egy hamburgerre. Már a rendelés pillanatában vessük el az ötletet, és váltsunk valami másra.

3. A csirkés előételeket is felejtsük el!

Sok séf kritizálja a már-már klasszikusnak számító csirketálakat, mivel legtöbbjük szerint túl van árazva, ráadásul nem tartoznak a kreatív fogások közé. Van egy másik hátránya is: általában kétszeres-háromszoros adagot pakolnak a tálra, ami miatt túl sokat esznek a fogyasztók, vallja egy táplálkozási szakértő.

4. Ne rendeljünk jól átsütött - well done - steaket

A leginkább meghatározó ok, amiért a séfek ezt tanácsolták, hogy ha jól átsülve kérjük a steaket, akkor bizony arra a hús minősége mehet rá. Azáltal, hogy rendelünk egy jól átsült bélszínt, lényegében tönkretesszük annak a vágásnak a minőségét, amit a marhafarmerek és a mészárosok kemény munkával létrehoznak. 

5. Válasszuk az adott étterem erősségeit! 

Michael Armstrong séf szerint a legjobb döntés, ha olyan ételt választunk az adott étteremben, amire specializálódott az étterem. tehát egy pizzázóban ne rendeljünk tésztát, vagy egy steak házban ne egy halfogást válasszunk, a sushizóban pedig ne csirkét rendeljünk. Ezzel a taktikával sok mellényúlást kerülhetünk ki.

6. Ne helyettesítsük és keverjük az ételek hozzávalóit! 

Hacsak nem vagyunk allergiásak arra az összetevőre, amit kiszeretnénk cserélni a menünkből, akkor ne variáljuk az étlapon feltüntetett ételeket, mert nem véletlenül vannak pont azokból az összetevőkből elkészítve. Egy jó étteremben a séf tudja mit csinál, és miért pont azokat az alapanyagokat házasítja össze, hogy az ízek végül a legjobban érvényesüljenek, és a leginkább kiegyensúlyozzák egymást. Bízzunk a szakács tapasztalatában, és az általa sok gonddal megtervezett ételben!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dina
Dina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.