Párizsi divathét: spandexben izzadunk majd nyáron

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mutatjuk, hogy mit tervezett a Chanel, a Dior, a Louis Vuitton, vagy az Alexander McQueen!

Nem véletlenül a párizsi divathét a négyhetes divatroadshow legjobban várt állomása, hiszen olyan meghatározó és legendás divatházak mutatják be itt kollekcióikat, mint a Chanel, a Dior, a Louis Vuitton, vagy az Alexander McQueen. A hajtás után mutatjuk, hogy miben gondolkodtak a legmenőbb divatházak és melyek voltak a mi kedvenceink a Párizsban felvonultatott kollekciók közül!

Spandexben izzadunk a nyáron a Balenciaga jóvoltából

Kevés showt vártak annyira Párizsban, mint a közel 500 ezer forintos Szíj Melinda szatyrot piacra dobó Balenciaga bemutatót a Faubourg Saint-Honorén. A divatház kreatívosa, a divatvilág állóvizét felkavaró Demna Gvasalia idén a DuPont által 1958-ban feltalált szintetikus sztreccsanyagban, a spandexben látott fantáziát, amiből arra is következtethetnénk, hogy az aktuális trendekhez igazodva Gvasalia is a már szinte unalmas sportos trend felé vette irányt, de szerencsére a tervező ezúttal egy más módját választotta az anyag felhasználásának. A kollekcióból szerettük az intenzív színű csizma-nadrágokat, a 80-as évek hangulatát idéző blúzokat, a babzsákfotelre emlékeztető bőrtáskákat, valamint a virágmintás ruhákat.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Nem sok nyoma volt a tervezőváltásnak a Saint Laurent háznál

Ahogy azt sejteni lehetett, Hedi Slimane távozásával sem tűntek el a mellvillantós szupermini bőrcuccok, áttetsző blúzok és a javarészt fekete színvilág a francia divatház kifutójáról, sőt, a 33 éves Anthony Vaccarello még csavart is egyet az eddig is provokatív vonalon. “A Saint Laurent nőnek egészen biztos, hogy nem polgári vagy klasszikus a stílusa” – állítja az olasz-belga dizájner, aki elmondása szerint szem előtt tartotta a Saint Laurent stílusát, sőt a puffos ujjal és a fekete bőr felsőkkel az Yves Saint Laurent 1982-es kollekciója előtt kívánt tisztelegni. A kőgazdag huszonévesek valószínűleg ezt a kollekciót is felkapják majd, mi pedig alig várjuk, hogy mivel rukkol majd elő Vaccarello a téli szezonban.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Megint az utcai trendekből inspirálódott a Maison Margiela

A Vogue.com divatkritikusa szerint nem számít, hogy John Galliano hány éve él Párizsban, mivel a szíve mélyén mindig is egy excentrikus angol marad, olyan tervező, aki a fél szemét mindig az utcai trendeken fogja tartani. Feltételezhetően így történt ez a 2017-es tavaszi-nyári kollekció tervezése alatt is, bár Galliano talán még sosem keverte ilyen bátor és képtelen módon a hétköznapias szereléseket a luxussal. A jövőből jött humanoid lények által bemutatott darabok közül szerettük a dizájnertáskákat, a menta színű viharkabátot, a félig levetett búvárruha-szerkót, de attól nem dobbant nagyot a szívünk, hogy London után Párizsban is felbukkant a Crocs papucs és a klumpa keresztezése.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Sellőknek és tengeri istennőknek tervezett az Alexander McQueen

A divatház vezetőtervezője, Sarah Burton és kreatív csapata még tavaly nyáron utazott el inspirációt gyűjteni a Skócia északi területén található Shetland-szigetekre, ahol javarészt a drámai tájról, vadvirágokról, a madarakról és a szörfösökről lőttek fényképeket, de találkoztak azzal a helyi közösséggel is, akik már több mint száz éve a kötött gyapjú-csipke készítésével foglalkoznak. Ezekből az élményekből született a 2017-es tavaszi-nyári kollekció, ami a punkos beütés mellett lélegzetellálító estélyiruhákat tartalmaz és már alig várjuk, hogy valamelyik A-listás híresség ilyen McQueen féle tengeri istennő estélyiben jelenjen meg a vörös szőnyegen.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Szerverszobában mutatott be a Chanel

“Ez a technológia. De fehérneműkkel keverve ez már intim technológia” – adta fel a legújabb “lagerfeldi” talányt a divatház vezetőtervezője, aki javarészt csipkével szegett selyem fehérneműket küldött kifutóra Párizsban. Tehát Lagerfeld ezzel a bemutatóval mindent elmondott arról, hogy mit gondol valójában a digitális világról és az abban rejlő üzleti lehetőségekről.

A tweed-kosztümös Daft Punk modellekkel megnyitott bemutató tele volt olyan nosztalgikus, 80-as évek végét és 90-es évek elejét idéző darabokkal, mint a hip-hop stílusú vastag láncok, színes baseball sapkák vagy a virágos kitűzők. A hordhatóra sikerült kollekcióból szerettük a túlméretezett fél pár fülbevalókat, a klasszikus kosztümöket, az innovatív nyomatokkal ellátott selyem- és fehérnemű-ruhákat és a 3D-s robot táskát, ami garantáltan népszerű lesz majd az Instabloggerek körében a szezonban.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Bemutatta kollekcióját a Dior-ház első női tervezője

Raf Simons távozásával nem volt könnyű dolga a francia divatháznak, mely végül a Valentino-háztól igazolta le a tervező utódját, Maria Grazia Chiurit. A Vaccarello féle Saint Laurent kollekcióhoz hasonlóan nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni az első, nagy izgalommal várt kollekció láttán, de nekünk már első ránézésre is sokkal könnyedebbnek és természetesebbnek hatott, mint a Simons féle darabok. A romantikus kollekcióból szerettük a tüllszoknyával kombinált hétköznapias pólókat és pulóvereket, a steppelt felsőket és a kis méh motívumot, amit egyébként Hedi Slimane is használt a Dior Homme kollekcióknál.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

A 80-as évek hangulata uralkodik a Louis Vuitton kollekción is

A divatház vezető tervezője, Nicolas Ghesquiére szokásához híven a Fondation Louis Vuitton épületében prezentálta 2017-es tavaszi-nyári showját, melyre természetesen a kedvenc fizetett múzsáit, köztük Catherine Deneuve-öt, Miranda Kerr-t, Alicia Vikandert és Michelle Williamst is meghívta. A felvonultatott ruhadarabokat elnézve Ghesquiére is a 80-as évek szellemében készítette el kollekcióját, amiből megtudtuk, hogy kékben, zöldben, ezüstben, pöttyösben és kockásban töltjük majd a 2017-es év első felét.

Galéria ikon

77

Galéria: Párizsi divathét 2017 tavasz-nyár
Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

Kedvenceink Párizsból

Bár a legtöbb luxusmárka szerint divatban marad a rózsaszín és a fémes árnyalatok, azért jól láthatóan előtérbe kerülnek a mustársárga, a lila, a kék és a piros színek, a fehér blúzok, vastag övek, puffos ujjak és bugyinadrágok is a 2017-es év első felében. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy mit tervezett többek között a Chloé, a Celine, a Rick Owens, a Stella McCartney vagy a Valentino a következő szezonra!

Galéria ikon

52

Galéria: Kedvencek a párizsi divathétről
Fotó: Pietro D'aprano / Getty Images Hungary
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.