Menő vagy ciki a 250 ezres halas táska?

Olvasási idő kb. 1 perc

A mutatós, de kissé túlárazott kiegészítőt egy japán kézműves, Atelier Iwakiri készíti.

Nemcsak a szénhidrát- és édességfüggőknek készülnek túlárazott kiegészítők a szezonban, hanem az állatmániásoknak is, akik ha már unják a 45 ezer forintos Bambis vagy a 150 ezer forintos cicafejes táskákat, akkor egy túlméretezett aranyhal zsákkal egészíthetik ki infantilis kollekciójukat – hívja fel a figyelmet a kézzel készített műalkotásokra a Boingboing.net.

Naná, hogy Japánból jön a halas táska.
Fotó: facebook.com/atelieriwakiri

Az élethűnek tűnő, részletesen kidolgozott darabokat egy japán kézművesnek, Atelier Iwakirinek köszönhetjük, aki két méretben készíti nubuk bőr darabjait, melynek megkéri az árát, ugyanis egy vörös, fekete, sötétbarna vagy fekete színben kapható táskáért 900-1100 dollárt, azaz 250-306 ezer forintot kell kicsengetnünk. A látványos táskák állítólag igencsak felkapottak a Japán anime rajongók és a Harajuku negyed környékén flangáló divatmániások körében, ezért a várólistától függően két héttől akár három hónapot is kell várnunk a túlértékelt kiegészítőre.

Iwakiri mester úgy tűnik, hogy nagy rajongója a vízi állatoknak, legalábbis a Facebook oldala szerint teknőst, békát és vízilovat is készít a vásárlóinak. Ön mit gondol a táskáról, menőnek találja, ha valaki egy halat cipel a hátán vagy inkább cikinek és lehúzásnak találja, hogy ennyit elkérnek egy ilyen, viszonylag kevés ruhával kombinálható darabért? Szavazzon!

Így mutat a táska pirosban a szárazföldön.
Fotó: facebook.com/atelieriwakiri
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.