Tartson divathétvégét!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vegyen részt a Marie Claire divatnapokon, nézze meg, mit terveztek a fiatal magyarok tavaszra és nyárra!

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015

2015. novemberében, mint minden ősszel, ismét megrendezésre kerül a Marie Claire Fashion Days, melyre idén is érdemes ellátogatni, hisz olyan fiatal magyar márkákat ismerhet meg az ember, amikkel máshol nem feltétlenül találkozhat. A pénteki szakmai napon jártunk, hogy megmutassuk, mire számíthat, ha elindul a Várkert Bazárba: az első bemutatókon hazai sztárok, ismert emberek vezették fel az ország legtehetségesebb tervezőinek 2016-os tavaszi–nyári kollekcióit.

A NUBU ruhájában Verrasztó Evelynt, Sármán Nóra csipkékkel tarkított összeállításában Pásztor Annát, Konsanszky Dóra kreálmányában a Blahalouisiana énekesnőjét, Schoblocher Barbarát, az Elysian letisztult darabjában Epres Pannit, Tomcsányi Dóri kollekciójában Balla Esztert, az egyetlen férfi tervező, Benus Dani szintén egyedüli férfi „modelljeként” Lengyel Tamást, a The FOUR kreatív szerelésében Horányi Julit, míg Oláh Zsigmond és a Zigi tetőtől talpig nőies outfitjében Rúzsa Magdit láthattuk. Szombaton és vasárnap összesen 29 magyar tervező, két hazai és két londoni divatiskola, valamint számos nemzetközi márka divatbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők – részletek a hajtás után!

Daniel Benus

Kevés magyar tervező gondol a férfiakra, Benus Dani az egyik kivétel: 2016-os tavaszi-nyári kollekcióját geometrikus minták, élénk színek és karakteres formák jellemzik, melyek nem csak a kifutón mutatnak jól. Bár elsőre azt gondolhatja, utcai viseletnek ezek a ruhák túl jelmezszerűek, de egy-egy Benus darab simán beépíthető egy visszafogott férfi ruhatárába is. Egyébként az se lenne ördögtől való, ha a pasik végre kilépnének a kockás ing-farmer kombóból és bevállalnának különlegesebb ruhákat is.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Dori Tomcsanyi

A tervezőnő kollekcióját láthattuk már pár hete, és már akkor elnyerte tetszésünket a cserkészes, balatoni nyaras tematika, mely egy kis fantáziával akár a Hunter S. Thompson trend jegyében is elsüthető lesz jövő nyáron. Nekünk még mindig a virágos, geometrikus nyomatok a kedvenceink, különösképp a selyemingeken, tunikákon. Hordható, kényelmes, mondhatni: praktikus és szép kollekció ez is.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Elysian

Az Elysian teljesen más stílust képvisel: a tervező, Bódis Boglárka jól megtalálta helyét az alkalmi- és formális ruhák piacán. A jövő nyári szezonra Bódis a szokásosnál játékosabb, Smart & Brave címre keresztelt kollekciót tervezett, melyet részben a vízi sportok öltözködéskultúrája inspirált, így sportos szabásvonalakkal ötvözte az elegáns, finom anyagokat.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Konsansky

Fekete, fehér és irizáló zöld színekben úszik a 2016-os, "Absantee - Távollevő/Hiányzó" néven futó Konsánszky kollekció, mely egyszerre idézi a 20-as évek dzsesszkorszakát és a 80-as évek sportruháiba oltott nőies sziluettjeit. Kedvencünk az anyaghasználat volt, az irizáló zöld bőr levett a lábunkról, de például a mosható elasztikus bőr és a négyzetalakú flitterekkel kirakott estélyi mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Nora Sarman

Sármán kollekciója egyszerre hercegkisasszonyos és középkorian borzongató, egyszerre romantikus és punkos. A különleges összefűzések, érdekes színek, pazar díszítések különlegessé teszik a kollekciót, mely egyébként kézzel festett anyagokból készült és a csipkedíszek is egyedi munkák.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

NUDE by NUBU

A NUBU pénztárcabarátibb vonala az indulás óta hatalmas siker. Az almárka a NUBU aktuális kollekciójának dizájnjait és korábbi kollekciók népszerű darabjait gondolja újra hordható és megfizethető formában. A nagy feliratos tréningfelsők, vászonszoknyák és lezser sziluettek nem mennek ki a divatból a márka szerint, mely rendhagyó módon aktuális kollekcióját mutatta be, mely már kapható boltjukban.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

THE FOUR

A THE FOUR tavaszi-nyári ruháit is láthattuk már, de most újra átélhettük a flow-élményt. Ami a ruhákat illeti: a sziluettek a nemzetközi trendek szerint a 70-es éveket idézik, de dinamikusak, a színek a megszokott fekete és fehér mellett a kék, a narancs és a fáradtzöld, az inspiráció pedig (a flow mellett) a 70-es évek fiataljainak "öntudatra ébredése, harcuk az igazukért és az öröm, melyet a cél felé haladás nyújt". 

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Zigi

A tervező 2016-os kollekciójában a kényelmes daraboké a főszerep. A lenge anyagok a viselőre helyezik a hangsúlyt, a natúr színek vörössel való kombinálása meglepő, de remekül működik. A szezon meghatározó mintája Oláh Zsigmondnál a kék bársony indamintázat. A kifutón remekül mutattak a Zigi ruhákkal eVe by Eva Remenyi ékszerei; az összes szett úgy, ahogy van, ékszerestül, ruhástul remek választás lesz 2016 tavaszán-nyarán.

Galéria ikon

49

Galéria: Marie Claire Fashion Days 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Hétvégi programok

Szombat

Ma este még odaérhet 19:00-ra az angol divatiskolák végzős hallgatóinak bemutatójára, mely mindig nagyon érdekes és szórakoztató: a diákok valóban elengedik a fantáziájukat és elképesztő kreációkat küldenek kifutóra.

20:00-kor magyar tervezők jönnek, név szerint: Annaeva, Artisa, Cakó, Zako.

21:30-kor megnézheti a kollekciókat, melyekről írtunk, mivel bemutat Daniel Benus, Dori Tomcsanyi, az Elysian, Konsansky, Nora Sarman, a NUDE by NUBU, a THE FOUR és Zigi.

Vasárnap

Már akár kapunyitásra odaérhet, 12:00-ra, és akkor biztos látja az angol divatiskolák végzős hallgatóinak bemutatóját 13:00-kor, ha szombaton lemaradt volna róla.

14:30-kor megnézheti az Anna Daubner, a Bridget & Olivia, a Prieston és Zsigmond Dora kollekcióit. Ezek után is vannak bőven programok, de mi azt ajánljuk, hogy ha körülnézett, sétáljon kicsit a városban, ebédeljen valahol és:

19:00-kor vegyen részt az 1975, az INQ Concept, a Mei Kawa és Virag Kerenyi bemutatóin.

20:00-kor a Romani Design tart divatshowt (megéri megnézni, mindig érdekes), melyet részben olyan ikonikus nők inspiráltak, akik sokaknak jelentik ma is az igazi nőt, a szépséget, a csábítást, ugyanakkor erőt, függetlenséget, szabadságot sugároznak.

20:30-kor pedig ismételhet, vagy ha szombaton lemaradt, pótolhat, mert ismét  Daniel Benus, Dori Tomcsanyi, az Elysian, Konsansky, Nora Sarman, a NUDE by NUBU, a THE FOUR és Zigi bemutatók következnek és egyben zárják is a divathétvégét.

A Napijegy ára a helyszínen 1490 forint, kétnapos jegy 2680 forint. A helyszínen a bemutatókon kívül rengeteg márka kitelepül, a Gas-től a Tchibón, a Somersby-n, a Vöslaueren át a Marks & Spencerig, szóval mindig lehet kapni frissítőt és kávét, a legtöbb standon készülnek meglepetéssel, játékokkal. Bővebb infó itt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.