Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összeszedtük 2014 leglátványosabb, legszebb divatbemutatóit Abodi Dórától a Chanelig!

Természetesen az idei évben is bemutatták többször, több helyen szezonális kollekcióikat a divatházak, ennek köszönhetően bőven tudtunk miből válogatni a divatanyagok összeállításánál. Profin, már-már forgatókönyvszerűen zajlottak az események a New York-i, londoni, milánói és párizsi divatfővárosok kifutóin. Összeállításunkban megnézheti, hogy melyek voltak a meghatározóbb és egyben kedvenc kollekcióink 2014-ben!

2014-es őszi-téli kollekciók

Nicolas Ghesquière debütálása a Louis Vuittonnál

A szezon első felének legjobban várt bemutatója kétségkívül a Louis Vuittoné volt, ami a művészeti-vezető cserének volt betudható, ugyanis idén Nicolas Ghesquière váltotta Marc Jacobsot a francia divatháznál. „A Louis Vuitton mindenkié. Ez az a név, ami minden nyelven ugyanazt jelenti” – mondta kissé naivan a Balenciágától átigazolt 42 éves designer, akinek minden bizonnyal kell majd egy kis idő ahhoz, hogy megtalálja a saját hangját a divatháznál. A kollekciót konfekciószaga ellenére egész jól fogadta a finnyás párizsi közönség, mi elsősorban a táskákba és a cipőkbe szerettünk bele, de azt már tavasszal is nehezen tudtuk elképzelni, hogy ősszel divatba jön majd a garbóruha, a lakknadrág és a divatmániás városi nők bordó valamint vaníliasárga színekbe öltöznek majd.

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

A Dolce & Gabbana bemutatta az év legmenőbb kollekcióját

Az olasz tervezőpáros kollekciójában szinte nem volt olyan darab, amit ne látnánk szívesen a ruhatárunkban. Az haute coutere-nek is beillő darabokat olyan szépségideálok ihlették, mint Aquitániai Eleonóra angol királyné, a brit modell, Jean Shrimpton, valamint Frances Hodgson Burnett legismertebb regénye, a Titkos kert. Az állatfigurás szereléseken kívül szerettük a kapucnis, hímzett gyapjúkabátokat, a mintás miniruhákat és a kövekkel kirakott csizmákat, de sajnos az aranykorát élő divatház árait idén sem sikerült megkedvelnünk. Egy alpaka gyapjúból és rókaprémből készült vörös árnyalatú kapucnis bundáért ugyanis több mint hét millió forintot kérnek a tervezők.

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Szakadt játszósruhákban gondolkodott a Chanel

Karl Lagerfeld idén is formában volt a tervezésnél, gyűjteményével nem kímélte sem a cicanadrágban utcára merészkedő nőket, sem a fogyasztói társadalmat. A párizsi divathét egyik leglátványosabb kifutóját prezentáló Chanel egy élethű hipermarketet épített fel az eseményre, melynek polcai roskadoztak a Chanel-címkés boroktól, tojásoktól, mosóporoktól és tésztáktól. A Grand Palais-ban bemutatott darabok közül egyébként szerettük a rikító színű tornacipőket, a modern szabású egyrészeseket, valamint a klasszikus fekete és fehér tweed szereléseket. Viszont a modelleknek készített kreppelt haj csak néhány divatlapban köszönt vissza a szezonban, az utca embere egyenlőre még nem kapta fel a Chanel kifutóján bemutatott frizurát.

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

2015-ös tavaszi-nyári kollekciók

Marc Jacobsé volt New York-i divathét legerősebb kollekciója

A kritikusok szerint az 51 éves designer kiválóan megtanulta a leckét a Louis Vuittonnál, amit mi sem bizonyít jobban, hogy látványos és hordható luxustáskákkal pakolta tele kollekciót a szezonban. „Talán a legfontosabb dolog, amit Marc Jacobs megtanult a Louis Vuittonnál az az, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a jól értékesíthető kiegészítőkre. Én még soha nem láttam ennyi táskát, mint ezen a kifutón" – erősítette meg az egyértelmű tényt J.J. Martin. Jacobs szerint smink nélkül, kabátruhában, bársonnyal borított Scholl papucsban, katonai cuccokban, valamint óriás gombokkal és zsebekkel díszített ruhákban töltjük majd a nyarat 2015-ben.

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Peter Michael Dills / Europress / Getty

Jean Paul Gaultier búcsút intett a divathétnek

A 62 éves tervező egy igencsak nagyszabású showt rittyentett a párizsi Le Grand Rex moziban, ahol természetesen a szokásos múzsái mellett több szakmabeli is tiszteletét tette, mint például Pierre Cardin, Alexander Wang vagy Alber Elbaz. Gaultier utolsó ready-to-wear bemutatóján egy 77 darabból álló gyűjteményt vonultatott fel, ami javarészt a tervező korábbi munkáinak legkultikusabb alapdarabjait tartalmazta. Az 1976 óta szakmában lévő designernek egyébként csak a felgyorsult divatvilággal van problémája, így nem int végleg búcsút az iparnak, csak ezentúl az haute couture vonalára és a parfümökre kíván teljes gőzzel koncentrálni.

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Foc Kan / Europress / Getty

Londonban mutatta be tavaszi-nyári kollekcióját Abodi Dóra

Az A-listás celebnőket öltöztető tervező a londoni Freemasons Hallban mutatta be kollekcióját a Fashion Scout szervezésében, ami már olyan kreatív tehetségeket adott a divatszakmának, mint Peter Pilotto, David Koma vagy Pam Hogg. Abodi Dóra a korábbi kollekcióihoz hasonlóan egy klasszikus művészeti nyomatokkal ellátott, futurisztikus szuperhősnős kollekciót mutatott be, melyben találhatóak vallási rituálék ihlette darabok is. Az elegáns és modern gyűjtemény javarészt fémes, királykék, arany, ezüst, pezsgő és fekete-fehér színeket kapott, melyek jól passzoltak a tervező által használt selyem, organza, jacquard anyagokkal. Szerintünk már nem is kell olyan sokat várni arra, hogy lencsevégre kapják valamelyik hollywoodi hírességet a legújabb kollekció egyik darabjában. Addig is nézze meg a galériában, hogy melyek voltak az idei divathét legmeghatározóbb pillanatai!

Galéria ikon

33

Galéria: Ezek voltak a kedvenc kollekcióink 2014-ben
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.