Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Több helyen vettünk méregdrága húsokat, és megnéztük, mi lesz belőlük, ha profi készíti el őket. Az eredmény drámai.
Arra voltunk kíváncsiak, igaz-e a legenda, hogy egyszeri háziasszonyként szinte lehetetlenség jó minőségű marhahúst vásárolni. Ezért elmentünk három helyre, egy hipermarketbe, egy átlagos piaci henteshez és a város egyik sztárhenteséhez, és mindenhol vettünk két szelet bélszínt. Azért azt, mert olyat szerettünk volna, ami
- elég drága, hogy fájjon, ha átvernek,
- olyan hús legyen, ahol nem lehet trükközni azzal, hogy négy óra főzéssel talán ehető lesz,
- és olyan legyen, ami azért egy hiperben és átlagos hentesnél is beszerezhető.
Egy vagyont költöttünk, majd a húsokat elvittük Mizsei Jánoshoz, akit az ország legjobb fiatal séfjének választottak a közelmúltban. Neki először nem mondtuk meg, melyik hús melyik, azt kértük, véleményezze őket. A sztárhentes bélszínét simán felismerte, és bár igazán elragadtatva nem volt tőle, de egyértelműen kimagasló minőségűnek titulálta a mezőnyben. A piacit és a hipermarketest viszont már ránézésre kritikán alulinak minősítette.
Később elárultuk neki, melyik honnan való, és megnéztük, mi történik, ha egy profi készíti el mind a három húst ugyanúgy. Ezzel kiküszöböltük azt a kockázatot, hogy esetleg mi bénázunk el valamit, és azért nem lesz jó a végeredmény.
Mizsei János a húsokat először szobahőmérsékletre „húzta", aztán szeletenként 3 másodpercig tűzforró serpenyőben megpirította. Ezt követően 90 fokos sütőben készültek addig, amíg a maghőmérsékletük el nem érte az 52 fokot. Végül minden hús 10 percet pihent felvágás előtt.
Majd megkóstoltuk őket. Az eredmény kiábrándító.
Ezt kapja az egyszeri háziasszony, amikor húst vásárol:
Tanulság:
Piaci: A piaci hentes simán átverte az egyszeri háziasszonyt, bélszín helyett farokrészt adott, holott hangsúlyoztam, hogy bélszínt kérek, és hogy gyorsan fogom sütni, tehát olyan hús kell, ami így elkészíthető. Az ára kilónként 8 ezer forint volt, ezért egy elvághatatlan és elrághatatlan, szívós, ízetlen húst kaptunk. Tudom, most sokan azt mondják, nem minden hentes ilyen gátlástalan, meg azt, hogy az embernek legyen bejáratott hentese. Csakhogy lássuk be, nem ez az átlag, mi pedig pont arra voltunk kíváncsiak, mi történik az átverhető háziasszonnyal. Hát az, hogy átverik. Száz esetből mondjuk 99-szer.
Hipermarketes: A hipermarket elvileg „prémium, érlelt ír marhabélszínt" árult, a teszt legdrágább szereplője volt, kilónként 13 ezer forintért. A hús ehetetlen lett, bár az állaga tulajdonképpen rendben volt, az átütő, mindent elsöprő halíz élvezhetetlenné tette. És a halízt most ne úgy értsék, hogy picit halra emlékeztetett. Hanem úgy, hogy telibe, totálisan, félreérthetetlenül halíze volt. És csak az.
Sztárhentes: A sztárhentes bélszíne kilónként 9 ezer forint volt. Egyértelműen a teszt nyertese, itt is ugyanazt a fogalmatlan háziasszony voltam (nem esett nehezemre), kértem két szelet bélszínt gyors serpenyőben sütéshez, és ez volt az egyetlen hús, amelyik élvezhető volt. Sőt, finom. Bár a saját éttermében, vendég elé nem adná fel, még a profi ítélete is az volt, hogy ár-érték arányban ez egy jó termék.
