no

Felismerhetetlenre retusálták Nicole Kidmant

Állítólag Nicole Kidman lázad a képen
Állítólag Nicole Kidman lázad a képenJimmy Choo

Bár nem kifejezetten értünk egyet a cipőóriás döntésével, de a 46 éves színésznőre egymás után immár a harmadik szezonban bízza rá szezonális kampányát a Jimmy Choo. Ahogy várható volt, a cipőmárka idén is egy botrányt keltő kép kiszellőztetésével hívja fel a figyelmet a közelgő őszi-téli kollekciójuk létezésére.

Forgatókönyv szerint az Oscar-díjas színésznő ezúttal sem úszta meg utómunkálatokat, amivel szemmel láthatóan kissé túl is lőtt a célon a lelkes retusőr-csapat, mivel egy húszas évei végén járó mutánst hoztak ki a Willy Vanderperre által lőtt kampányképen pózoló Kidmanből. Sőt, a nadrág nélkül szőke nőről előbb gondolnánk azt, hogy a nagylengyeli szupermodell, Axente Vanessa, mint azt, hogy az egy-két arcvasaláson és Botox-kezelésen átesett Kidman.

A majdnem egy éve a Sandra Choi kreatív vezetése alá tartozó cég koncepciója valószínűleg az, hogy mindig egy teljesen más, az előzőtől eltérő személyiségét mutassa meg Kidmannek, mellyel leginkább az általuk belőtt célközönséget kívánják belőni és bővíteni. A tavalyi reklámban egy Hitchcock-karakternek beillő, szexis, erős és titokzatos nőt kellett alakítania Kidmannek a márka kedvéért, idén a lázadót kívánták kihozni a színésznőből a kreatívosok – írja a fashionista.com.

Valójában így néz ki Nicole Kidman
Valójában így néz ki Nicole KidmanJon Kopaloff / Europress / Getty

Szerintem...

Abban sincs semmi meglepő, hogy Kidman a tavalyihoz hasonlóan állítólag mesésen érezte magát a fotózáson: „Jó móka volt, rengeteg nagyszerű rock zenét hallgattam ahhoz, hogy át tudjam adni a Jimmy Choo lázadó szellemiségét” – nyilatkozta a túlbuzgó retusőr munkája miatt nevetségessé vált hirdetésről Kidman.

Nem rajongunk kifejezetten az utómunkálatokért, de meg tudjuk érteni, ha valakin meg kell igazítani ezt-azt. Afelett viszont tényleg kérdőjelként állunk, hogy miért kellett a világ egyik legismertebb arcát a felismerhetetlenségig átrajzolni, majd az ő nevével eladni a kampányt. Ennyi erővel bárkit leszerződhetett volna a Jimmy Choo a cipői népszerűsítésére – sőt, még olcsóbban is megúszhatta volna az egész balhét.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra