Csevapcsicsa ajvárral, ahogyan kell

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csevapot készíteni a világ legegyszerűbb dolga! Finom csevapot szintén. Csak egy jó recept kell hozzá, meg egy adag ajvár, hogy kerek legyen a sztori.

A múltkori  ajváron  felbuzdulva úgy döntöttem, megpróbálkozom az egyik emblematikus balkáni étellel – a csevapcsicsával. Mivel még javában tombol a vénasszonyok nyara így október végén – ami persze több mint zseniális –, úgy döntöttünk a barátokkal, még idén utoljára összedobunk egy kerti sütögetést.

Valami nagyon egyszerű kaján gondolkoztunk, ezért jött az ötlet, hogy csevapcsicsát készítünk, na meg azért, mert a múltkori ajvár annyira jól sikerült, hogy azonnal elfogyott, így a csevap mellé kreálhattuk azt is. Mert hát úgy, együtt az igazi. Az ízélmény remek, a Nap sütött, soha jobb vasárnapot. Nézze meg a képeket, és csurgassa a nyálát!

Az egyik legegyszerűbb dolog elkészíteni a csevap alapját. Háromféle húsból készül: bárány- vagy birka-, sertés- és marhahús. Ezeken kívül van még benne fokhagyma, só, bors, szódabikarbóna és egy kis pirospaprika. Ennyi. Az arányok persze változhatnak. Mi a következőképpen állítottuk össze:

  • 50 dkg marhahús (rostélyos, vigyázat ez csontos!, vagy zsírosabb marhahús)
  • 25 dkg sertéslapocka
  • 25 dkg bárány- vagy birkahús (lapocka)
  • 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 lapos teáskanál szódabikarbóna (ezt lehet helyettesíteni kevés hideg ásványvízzel)
  • 2-3 lapos evőkanál tengeri só
  • 1 lapos evőkanál őrölt bors
  • 1 lapos evőkanál pirospaprika

Az összes hozzávalót gyúrja jól össze, majd pihentesse a masszát.

Sok múlik a pihentetésen

Azt mondják, sokkal jobb íze van a csevapnak, ha sütés előtt a hús legalább 8 órát áll, hogy összeérjenek az ízek. Nos, ebben nem tudok állást foglalni, ugyanis még soha nem csináltam úgy, hogy azonnal bekeverés után sütöttem volna. Általában délután megveszem a piacon a hozzávalókat, bekeverem, beteszem a hűtőbe egy jól zárható tálban, másnap délutánig. A sütögetős napokat zömmel ebédidőre szervezzük, amiből rendre az lesz, hogy 2-3 körül esik be az utolsó vendég, és csak ilyenkor állunk neki a húsokat kisütni. Szóval, inkább amolyan estebéd lesz.

Ezt most csak azért írtam le, hogy lássák, semmi baja nem lesz a húsnak, ha a hűtőben áll egy napig. Sőt, az eredeti csevapot a sütés előtt pár óráig szabad levegőn érlelik, hogy ne jéghidegen kerüljön a parázsra. 

A csevap, csevapcsicsa, kabapcse, miccs, mititei

A fűszerezett kevert darálthúsból készült faszénparázson sült hosszúkás húsételt a jugoszláv utódállamokban csevapnak, kicsinyítve csevapcsicsának (ćevap/Ћевап, ćevapčića/Ћевапчића) hívják, Bulgáriában kabapcse. Romániában, ahol kevesebb fűszerrel, viszont szódabikarbónával készítik miccs (mititei) a neve, melynek jelentése „kicsik”. Általában öt darab ujjacska méretű húst tálalnak fel egyszerre.

A volt Jugoszlávia területén a csevapcsicsa szokásos kiegészítője a vöröshagyma és az ajvár, Bulgáriában ljutenica, Törökországban az ayran. Forrás: Wikipédia.org

Sütés előtt formázzon belőle golyókat, kisebb hurkákat, vagy lapos húspogácsákat. Grillrácson vagy grilltálcán süsse, amíg jó barna nem lesz. Tálaljon hozzá ajvárt, héjában sült burgonyát és salátát.

Mivel a semlegesebb ízű bárányhúst nem egyszerű beszerezni, ráadásul nem is olcsó, simán lehet marhahússal helyettesíteni. Ha viszont rajong a faggyús birkaízért, ne adja fel az álmait, és vegyen hozzá birkát.

Mivel többször megjártuk már, hogy a recept szerinti fokhagymamennyiséget tettük az ételbe, úgy döntöttünk nem hagyjuk, hogy önök is megszívják, és túlfokhagymázzák az ételt. Persze, ha egyáltalán nincsen baja a fokhagymával, tekintse érdektelennek ezt a bekezdést. Szóval, mielőtt belenyomná a fokhagymát a húsmasszába, mindenképpen vágjon le belőle egy kisebb darabot (esetleg nyomja össze) és ízlelje meg. Ha nagyon erős, csípős a fokhagyma, csak fele annyit tegyen az ételbe, mint amennyi a receptben szerepel. Szerintünk ez nagyon fontos.

Most már mindent tud. Kápráztassa el ön is barátait ezzel az étellel! Ha kérdése van a recepttel kapcsolatban, →→itt felteheti.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.