Csememári - koranyári lekvár

Olvasási idő kb. 2 perc

Cseresznye, meggy, málna és ribizli, mindenből volt egy kevés, és együtt egész tisztességes adag lekvár lett belőlük. Nagyonpiros, nagyon nyári.

A cseresznye és a meggy vége még éppen belelóg a málna elejébe, de semmiből nincs annyi a kertben, hogy rendes adag lekvárt lehessen főzni belőle - ilyenkor jönnek nálunk a sokféle pirosból készülő, mindentbele lekárok. Ezúttal négyesfogattal indultunk: cseresznye, meggy, málna és ribizli. Ahogy az üvegre írtuk: Csememári. De jó kombináció a cseresznye-meggy-áfonya, vagy a meggy-málna-ribizli, vagy a meggy-ribizli-áfonya is.

Szépen terem a málna

Mivel a bolti befőzőcukrok és valamennyi-az-egyben dzsemfixek mind tartalmaznak tartósítószert, ezeket nem szívesen tenném a házi lekvárba. Ha ön is így van ezzel, két út közül választhat. Az egyik, hogy a lekvárt annyira besűríti, hogy magától is megfelelő állaga legyen. A másik, amit most én választottam próbaképpen, hogy pektint használ, így ugyanannyi alapanyagból több lekvárhoz jut. Ez a gyümölcsökben meglévő, természetes zselésítő anyag, én a Sparban vettem, tehát nem reménytelen a beszerzése, ugyanott volt, ahogy a dzsemfixek.

Hozzávalók (bátran variálható)

kb. 1 kg cseresznye (nálunk aprószemű, egész feketére érő fajta)
kb. 1 kg meggy
kb. 70 dkg málna
kb. 50 dkg ribizli
65 dkg cukor (savanykás lesz, ha ez nem jó, lehet több)
15-20 gramm pektin (20 grammal már egészen zselés lett, legközelebb kevesebbet teszek bele)

1. A gyümölcsöket előkészítettük. Mindent megmostunk. A ribizlit leszemeztük - ez a legutálatosabb része. A cseresznyét, meggyet kimagoztuk. Az egészben lelkes segítség volt az egyik lányom, így kb fele idő alatt végeztünk.

2. Egy nagy lábosba szórtam a ribizlit, rá a málnát, aztán a tetejére a cseresznyét és a meggyet.

3. Lefedtem, és picike lángon főzni kezdtem. Pár perc után megkevertem, eddigre a ribizli és a málna elég sok levet engedett.

4 Levettem a fedőt, és addig főztem így, továbbra is kis lángon, amíg a ribizli és a málnaszemek teljesen szét nem estek. Ez kb 20-25 perc lehetett. Eddigre a lábosban bő két liternyi gyümölcs volt. (A lábosom oldala skálázva van)

5. Eközben elkezdtem kifőzni az üvegeket, a kupakokat, a merőkanalat és a csipeszt, amivel később kivettem az üvegeket és a kupakokat.

6. Amikor szétfőtt a málna és a ribizli, elkevertem a pektint a kimért cukorban, kb 30 százaléknyi cukrot szántam bele.

7. Feljebb vettem a lángot, és lassan, kevergetve beleszórtam a pektines cukrot.

8. Még öt percig forraltam. Ezalatt a pektintől teljesen besűrűsödött. Ha azt szeretnék, hogy azért még legyen folyós, inkább kevesebbet tegyenek bele, legközelebb én is maradok a 15 grammnál.

9. Üvegekbe töltöttem, lezártam, fejreállítottam, aztán fejjel lefelé még 3 percre visszatettem a sterizilásra használt, forrásban lévő vízbe. Ez azért is jó, mert lemossa az üveg oldaláról a ragacsot, amit odacsöpögtettem töltés közben.

10. Mindent kiszedtem, konyharuhába bugyolálva az ágyneműtartóba tettem, dunsztolódni.

Ebből a mennyiségből 7 darab, 3-4 decis üveg lett éppen tele.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.