Így válasszon alkatának megfelelő fürdőruhát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy mellre ne vegyen csíkfelsőt, vékony lányok idén fodros, pöttyös fürdőruhákban menjenek strandolni!

A tökéletes melltartót kiválasztani sem egyszerű feladat, de fürdőruhát vásárolni talán még nehezebb, hiszen a strandon nem marad rejtve szinte semmi. A nők többsége ennek ellenére nem az alkatának megfelelő darabot vesz magának, és nehéz rábeszélni arra, hogy más, egyébként számára előnyősebb fazont is kipróbáljon. A Triumph fürdőruháit viselő vékony és egy plus-size modell segítségével megmutatjuk, hogy mire érdemes figyelni, hamarosan egy újabb cikkben pedig azt nézzük meg, kinek mennyire kedvez a boltok kínálata. Részletek a hajtás után!

Szerencsére a legtöbb helyen a bikinik nagy része variálható, vagyis egy termékcsaládon több szín, minta és fazon is kapható. Válogatás közben ezekre figyeljünk.

A színek és a minták:

- a sötét színek (fekete, sötétkék, sötétzöld, szürke, sötétbarna) karcsúsítanak és kevésbé feltűnőek, míg a világos és harsány színek (piros, narancssárga, citromsárga) magukra vonzzák a tekintetet és nagyobbnak, feltűnőbbnek mutatják az alakot vagy egy testtájat, a szakértők szerint sokan félnek a feketétől, hiszen nyáron szívesen száműznénk ezt a színt a ruhatárunkból, de érdemes neki adni egy esélyt

- a mintáknál ugyanez érvényesül: a nagy élénk minták magukra vonzzák a tekintetet, így csak akkor viseljünk ilyen felsőrészt vagy bugyit, ha elégedettek vagyunk azzal a testtájunkkal, ha viszont nem akarjuk, hogy mindenki az adott pontra figyeljen, akkor maradjunk az egyszínű daraboknál vagy sötét, szolid, vékony rajzolatú mintánál, példa: erős csípő és kis mell esetén olyan egyrészes vagy kétrészes bikinit válasszunk, amelynek a csípőrésze egyszínű, felsőrésze viszont díszített vagy mintás

Galéria ikon

33

Galéria: Triumph fürdőruhák
Fotó: Vanik Zoltán / Dívány

- a különböző díszítések, csatok, ékszerek, strasszkövek, fodrok, masnik szintén vonzzák a tekintetet, ezért vigyázzunk arra, hol helyezkednek el, ha valamit hangsúlyozni akarunk, akkor jók, ha viszont valamiről elterelnénk a figyelmet, akkor az ellenségeink

A fazonok

- kis mell esetén a csíktopok vagy a középen pántos, húzott felsők az ajánlottak, ezekből is vannak szivacsos változatok, ha esetleg valaki szeretne egy kicsit növelni a méretén

- nagy mellnél a csíktop már nem működik annyira, kell a megfelelő tartás és alátámasztás, amit többek közt a vastag pántok és a merevítők biztosítanak

- bár a kerekdedebb hölgyek is hordhatnak bikinit, de számukra az egyrészes fürdőruhák, illetve a tankinik jelentik a legjobb megoldást

- a trikini főleg a fiús alkatúaknak, illetve az alacsony termetűeknek ajánlott, mert optikailag nyújt és ívesebbnek mutatja a testet

Galéria ikon

33

Galéria: Triumph fürdőruhák
Fotó: Vanik Zoltán / Dívány

- az oldalt megkötős fazonokkal óvatosan kell bánniuk azoknak, akik csípőben erősek, viszont a fiúsabb alkatúaknak kifejezetten előnyös lehet

- ha optikailag hosszabbítani szeretnénk a lábunkat, akkor válasszunk olyan bugyit, amelynek meg lehet húzni az oldalát, így mi szabályozhatjuk az alsórész magasságát

- ha hosszú a lábunk, de rövid a derekunk, akkor kevésbé felszabott, sortszerű fazonok a nekünk valóak, a csipőszabás pedig hosszabbnak mutatja a derekat

- ha valamit nagyon el akarunk takarni, akkor vegyünk pareót vagy sálat, és kössük a kényes terület köré

A Triumph kínálatát megtalálja galériánkban, ha más márkákra is kíváncsi, hamarosan megjelenő cikkünkből tájékozódhat! Elöljáróban annyit elárulunk, hogy a Tesco és Az Asia Center tarolt mind ár, mind stílus és választék tekintetében, tehát mindenki simán találhat magának megfelelő bikinit 5 ezer forint alatt!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.