Pitypanglekvár: íze, mint a vegyeslekváré

Zanza!

Soha nem ástam még bele magam a gyógynövények tudományába, úgyhogy hónapokkal ezelőtt meg is lepődtem, amikor fél füllel hallottam valahol, hogy a részemről csak gyomnövényként ismert pitypangból (avagy gyermekláncfűből) akár lekvárt is lehet készíteni. Aztán most, hogy kertem tele lett az eddig csak koszorúként hasznosított növénnyel, úgy gondoltam, próba szerencse, megfőzöm, maximum jövőre a fűnyíró végez vele, ha nem arat sikert a családban.

P4280563

Gyakori tévhit, hogy a pongyola pitypang (gyermekláncfű) mérgező, pedig nem kilószám fogyasztva semmi bajunk nem lesz tőle. Koratavasszal a zsenge leveleket salátába is lehet tenni, a virágokfejekből pedig készülhet lekvár, szörp, zselé. Ami miatt gyanúba fogjuk, az a farkas-kutyatej, ami egészen máshogy néz ki, és tényleg mérgező.

Hozzávalók (kb. 1 literhez):

  • 2 nagy marék pitypangfej
  • 20 dkg cukor
  • fél citrom vagy lime leve
  • egy csomag 3:1 zselésítőszer
  • víz

1. A pitypangfejekről a zöld részt levágtam, ezt a legkönnyebb ollóval elvégezni, rögtön a virág leszedése után, amikor még szépen nyitottak a fejek.

2. Annyi vizet öntöttem a szirmokra, amennyi épp ellepi, és közepes lángon addig melegítettem, míg felforrt.

3. Fél napig állni hagytam.

4. Sűrű szűrőn átszűrtem a virágok levét (azt kell hasznosítani, a szirmok mehetnek a kukába).

5. Hozzáadtam a cukrot és a citrom (vagy lime) levét, felöntöttem még annyi vízzel, hogy közel egy liter folyadékot kapjak, és ismét főzni kezdtem.

6. Lassan belekevertem a zselésítőszert, és ismét felforraltam.

7. Alaposan kimosott, kiöblített üvegekbe adagoltam, fóliáztam, rácsavartam az üvegek tetejét.

A lekvárt kihülés után azonnal teszteltük, és meglepődve tapasztaltuk, hogy minden további nélkül fogyasztható kenyérre kenve, vagy süteményekhez. Íze olyasmi, mint a vegyeslekváré, és minimális összegből kijön az alapanyag hozzá.

Élettani hatásai
A pitypang jót tesz az epe- és májbántalmakban szenvedőknek, javítja az emésztést, illetve az emésztési zavarok miatt kialakult ekcémák és sömörök ellen is hatásos.
15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
Blogmustra