Herczeg Zoltán magyar kártyás ruhákkal lázad

„Ha körbenézek az országban, akkor szégyellem magam. Ami a politikában és a médiában megy, az borzalmas. Fel szeretném nyitni az emberek szemét, hogy ha nem egymás cseszegetésével lennénk elfoglalva, akkor azt az energiát nagyon jó dolgok létrehozásába is fektethetnénk. Nagyon sok tehetséges ember van Magyarországon. Fogjunk már össze, és csináljunk valamit!”- üzente legújabb, nők számára tervezett kollekciójával Herczeg Zoltán.

 

 

 

A divattervezőnek az utóbbi időben több nő is utalt arra, igény lenne rá, hogy női ruhákat is tervezzen, ezért hozta létre első kollekcióját, amelyet a nem kifejezetten magyar eredetű magyar kártya ihletett. Herczeg –aki évekkel korábban is magyar könnyűipar összefogását ösztönözte a kínai konjuktúra ellen – mostantól már semmilyen motívumot nem használ, ami nem hazai.

A kollekció nyári, szerencsi bemutatóján a Napra zenéje szólt. A tervező tavaly őszi Rock’n’roll nevű, a Hooligans dobosával, Kiss Endivel közös férfikollekciójának budapesti bemutatóján pedig a modellek is hazai rockzenészek voltak, és az élőzene is hazai volt. Herczeg a következő héten mutatja be a szintén magyar Sugarbird cég számára tervezett női kollekcióját. „Herczeg cicaruhákat tervez”- mondta magáról büszkén a tervező. Visszatérve a magyar kártyás ruhákra, a tervező elmondta, nem modellalkatú nőket vizionált, amikor az anyagokat szabta, hanem hétköznapi, a sáskatestűnél erősebb testalkatú nőket. „A makk meg a tök úgy van elrendezve a sávos ruhákon, hogy azok emeljék ki szépen a mellet. Ehhez nem árt, ha a viselőnek van melle.”

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek