Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

Olvasási idő kb. 2 perc

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

E jogintézmény két jól elkülöníthető pilléren áll: a felelősségmentességen (immunitás) és a sérthetetlenségen (inviolabilitás). A felelősségmentesség a szabad véleménynyilvánítást védi, így a képviselő nem vonható felelősségre a munkája során leadott szavazata vagy közölt véleménye miatt. Ezzel szemben a sérthetetlenség a képviselők elleni hatósági fellépést korlátozza, biztosítva, hogy büntető vagy szabálysértési eljárást, a tettenérés esetét kivéve csak a mentelmi jog felfüggesztése után lehessen velük szemben indítani.

Hogyan függeszthető fel a mentelmi jog?

A magyar Országgyűlés képviselőit megválasztásuk napjától illeti meg ez a védelem, amelyről, a szabálysértési ügyek kivételével, önként nem is mondhatnak le.

Ha egy képviselő mentelmi jogát fel akarják függeszteni, azt a legfőbb ügyésznek vagy a bíróságnak kell indítványoznia a parlament elnökénél, a végső szót pedig a jelenlévő képviselők kétharmados szavazata mondja ki.

Érdekesség, hogy a mentelmi jog nem terjed ki bizonyos bűncselekményekre, például a közösség elleni uszításra vagy a nemzeti jelképek megsértésére, és nem mentesít a polgári jogi felelősség alól sem.

A Duna az előtérben, mögötte a parlament Budapesten.
Egy országgyűlési képviselő nem mondhat le mentelmi jogáról az Országgyűlés beleegyezése nélkül
Fotó: Zsolt Hlinka / Getty Images Hungary

Az országgyűlés tagjai mellett az Európai Parlament képviselőit is megilleti a mentelmi jog

Az EP-képviselők szintén kettős védelmet élveznek: saját hazájukban a nemzeti képviselőkével azonos jogok illetik meg őket, más tagállamokban pedig az őrizetbe vétellel és bírósági eljárással szembeni mentesség védi őket. Az uniós jog már 1965 óta rögzíti, hogy

Idézőjel ikon

hogy a képviselők ellen nem indítható eljárás a feladataik ellátása során kifejtett véleményük vagy leadott szavazataik miatt.

Ha egy nemzeti hatóság kéri a mentelmi jog felfüggesztését, az EP Jogi Szakbizottsága vizsgálja meg az ügyet, majd a plenáris ülés dönt egyszerű többséggel.

Idézőjel ikon

A mentelmi jog felfüggesztése önmagában nem jelent bűnösséget, csupán zöld utat ad az igazságszolgáltatásnak a vizsgálat lefolytatásához.

Még ha egy EP-képviselőt bűnösnek is találnak, mandátumát nem veszíti el automatikusan, hiszen erről a tagállami választási törvények rendelkeznek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a parlamentek nem „betyárbecsületből” védik meg képviselőiket, hiszen 1979 és 2005 között például az Európai Parlament 30 esetben fosztotta meg tagjait a mentességüktől.

Kapcsolódó: Ez történik az át nem vett országgyűlési mandátumokkal

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.