Kiderült a magyar taxisok trükkje: te is spórolhatsz vele

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan észre sem veszik, milyen sok pénzt hagynak az önkiszolgáló autómosókban, a mosás költsége könnyen kétezer forint fölé is kúszhat. A taxisok és futárok által alkalmazott gyors módszerrel azonban egy átlagos autót akár 600-900 forintból is tisztává lehet varázsolni, csupán néhány jól megválasztott program használatával.

A spórolós technika mindössze három lényeges lépésből áll: az aktív habos előmosásból, a magasnyomású öblítésből és a foltmentes öblítésből

Az autómosás helyes lépései

Az előmosás során érdemes egy percig körbemenni a kocsin, majd várni egy kicsit, hogy az fellazítsa a koszt, miközben az óra nem ketyeg. A második fázisban a mosólándzsát 10-20 centiméterre tartva a kosz nagy része eltávolítható, végül pedig egy félperces foltmentes öblítéssel elkerülhető a karosszéria kézi törölgetése.

Idézőjel ikon

A legnagyobb hibát akkor követjük el, ha a pénz bedobása után kezdünk el készülődni vagy a programok között válogatni, hiszen a mosási idő ilyenkor már javában tart.

A felniket érdemes az autómosás legvégére hagyni
Fotó: Extreme-Photographer / Getty Images Hungary

Így sprórolhatunk hatékonyan

Célszerű mindent előkészíteni, a szőnyegeket kivenni, a pisztolyt kézbe venni, megfelelő távolságba állni, és csak azután elindítani a fizetős rendszert, hogy egyetlen másodperc se vesszen kárba. A hatékonyság érdekében fontos a sorrend pontos betartása is:

a tetőtől haladjunk lefelé az ablakok, az oldalak, majd a kocsi eleje és hátulja felé, a küszöböket és a kerekeket pedig a legvégére hagyjuk.

A szakértők emellett azt is tanácsolják, hogy a mosást kora reggelre vagy késő délutánra időzítsük, hiszen tűző napon a víz túl gyorsan rászáradhat a felforrósodott autóra, ami foltokat hagyhat, és így egy plusz öblítéssel tovább növekedhet a költség.

Amennyiben az autó nem saras, csak poros, gyakran egyetlen gyors, 300-400 forintos foltmentes öblítés is elegendő lehet a látványos tisztasághoz. Aki tudatosan választja meg a programokat és kerüli a kapkodást, az könnyedén 600-1000 forint között tarthatja a végösszeget, ezzel szemben a felkészületlen autósok, akik minden elérhető programot felhasználnak, pillanatok alatt a dupláját is kifizethetik ugyanazért a tisztaságért.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan vernek át a használt autókkal, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.