Sokan nem ismerik a szabályt: bírságot kaphat, aki így vezet a jeges úton

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A havas, jeges úton haladó jármű még akkor sem feltétlenül jár el szabályosan, ha betartja a közlekedési táblán jelzett sebességhatárt, hiszen számolni kell a relatív gyorshajtás fogalmával is.

Egy videó kapcsán került elő a téma, hogy a havas utakon való közlekedésnél nemcsak a kihelyezett táblákra kell figyelni, hanem a KRESZ további vonatkozó szabályát is be kell tartani – írja a Pénzcentrum.

Így kell közlekedni a jeges úton

A KRESZ szabályai egyértelműek, a kihelyezett közlekedési táblákat figyelve a legtöbb esetben szabályosan járunk el. 

A jeges, havas úton történő vezetés fokozott óvatosságot igényel
Fotó: Kiss Gábor / MTI

Azonban a szabályozás 26. § (4) bekezdése kiegészíti a táblák által szabott határokat: 

A jármű sebességét a sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell. 

Ezt a szabályt kevesen ismerik, holott mérvadó. 

Bírság is járhat miatta

A napokban vírusként terjed a videó, amelyben egy férfi arról beszél, felesége autója megcsúszott a havas úton, a feje tetejére állt, és mégis a nő kapott 32 ezer forintot meghaladó bírságot. 

A nőnek szerencsére nem történt baja, a jog azonban itt a rendőrségnek ad igazat

A nem megfelelően megválasztott sebesség miatt – annak ellenére, hogy az a megengedett határon belül volt, 

Idézőjel ikon

relatív gyorshajtás történt.

Mivel a KRESZ azt is kimondja, hogy "mindenki köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon", bírság is kiszabható miatta. Ez még akkor is érvényes, ha az út nincsen megfelelően letakarítva, hiszen mindezen körülményekkel együtt sem a megfelelő sebességet választotta meg a sofőr. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.