Ismét felütötte a fejét a rettegett vírus: védőkörzetet hoztak létre ebben a vármegyében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen ismét azonosították a madárinfluenza vírusát,

Amint arról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye tájékoztat, két hízó pulykákat tartó gazdaságban igazolták a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét Szentesen. A gazdaságok körül a hivatal szakemberei kijelölték a védő- és a megfigyelési körzeteket is. 

A védőkörzet jelen esetben 3 kilométeres, a megfigyelési körzet 10 kilométeres sugarú az érintett gazdaságok körül. Megkezdték az állományok felszámolását és a járványügyi nyomozást is a vírus jelenléte miatt. 

Ismét fertőzött a vírus a baromfik között

A madárinfluenza gyanúját a nagyfokú elhullást követő vizsgálatok erősítették meg, a pulykákban a Nébih laboratóriuma a vírus

Idézőjel ikon

H5N1 altípusát mutatta ki.

Egy 4 800 és egy 18 800 egyedet számláló hízó pulyka állomány érintett Szentesen. 

A Nébih közleménye kiemelte, hogy az országos főállatorvos már október közepén elrendelte a kereskedelmi célból tartott szárnyasoknál a kötelező zártan tartást, az egyéb célú baromfit tartó gazdaságok, például a háztáji állományok esetén a baromfik

zárt helyen történő etetését és itatását.

Be kell tartani a járványügyi előírásokat

Arra is figyelmeztetnek, hogy kulcsfontosságú a vírus elleni védekezésben az állattartók részéről a járványvédelmi előírások

Idézőjel ikon

szigorú és következetes betartása.

Mivel a kórokozó továbbra is jelen van a vadon élő madarakban, meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a baromfik és a vadon élő madarak sem közvetlen, sem közvetett úton  ne találkozhassanak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?