Rémálomba illő élőlény került elő a Dunából

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kolosszális halat fogott ki egy horgász a Dunából: Fülöp Sándornak egy 227 centiméter hosszú harcsa akadt a horgára. Az egészen különleges élőlényt pár közös fotó után visszaengedték a folyóba.

A közvélekedés szerint Magyarországon nem élnek különösebben nagy halak a tavakban, folyókban. Ez persze nem volt mindig így: pár száz évvel ezelőtt például olykor féltonnás halszörnyek is előkerültek a legnagyobb hazai folyóból. A mostani fogás ugyan nem fogható a régmúlt idők vizáihoz, ám ettől még egészen különleges. Borzongató gondolat, hogy ilyen élőlények úszkálhatnak körülöttünk, amikor a folyóban fürdünk!

Két hatalmas halat is fogott a dunai horgász

A különleges horgászteljesítményre Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt Duna-szakaszon került sor. Fülöp Sándor előtte egy szombat éjszaka tartott horgászversenyen vett részt, amelyet meg is nyert párjával egy 428 kilogrammos fogással.

A képen látható hal azonban nem ez, ugyanis a horgász nem elégedett meg a fenti sportteljesítménnyel, és tovább pecázott. Kitartásának meg is lett a jutalma, és nem sokkal később

Idézőjel ikon

kifogta a Dunából a hatalmas, 227 centiméter hosszú harcsát.

A halat néhány fotó elkészítése után visszaengedték a folyóba. Fülöp Sándor elmondta: az elmúlt időszakban sok harcsát sikerült fognia, de azt is hangsúlyozta, hogy „nagyon sokszor betlizett, ami hozzátartozik a pecázáshoz”.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?