Tizenkét éves korra agyszerkezeti elváltozásokat okoz a szmog

Olvasási idő kb. 3 perc

Az a hely, ahol élünk, és az a levegő, amit belélegzünk, hatással van agyunk fejlődésére – az összefüggésre amerikai kutatók világítottak rá. Vizsgálatuk azt is bebizonyította, hogy a gyerekek fejlődésben lévő agyára kifejezetten károsan hat a szennyezett levegő.

A tanulmányhoz a kutatók 12 éves gyerekek agyát vizsgálták mágneses rezonancia (MR-) képalkotással. A kutatásban 147 gyerek vett részt, őket korábban már egy allergiaszűrés kapcsán is megvizsgáltak 1–4, valamint 7 éves korukban. Az egyesült államokbeli Cincinnati Gyermekkórház kutatói megállapították, hogy 12 éves korra agyszerkezeti elváltozásokat okoz, ha a gyerek egyéves korában forgalmas környéken, erősen szennyezett levegőnek volt kitéve.

Visszafordíthatatlan a károsodás

Mint kiderült, azoknak a gyerekeknek, akik főként a közúti forgalomtól erősen szennyezett levegőben élnek születésük után, 12 éves korukra kisebb lesz az agyuk szürkeállománya, és vékonyabb lesz az agykérgük, mint azoknak a kortársaiknak, akik kisgyermekként tisztább levegőt szívtak. 

Már az agyszerkezet csekély változása is elég ahhoz, hogy a fejlődést befolyásolja
Fotó: Matt Cardy / Getty Images Hungary

Habár az agy speciális régióiban mindössze 3-4 százalékos csökkenés tapasztalható, az agyi struktúra csekély elváltozása is elég ahhoz, hogy a különböző testi és mentális folyamatok fejlődését befolyásolja az agyban.

Elkeserítő tény, hogy ez a korai életévekben szerzett agykárosodás, amit a forgalom okozta levegőszennyezés vált ki, visszafordíthatatlanul károsítja az agy fejlődését.

A közlekedésből származó ártalom korábbi tanulmányok szerint neurodegeneratív betegségekkel és más idegrendszer-fejlődési rendellenességekkel is összefüggésbe hozható.

Évente több százezer gyerek az áldozat

Civilizációnk csendes gyilkosa, a légszennyezettség és a miatta kialakult betegségek következtében évente majdnem 700 ezer, öt év alatti gyerek veszti életét. A WHO felméréséből az is kiderül, hogy a világon több millióan vannak, akik egész életüket rossz egészségi állapotban élik le, mert gyerekkorukban még fejlődésben lévő agyukat vagy testüket károsította a légszennyezettség.

A gyerekek sokkal jobban ki vannak téve a légszennyezés okozta veszélyeknek, miután testtömegük arányához viszonyítva minden egyes lélegzetvétellel több levegőt szívnak be, mint egy felnőtt. A szálló por, a levegőben található mérgező anyagok részecskéi különös veszélyt jelentenek rájuk, hiszen a tüdőből az agyba jutva megsértik azokat a membránokat, melyek a toxikus anyagoktól védik az agyat.
Mindemellett a gyerekek általában aktívabbak a szabad levegőn, így fejlődésben lévő tüdejükkel intenzívebben is lélegeznek.

A szmog óriási károkat okoz a szervezetben
Fotó: ElcovaLana / Getty Images Hungary

Mi lenne az ideális?

A földfelszín közelében a levegő 78%-át nitrogén, 21%-át oxigén, 1%-át nemesgázok, szén-dioxid és vízgőz alkotják. Ilyen összetételű, tiszta levegővel, főként az emberi tevékenység miatt, a Földön gyakorlatilag már sehol sem találkozunk. Nemcsak a szálló por és a járművek üzemanyagának égéstermékeiből származó nitrogén-dioxid, de bármilyen anyag gondot jelent, ami a fentebb leírt tiszta levegő összetételét megváltoztatja, szennyezőnek minősül, és szervezetünkre terhelően hathat.

Minden lélegzetvétellel károsítjuk magunkat

Percenként átlagosan 12-16 alkalommal lélegzünk, ezzel naponta körülbelül 16 ezer liter levegő jut a szervezetünkbe. A belélegezhető méretű részecskék, a szennyező, káros anyagok a légutakba bejutva komoly egészségkárosodást okozhatnak.

A szálló por, ami a talaj eróziójából, az utak kopásából és ipari tevékenységből származik, izgatja a nyálkahártyákat, köhögést és nehézlégzést okoz. A tüdőben gyulladásos folyamatot indíthat el, emiatt nő a vér alvadékonysága, és vérrögösödés léphet fel.

A szálló por felelős az asztmáért, a krónikus légcsőhurutért és a szív-ér rendszeri megbetegedésekért.

Szintén a szálló por részecskéi ingerlik a szem kötőhártyáját és a felső légutak nyálkahártyáját, heveny, illetve krónikus légzőszervi betegségeket okozhatnak, és fokozhatják a nehézlégzést. Egyes kutatások szerint a légszennyezettség növelheti akár a stroke, a szívritmuszavarok, a koraszülés kockázatát, és árthat a magzat fejlődő agyának is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.