Miért nyalogat össze a kutyám? És miért mindig a kezemet vagy az arcomat nyaldossa?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kutyák nyalogatása egyértelműen baráti gesztusnak tűnik. De pontosan mit akarnak kifejezni vele? Az állatorvos elmondja.

A te kutyád is előszeretettel nyalogatja össze a kezed, vagy ha sikerül közel férkőznie hozzá, az arcodat is? Most megtudhatod, miért csinálja, illetve hogy lehet-e valamilyen kockázata annak, ha összenyálaz.

Ezért nyalogat a kutya

Dr. Bodó Andrea állatorvos a Dívány kérdésére elmondta, a kutya a nyalogatással a szeretetét, kötődését fejezi ki. Ezt a gesztust kölyökként az anyjától tanulja meg, majd ő maga is él vele. „A gazdik általában örömmel fogadják a „pusziáradatot”, a pozitív visszajelzés pedig csak megerősíti a viselkedést”, mutatott rá a szakember, aki szerint a nyalogatás ezen túlmenően figyelemfelkeltésként is szolgálhat. A kéz megnyalásával például az állat jellemzően a simogatást akarja kikövetelni.

Idézőjel ikon

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a kutyák szeretik az ember bőrén lévő verejték sós ízét.

Ha két kutya teszi ugyanezt egymással, az megint más helyzet. Ez az alárendeltség jele lehet, ami akár az emberekkel szemben is megnyilvánulhat.

A kaja is befolyásolhatja

A Readers Digestnek megszólaló dr. Jennifer Coates állatorvos szintén úgy vélte, a szokás a kölyökkorból ered, amikor a kiskutyák az alárendeltségi viszonyt megerősítve nyalogatják egymást, illetve amikor anyjuk azért csinálja, hogy megtisztítsa őket és megerősítse a köztük levő köteléket. Mivel azonban később az ember veszi át a család szerepét, a nyalogatás is rájuk irányul. Szerinte ez a kötődés kifejezése és a figyelemfelkeltés mellett üdvözlésként is használatos, de kiválthatja a verejték és az ételek csábító szaga is.

Ha a kezedet nyalogatja, az azt jelenti, hogy simogatásra vágyik
Fotó: Taiyou Nomachi / Getty Images Hungary

A szakember arról is beszélt, hogy a kutyák közötti interakcióban a nyalogatás rendszerint az arcra irányul. Ez abból adódik, hogy a kölykök anyjuk arcát megnyalva próbálnak élelmet kunyerálni. Ha tehát a kutyád ilyet tesz veled, lehet, hogy néhány finom falatban reménykedik.

Csekély a kockázata

Dr. Coates megjegyezte, mindaddig, amíg nincsenek nyílt sebeid, illetve az immunrendszered megfelelően működik, a kutya nyála igen kevés egészségügyi kockázatot hordoz, de azért előfordulhat, hogy baktériumokat ad át vele, ezért nem nevezhető teljesen veszélytelennek. Igaz, hogy nagyon ritkán, de tartalmazhatja a Capnocytophaga nevű baktériumot is, ami fertőzést okozva meggyengítheti az emberi immunrendszert. Ha azt akarod, hogy kedvenced felhagyjon a nyalogatással, a szakember azt javasolja, hogy egyszerűen hagyd figyelmen kívül a viselkedését.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.