Köztudott, hogy a kávé vízhajtó hatású. Ám nem csak azért tanácsos vizet inni kávézás után, hogy a veseműködésünk rendben legyen. A vízről azért sem lenne szabad lemondanunk, hogy a reggeli koffein valóban úgy működjön, mint egy üzemanyag, amely feltölt és lendületet ad. Összegyűjtöttük, hogy egyebek között miért érdemes vizet inni a kávé mellé.
Nem csak a vesédet óvod, ha vizet iszol
A kávébab kétféle alkaloidot tartalmaz. A kérgében van a élénkítésért felelős koffein, míg a belsejében található a teobromin. Amint megisszuk a kávét, mindkét alkaloidot hasznosítja a szervezetünk, azonban nem egy időben fejtik ki hatásukat. Először a koffein kezd el dolgozni, majd a kávéfogyasztást követően mintegy fél órával a teobromin is hatni kezd.

A koffein hatására összehúzódnak a vérerek, a vérnyomás emelkedik, és enyhe vízhajtó hatása is van.
Ennek ellenére gyakran megesik, hogy kávézás után harminc perccel mérhetetlen álmosság tör ránk.
Ennek a hirtelen fellépő változásnak pedig a teobromin az oka. Hatására ugyanis a vérnyomás csökken, és aktívabb lesz a veseműködés. Azért, hogy ezt elkerüljük, érdemes a kávézás után legalább egy pohár vizet elfogyasztani.
Az instant kávé fordítva működik
Az instant kávé a kávébab belsejéből készül, így koffeintartalma nagyon minimális, gyakran még a 10 százalékot sem haladja meg. Éppen ezért, ha nem javít az álmosságunkon, inkább az egész kávébabból készült kávét válasszuk, vagy igyunk egy pohár vizet az instant kávé előtt, hogy a teobromin ki tudja fejteni a hatását, és megakadályozzuk az álmosságot.
Egyéb praktikus hatása is van a víznek
A kávénak jelentős vízhajtó hatása van, ezáltal igencsak kiszárítja a szervezetet. Éppen ezért is nagyon fontos, hogy minden alkalommal, amikor kávét iszunk, újra gondoskodjunk a hidratáltságunkról.

Reggel kávé előtt és kávé után is megihatunk egy pohár vizet, mivel ébredés után a szervezet nagyon kiszárad az éjszakai „koplalás” után.
Ha reggel éhgyomorra iszunk egy feketét, a kávé savtartalma miatt irritálhatja a gyomrunkat. Ennek elkerülése érdekében szintén jót tesz egy kis vizet inni a reggeli kávé előtt is.
Talán kevesen tudják, hogy még a kávé ízét is befolyásolhatja a kávézáshoz elfogyasztott víz.
A kristálytiszta folyadék mindenképpen előnyére válik a kávénak, mert jobb lesz tőle az íze.
A víz továbbá megtisztítja a szánk belsejét, ami lényegében az ízlelőbimbók visszaállítását jelenti, így kávézás után is az ételek és az italok valódi ízét érezhetjük majd. Ennek érdekében különösen jó választás a szénsavas víz, mert a buborékok egyszerre tisztítják és felfrissítik a szánkat. Mindemellett így a kávéban lévő tannin is kevésbé színezi el a fogakat.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés