Tönkreteheti ezt a nélkülözhetetlen, drága eszközt a hőség: így védd meg

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha gyakran van nagy melegnek kitéve mobiltelefonod, a drága eszköz könnyen károsodhat: így védd meg extrém körülmények közt is!

Ahogy az emberek, úgy az okostelefonok sem nagyon bírják a kánikulai meleget. Az egyes gyártók azt is közlik, milyen hőmérsékleti intervallumon belül optimális egy-egy általuk készített telefon működése.

Az Apple és a Samsung 0-35 fok közti használatra tervezi készülékeit, a Xiaomi szerint telefonjaik még akár 40 fokot is kibírnak – valódi kánikulában tehát megtörténhet ezekkel a készülékekkel is, hogy tűréshatáron túlra kerülnek.

Ilyenkor az sem mindegy, mennyire meleg környezetdben töltöd ezt a drága eszközt
Fotó: Emilija Randjelovic / Getty Images Hungary

Télen, nagy hidegben megfigyelhető, hogy egy-egy készülék szó szerint megfagy: a nagy melegben ezzel szemben túlmelegszenek, amitől a működés lassul, megjelenhetnek különböző figyelmeztető üzenetek a kijelzőn, extrém esetben pedig még ki is kapcsolhat az eszköz.

Egyes adatok szerint a tavalyi, extrémen forró nyáron 15 százalékkal ugrott meg az akkumulátorokkal kapcsolatos meghibásodások száma.

Amint kilépsz a forróságba, vagy olyan helyre teszed a készüléked, ahol közvetlen és erős napfénynek van kitéve, tapasztalhatod, hogy a kütyü sem bírja a meleget.

Ez történik, ha az eszköz túlmelegedett

Ennek jele lehet, ha kézbe véve kellemetlenül forró a telefon vagy sokkal lassabb, mint amit megszoktál tőle. Esetleg figyelmeztető üzenet is megjelenhet rajta arról, hogy felforrósodott.

Ilyen esetekben hosszú távon károsodhat az akkumulátor, így idő előtt elöregszik, illetve a kijelzőt helyén tartó ragasztóanyag is meglazulhat. A processzor túlmelegedése extrém esetben kisebb robbanáshoz vagy a telefon kigyulladásához vezethet.

Így óvd meg a drága kütyüt

Mindezt a következő óvintézkedésekkel előzheted meg:

  • ne tedd ki a készüléket közvetlen napfénynek
  • ha lehet, ne használd nagyon sokat, akár tedd repülő üzemmódba
  • vedd le a tokot a telefonodról
  • ha túlmelegedett, akkor hagyd lassan lehűlni, ne drasztikus módszerrel próbáld üzemi hőmérsékletre vinni
  • hűvös helyen töltsd a mobilt.
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.

Testem

Ez a tünet évekkel előre jelezheti az Alzheimer-kórt

A vizsgálatok alapján a szaglás érzékenységének csökkenése és elvesztése jóval azelőtt jelezheti az Alzheimer-kór jelenlétét a szervezetben, mielőtt a komolyabb, memóriát is érintő problémák megjelennének.

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.