Ezt jelöli a betű és a szám a melltartók címkéjén

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van az életben néhány olyan kérdés, amire mindig szerettük volna tudni a választ, de sosem mertük feltenni. Míg az efféle, mindenkit foglalkoztató kérdéseket régebben a különleges tudakozónak tehettük fel, addig ma már az AI siet bennük segítségünkre. Meg a Dívány, melynek írásából most végre kiderül, mi a betű, és honnan jön a szám a melltartók méretezésben.

Nem kell személyesen a vásárláskor kényelmetlen helyzetbe bocsátkozva a sötétben vagy éppen a próbafülkében tapogatózni, találgatni, hányas szám és melyik betű lehet számunka az ideális, mert ma már, ahogy szinte mindenre széles e világon, erre is létezik online kalkulátor. Ebben elég megjelölni a megfelelő testalkatot, magasságot, testsúlyt, a mellek állapotát és egymáshoz viszonyított pozícióját. Szükség van a mellbőségre, a mellek alatti körfogat ismeretére, és a kalkulátor már ezek alapján is megadhatja a betű és szám kombinációját, és még arra is javaslatot tesz egyénre szabottan, kire mely típusok a legelőnyösebbek.

Csináld magad!

A legmegbízhatóbb eredmény elérése reményében végezhetjük magunk is a ránk vonatkozó szám és betű meghatározását. Ehhez két mérést és egy egyszerű kivonást kell mindössze sikerre vinnünk. Az első érték, amire szükségünk lesz, a mellbőség. Ezt egy vékony, nem push up és nem bélelt melltartóban mérjük úgy, hogy se túl bőre, se túl szorosra ne húzzuk a mérőszalagot. Egy nagy levegőt azonban érdemes venni méréskor és arra is jó figyelni, nehogy meg legyen tekeredve, vagy túlságosan leereszkedve a szalag. A legszélesebb ponton kapott eredményt használjuk majd a kivonáshoz.

Idézőjel ikon

Ebből a számból vonjuk majd ki ugyanis a mell alatt mért körfogatunkat.

Erre a számra is hasonló méréssel juthatunk, sem túl szűkre, sem túl lazára fogott szalaggal.

A megfelelő melltartó kiválasztásához érdemes számolni egy kicsit
Fotó: dardespot / Getty Images Hungary

Szám és betű

A melltartó vásárlásakor a cedulán szereplő szám a mell alatt mért körméretből következik egy kis egyszerűsítéssel a következők szerint: ha a mért érték mondjuk 63 és 67 cm között van, a 65-ös számot tekinthetjük magunkra vonatkozónak, akik 68 és 72 cm között mérnek, a 70-est, a 73 és 77 cm tartományba esők pedig a 75-öst érezhetik majd magukénak, és így tovább. Ennek értelmében tehát például 85-ös melltartót az válasszon, aki mell alatt 83 és 87 cm közti értéket mér, 90-est pedig az, aki 88 és 92 cm közöttit.

A fent említett kivonást a betű, azaz a kosár kategóriájának meghatározásához kell elvégeznünk.

Idézőjel ikon

A cm-ben kapott mellbőségből ki kell vonni a mell alatt mért körfogat.

Ha a mellbőségből kivontuk a mell alatt mért számot, a kapott különbség legkevesebb 12-13 szokott lenni. Ez az induló kosár méret, vagyis az A jelű. Innentől kettesével emelkedve halad a számozás az ABC -ben is: ha a kivonás eredménye, vagyis a különbség 14-15 akkor B kosár kell, ha 16-17 akkor C, 18-19 esetében D, 20-21-nél pedig pedig E jelű kosár. A legnagyobb kosárméret a J jelzésű, de ehhez a kivonás eredményének a 30-31 cm-t is el kell érnie.

Amikor számokkal még nem bajlódtak

Az ókori görög nők lenből vagy gyapjúból készült apodeszmosza, azaz mellpántja gyakorlatilag egy szélesebb textilszalag volt, mely a mellek leszorítására szolgált. A középkorban több alkalmatosság is dívott a keblek rögzítésére és kényelmére. Volt egy ingszerű, mellvonalban bővebb, derék felé szűkített ruhadarab, és léteztek a mai melltartóra már jobban hajazó, pántos megoldások is. A 16. században elterjedt fűzőmánia aztán a mellek helyzetét is nagyban érintette, és átvállalta a stabilizálás és a ma kedvelt push up hatás előidézését is.

A sokféle fazon közül mindenki testalkatának megfelelően választhat melltartót ma már
Fotó: Hitoshi Nishimura / Getty Images Hungary

Áttörés

A német Christine Hardt szabadalmaztatta először a mai modern melltartók nagymamáját, majd őt követték a fehérneműbusiness úttörői: Sigmund Lindauer és Mary Phelps Jacob szabadalmaztatók és tömeges melltartógyártók. De még az első világháború idején is, minden melltartóra vágyó nőnek ugyanabba az alkalmatosságba kellett beleszuszakolnia magát, vagy éppen igyekezni kitölteni a rendelkezésre álló teret, mert ezek az ősmelltartók még csak egy méretben készültek. Igaz ugyan, hogy sikerült olyan rugalmasra előállítani, hogy egy igen széles közönség igényeire is valódi választ tudott kínálni. 1932 oktoberében aztán megszületett a felmentő újítás az S.H. Camp and Company kezdeményezése nyomán: bevezetésre kerültek a mellméretek, és onnantól már az eltérő méretű kosarak A-tól D betűig terjedő differenciálására sem kellett sokat várni. A második világháború óta nagyjából olyan melltartókat hordanak a nők, mint mi is napjainkban, állítható pánttal és kapcsokkal. 

Lassan 100 éve olyan a melltartó, mint manapság
Fotó: Herbert Dorfman / Getty Images Hungary

Ezért fontos a jó méret megtalálása

Ugyan vannak olyanok, akik nem szívesen hordanak melltartót egyáltalán, a szakemberek néhány esetben kifejezetten javasolják viselését. Ilyen például a kimondottan dús keblű hölgyek helyzete, akiknél a súly viselésének tehermentesítése nélkül könnyen kialakulhat nyakfájás vagy egyéb panaszok. A kutatók a sportolást is abba a kategóriába sorolandónak találták, amikor a melltartó viselése ajánlott, ugyanis nemcsak a mozgást teszik akadálymentesebbé, de a mechanikai sérülésektől is védik az emlőket.

Ha pedig már viseljük, fontos a jól megválasztott méret, mert a túl kicsi kosárból kitüremkedő mell nem kényelmes, és látványa nem esztétikus, míg a mellkas körméretét alulbecsült melltartóválasztás hátul a pánt csúnya és a ruhán is átütő bevágását eredményezi, amit tetszetősebb elkerülni.

A túl rövidre húzott vállpánt pedig hátul magasra rántja majd a melltartót. Az ilyen tévedések nem csak esztétikai következményeket vonnak maguk után, de hozzájárulhatnak az izomfeszültség fokozásához és a túl merev tartáshoz, akadályozhatják a bordakosárban a levegő szabad áramlását, zavarhatják a vérkeringést és idővel rossz testtartás kialakulásához is vezethetnek. Ezek elkerülése érdekében is érdemes megjegyeznünk a megfelelő méret kiválasztásának módját, és ebben az esetben is, mint mindig, nem árt tisztában lennünk saját értékeinkkel.

Ha szeretsz a ruhadarabok történetéről olvasni, ez a korábbi cikkünk is érdekelhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.