6 jótékony hatás, amit azzal nyerhetsz, ha reggel megiszol egy nagy pohár vizet

Olvasási idő kb. 4 perc

A reggeli vízivásról nem túlzás azt állítani, hogy üdítő hatású. De ez még nem minden!

Bizonyára nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy az elégséges folyadékpótlás mennyire fontos. De nemcsak annak lehet jelentősége, hogy miből és mennyit iszol, hanem annak is, hogy mikor. Orvosok ismertetik a reggeli vízivás potenciális egészségügyi előnyeit.

Miért érdemes vízivással indítani a napot?

„Az emberi test körülbelül 60 százalékban vízből áll, ami az életkortól, nemtől és az aktuális hidratáltsági szinttől függően kismértékben változhat” – magyarázta dr. Casey Kelley, a Case Integrative Health alapítója és orvosigazgatója.

A szervezetnek vízre van szüksége az ízületek kenéséhez, a testhőmérséklet szabályozásához, a tápanyagok szállításához, valamint a salakanyagok vizeléssel és izzadással való kiválasztásához – csak hogy néhány olyan biológiai funkciót említsünk, amelyhez elengedhetetlen a megfelelő hidratálás.

Reggelre kiszárad a szervezeted, ezért nagy szüksége van a vízre
Fotó: cyano66 / Getty Images Hungary

A folyadékpótlást azért sem szabad elhanyagolni, mert a szervezet bizonyos testi folyamatok során, mint például az izzadás, a kilélegzés vagy a vizelés, folyamatosan vizet veszít. Egyes tényezők – így a testmozgás, a meleg időjárás vagy a gyógyszerszedés – pedig felgyorsíthatják a folyadékvesztést. De függetlenül attól, hogy milyenek az egyéni igényeid, egy dolog biztos:

Idézőjel ikon

mindennap vizet kell innod.

Minél korábban elkezded, annál jobb – főleg, miután szervezeted éjszaka is vizet veszít, anélkül hogy utánpótlást kapna. Lássunk néhány példát, hogy egy pohár víz reggelente milyen előnyökkel járhat.

1. Rehidratál az éjszaka után

„Mivel alvás közben értelemszerűen nem tudsz vizet inni, a tested reggelre a kiszáradás jeleit mutathatja” – figyelmeztetett dr. Kelley. Ezért is érezheted magad annyira szomjasnak, amikor megszólal az ébresztő.

Az ébredés utáni vízivás pótolja az elveszett folyadékot.

Erre különösen nagy szükséged lehet, ha nyitott szájjal alszol, meleg van a hálószobádban, vagy előző éjszaka alkoholt fogyasztottál (ami köztudottan vízhajtó hatású).

2. Segít felébredni

Dr. Kelley szerint sokan úgy tapasztalják, hogy ha reggel hideg vizet isznak, attól könnyebben magukhoz térnek. Ez azzal függhet össze, hogy a kiszáradás fáradtságot és szédülést okozhat. Ha viszont egy pohár vízzel kezded a napot, felgyorsíthatod a rehidratációs folyamatot, biztosítva, hogy szerveid és szöveteid minél előbb hozzájussanak a működésükhöz szükséges folyadékmennyiséghez.

Hozzájárulhat, hogy jobban induljon a nap
Fotó: Jasmina007 / Getty Images Hungary

3. Megnöveli a szellemi teljesítőképességet

A kiszáradást még enyhébb esetben is ködös tudatállapot, rövid távú memóriavesztés, fejfájás, illetve koncentrációs zavarok kísérhetik, így egy pohár víz legurítása nagyszerű megoldás lehet a mentális teljesítmény fokozására a nap további részére.

4. Serkenti az anyagcserét

A vízivás felpörgeti az anyagcserét is. Pontosabban a hideg víz arra készteti a szervezetet, hogy aktiválja a termogenézisnek nevezett mechanizmust. Ez egy hőgerjesztő folyamat, ami egy másik orvos, dr. William W. Li szerint az anyagcserét beindítva a szervezetbe kerülő vizet is felmelegíti. De mivel a termogenezis nem időfüggő, nem fontos reggel történnie – legfeljebb akkor, ha az anyagcseréd szeretnéd minél előbb csúcsra járatni.

5. Elősegíti az emésztést

„A vízivás kritikus fontosságú az egészséges emésztés szempontjából” – jegyezte meg dr. Kelley, hozzátéve, hogy a hidratáltság segít a székrekedés enyhítésében, amely a kiszáradás egyik gyakori mellékhatása. Ebben a tekintetben egyébként a meleg víz a jobb, mert gyorsabban képes lebontani az elfogyasztott ételeket a hideg vízhez képest. De attól függetlenül, hogy mennyire hideg vagy sem, a reggeli vízivás mindenképp az előnyödre válhat, ha hajlamos vagy a székrekedésre.

6. Csökkenti az éhségérzetet

Ha szeretnéd elkerülni, hogy a reggelinél túlzottan telezabáld magad, vagy épp ellenkezőleg, nincs időd enni, igyál meg éhgyomorra egy pohár vizet. Mint arra egy 2018-as tanulmány is rámutatott, a reggeli vízfogyasztás csillapíthatja az éhségérzetet, így könnyebben kihúzhatod a következő étkezésig. „Az éhség- és szomjúságérzetet gyakran összekeverjük, így a hidratáltság csökkentheti a harapnivalók és a túlevés iránti vágyat” – mutatott rá dr. Kelley.

Vannak, akik a citromos vízre esküsznek
Fotó: Sam Edwards / Getty Images Hungary

Mire kell figyelni, hogy tényleg hatásos legyen?

Nincsenek kőbe vésett szabályok, amelyek meghatároznák, hogy a reggeli vízivás milyen keretek között történjen, de azért van pár dolog, amire érdemes figyelni. Ha például nem tudsz meglenni kávé nélkül, hasznos lehet, ha előtte és utána is vizet iszol, mivel a koffein is vízhajtó hatású. „Ami a hőmérsékletet illet, mind a hideg, mind a meleg víznek megvannak a maga előnyei” – mondja dr. Kelley.

A hideg víz felpörgeti az anyagcserét és megakadályozza a test túlmelegedését, míg a meleg víz segíti az emésztést és enyhíti a székrekedés tüneteit.

A legjobb, ha nem próbálod túlgondolni az egészet. Ha reggel éhgyomorra vizet iszol, az valóban előnyös lehet, de ha nem kívánod, csak ezért ne erőltesd. Sokkal fontosabb, hogy a nap folyamán elegendő folyadékot fogyassz, és hidratált maradj. Hogy ehhez mennyi víz szükséges, arról alábbi cikkünkből tájékozódhatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.