Milyen gyakran kell kimosni a törölközőket?

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha egy forró zuhany után kellőképpen tiszta vagy, márpedig annak kell lenned, akkor egy darabig a törölköződnek is jónak kell lennie, ugye? Nem, sajnos ennyire azért nem egyszerű a képlet.

Hiába érzed úgy, hogy tisztán és üdén lépsz ki a zuhany alól, egy átlagos törölközőben milliónyi elhajt bőrsejt halmozódhat fel, a baktériumok és gombák hadairól nem is beszélve, melyek a tisztálkodást túlélve megtelepedtek rajta. Ennek fényében milyen sűrűn érdemes sort keríteni a mosásra, hogy higiénikusan lehessen használni a törcsiket? Az élet nagy kérdéseit boncolgató sorozatunkban utánajártunk!

Tovább is van, mondjam még?

A Howstuffworks szerint higiénia szempontjából további kockázatot jelent, hogy minden alkalommal, amikor lehúzod a vécét, egy láthatatlan felhő indul útnak, ami baktériumokkal és mikroszkopikus méretű székletmaradványokkal teríti be a fürdőszobát és az ott lévő tárgyakat, beleértve a törölközőket is (hacsak nincs külön mellékhelyiséged). És mivel szárítkozás közben a törölköző a nemi szerveddel is érintkezik, azt sem lehet kizárni, hogy vizeletmaradványokat rejt.

Ha nem megfelelő módon akasztod ki száradni, azzal szintén rizikót vállalsz, a nedves szövet ugyanis csábító a baktériumok számára, főleg, ha hozzávesszük, hogy a fürdőszoba párás környezete már alapvetően is kedvez a penész, illetve egyéb, szabad szemmel nem látható veszélyforrások elszaporodásának.

Ha kezd fura szaga lenni, ne várj tovább a mosással
Fotó: Tinatin1 / Getty Images Hungary

Oké, de mi a teendő vele?

A törölköző tisztán tartása nem egy rakétatudomány, de kicsit több erőfeszítést igényel, mint amennyit a legtöbben áldoznak rá. A szakértők mindenekelőtt azt javasolják, hogy lehetőleg olyan helyre akaszd ki, ahol jól tud szellőzni és teljesen megszáradhat (tehát ne dobd rá a padlón halmódozó nedves ruharakásra és ne csavard rá például a zuhanykarnisra sem). A folyamatot felgyorsíthatod, ha kinyitod az ablakot vagy bekapcsolod a fürdőszobai ventilátort. A kedvenc törölköződ ránézésére tisztának tűnik, de úgy érzed, hogy kezd fura szaga lenni? Ne gondold, hogy párszor még így is jó lesz! Ez akár a penészgombák elszaporodására is utalhat, ezért sürgősen mosd ki!

Még ha be is tartod a fenti szabályokat, az ajánlások szerint a törölközőt nem lenne szabad három alkalomnál többször használnod. Ha azt akarod, hogy ne csak tiszta, hanem baktériummentes is legyen, gondoskodj a fertőtlenítéséről is. Ehhez legalább 60 Celsius-fokon kell kimosnod, valamilyen mosószer, esetleg színkímélő fehérítő hozzáadásával, de használhatsz fertőtlenítő adalékot, öblítőt is, ha az alacsonyabb hőfokra szavazol.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.