Teszt: mennyibe kerül egy tényleg jó mosogatógép?

Olvasási idő kb. 2 perc

A teszt eredménye alapján valamilyen téren még a százezres gépeknél is kompromisszumokat kell kötni.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 18 márka összesen 161 mosogatógépét tesztelte le laboratóriumi körülmények között nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. A szakemberek elsősorban azt vizsgálták, hogy a készülékek milyen hatékonyan tisztítanak, szárítanak, mennyire zajosak, illetve hogy energiatakarékosan működnek-e. Mutatjuk, hogy mire jutottak.

Százezrekbe kerülhet

Az egyesület közlése szerint a teszten közel 40 mosogatógép nyújtott átlag feletti teljesítményt, ami azt jelenti, hogy a többi termékhez képest jól tisztítanak, szárítanak, relatíve kevés vizet és áramot fogyasztanak, nem túl hangosak és könnyen használhatóak. Az élmezőnyben több márka, így a Bosch, a Miele, a Neff és a Siemens termékei is szerepeltek, melyeknek ára 100 ezer forinttól félmillióig terjed. Csak hogy kellőképpen összezavarodjon a vásárló,

Idézőjel ikon

a legtöbb márkának van gyengébben és jobban teljesítő modellje is, és itt sincs egyértelmű összefüggés az ár és a minőség között.

Van, amelyik nagy lármát csap

A lista másik végére azok a mosogatógépek kerültek, melyeknek nagyobb a víz- vagy áramfogyasztása, vagy esetleg mindkettő, illetve jóval hangosabbak más termékeknél. Sok gép azon vesztett pontokat, hogy nem túl felhasználóbarát a kialakítása, vagyis nehéz a ki- és bepakolása, valamint körülményes a tisztítása. Ami viszont jó hír, hogy a nagy részük legalább a tisztítási vagy szárítási hatékonyság tekintetében a középmezőnyben végeztek.

A 200 ezer forint alatti árkategóriában a 142 ezer forintért kapható Bosch SMS46KI01E lett az egyik legjobb ár-érték aranyú gép 69 százalékos eredményével
Fotó: bosch-home.com

Az egyesület mindezek alapján arra jutott, hogy ha valakinek nagyobb lakása van, így nem zavarja a nagyobb háttérzaj mosogatás közben, továbbá nem szempont a villany- és vízszámla összege, ahogy a nehézkesebb ki- és bepakolás, illetve a körülményes tisztítás sem, annak érdemes lehet körbenézni a fent említett gépek között is. Itt ugyanis több az olcsóbb, 100 ezer forint körüli áron kapható termék.

Kevés az igazán energiatakarékos gép

A mosogatógép gyakori használata esetén nemcsak az fontos, hogy jól tisztítson és szárítson, hanem az is, hogy minél kevesebb áramot és vizet fogyasszon, hiszen így hosszú távon sokat lehet spórolni. Erre a szempontra összesen 17 termék – melyek ára 90 ezer és 400 ezer forint között mozog – kapott legalább közepes pontszámot.

A részletes eredményekért kattints ide, a mosogatógép hatékony üzemeltetésének titkaiért pedig az alábbi linkre: 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.