A légitársaságok maximalizálni szeretnék a profitot, ezért gyakorlatilag abból is pénzt csinálnak, amiből eddig úgy gondoltuk, hogy nem is lehet. Például mindig lehet kisebb az üléssorok közötti távolság, hogy még egy sor széket be lehessen szuszakolni a repülőbe. Arról már sokan lemondtak, hogy egymás mellett üljenek az utazás közben, azzal viszont nem sokat lehet tenni, ha egészen egyszerűen nem fér el az ülések között az ember lába.
Sokan gondolják azt, hogy mikor olcsóbban jutnak el a francia Riviérára mintha Pécsre utaznának vonattal, akkor egy kis kellemetlenség belefér. Nos, ezek az emberek általában azok, akik teljesen átlagos méretekkel rendelkeznek. Ott vannak viszont a magas emberek, akiknek az út maga a pokol. Jim Fox, egy volt kosaras mesélt arról az Elliottnak, hogy vele már előfordult, hogy a felszállás és a leszállás idejét leszámítva, ő a légiutaskísérők helyén utazott, ugyanis a maga 208 centis magasságával egészen egyszerűen nem tudta bepréselni a lábait az ülések közé.
Csökken a méret
Fox szerint régen minden jobb volt, és ebben igaza is van, az 1960-as években ugyanis még 35 hüvelyk, azaz majdnem 90 centiméter volt a távolság a sorok között, mára ez a szám mindössze 31 hüvelyk, vagyis olyan 78 centiméter. Persze lehet azt mondani, hogy az ülések is változtak azóta, és azok is kisebbek lettek, de a személyes lábtér mérete ettől függetlenül is sokat csökkent. Gondoljunk bele abba, mikor legutóbb próbálkozott az előttünk ülő azzal, hogy hátradönti az ülése támláját, és ezzel gyakorlatilag már az ölünkben feküdt.
Mit tehet az, aki magas?
Aki az átlagosnál magasabb, vagy csak egyszerűen minimális személyes teret szeretne magának, az vagy beletörődik abba, hogy neki extra lábteret kell vásárolnia, vagy be kell vetni minden meggyőzőerejét és tárgyalástechnikáját, hogy legalább egy folyosó melletti helyet szerezzen, és oldalra tegye a lábát, egészen addig, amíg a légiutaskísérők át nem húzzák rajta az akciós parfümös kocsit. A légitársaságok ráadásul ritkán jelentik be, hogy kissé sűrűbbek lettek az ülések, inkább az egészet megpróbálják úgy kommunikálni, hogy megújult és modernebb lett a belső tér, vagy hogy új stratégiákkal dolgoznak azon, hogy az áraikat alacsonyan tudják tartani. A rossz hír az, hogy nem csak a fapadosak élnek ezzel a módszerrel, hanem nagy klasszikus légitársaságok is.
Az extra lábtér mellett megoldás lehet az is, ha a magasak vészkijárathoz ülnek. Igen ám, de néhány légitársaság már ezeket is extra helyeknek veszi, és pénzt kér értük.
Elő a meggyőző tárgyalási érvekkel!
Ha nem akarsz pénzt költeni erre, akkor maradnak az észérvek, és hogy bízz az utastársak megértésében. Az egyik leghatékonyabb módszer, ha egészen egyszerűen már a poggyászfeladásnál megkérdezed, van-e arra lehetőség, hogy a vészkijáratnál kapj helyet. Ilyenkor általában végignéznek az illetőn, és megszánják, legalábbis ezt állítja néhány magas ember.
Megoldás lehet az is, ha megpróbálod meggyőzni a melletted ülőket, hogy cseréljék el veled a folyosó melletti helyet. Ha nem egy szintén két méteres magasságú emberrel ülsz egy sorban, akkor bízhatsz az emberiségben, és látni fogja az illető, hogy az út nem szimplán kényelmetlen lesz neked, hanem egész egyszerűen megoldhatatlan feladat. John Kelly, aki Bostonban mérnök, arról mesélt például, hogy az utazásai során állandóan kék-zöld lesz a térde az előtte ülő háttámlájától, mindig beveri a fejét az ülések feletti tartóba, ahogy a mosdóban sem fér el.
Ha falakba ütközöl és nem jársz sikerrel, akkor pedig fordulj a légiutas-kísérőkhöz, akik, ha nincs tele a gép, vagy szimpatikus vagy nekik, biztosan segíteni fognak abban, hogy találjanak egy olyan helyet, ahol ha minimálisan is, de jobb lesz az élet.
Háborognak a magas emberek
Valahol érthető, hogy valaki nem akarja elfogadni azt, hogy kiegészítő szolgáltatást vásároljon vagy idegeneknek könyörögjön, hogy szívességet tegyenek neki, de az, hogy valaki magas, nem tekinthető olyasfajta állapotnak, amivel a légitársaságnak a rájuk vonatkozó szabályok szerint foglalkoznia kell. A magas emberek szerint persze ez nem mehet így a végtelenségig, és leginkább valamilyen törvényi szabályozás kellene, hogy ne csökkenthessék a légitársaságok a végtelenségig az ülések méretét.
